Zene

Keresés ebben a blogban

2010. március 31., szerda

Lonka: Egy megvalósult koncert...

Hát eljött.. Vadkerti Imre első előadói estje... 2010. március 28. Gúta.....és mi itt vagyunk. Ez az első állomás, Imi itt mindenkinek ismerős, névről, hírből, és a legtöbbjüknek személyesen. Ismerik, látták itt felnőni, látták, hallották az első próbálkozásokat, majd az azt követőket. Zenekarral énekelni, közben színpadon játszani, izgultak a társulatos időkben, szorítottak az IAK előadások alatt, és most eljöttek, hogy két év után először újra gútai színpadon hallgassák Jimmyt. Ne is beszéljünk arról, hogy miért volt ilyen hosszú a kihagyás, miért nem lehetett otthon fellépni, és most arról sem, hogy bomlik a Társulat, utolsó István, a király előadások jönnek, és a Leányvásár is ki tudja, mikor jut el a darabtemetésig. Most, két év után Imi itt áll a színpadon, új zenekarral, akik maguk is Felvidék szerte ismert, tehetséges zenészek. És mi itt vagyunk.
Tudom, Imi izgulsz, mindig mondod, itthon még inkább.. de tudod, akik ma itt vannak, azok érted, miattad vannak itt. És tudod, az első hang után már tiéd a színpad, tiéd ez a mai este, és uralni fogod a szíveket. Gyere.. éld át, éld meg.. hogy sose felejtsd el ezt a mai estét. Már tapsolunk, nagyon várunk..

Kigyulladtak a fények, játszik a zenekar, már itt van, már szól a dal,.. Imi énekel.
".kiskoromban, ha jól tudom, nem jött ki hang a torkomon" , ami hihetetlen, de eszembe jut az a tanító néni, aki először látta meg benne a tehetség szikráját, vajon tudta-e, hogy kincs van a kezében? ..
" ha együtt énekelsz velem, kell, hogy a szíved is erős legyen"... " a szád alakítja a dallamát, de a szíved veri a ritmusát, nem egy éjszakán, de egy életen át".... és csak .. " fújom a dalt....fújom a dalt.."

Homok a szélben.. azon gondolkodom, hogy a sodródó homokszemek milyen képeket idézhetnek bennünk, sodródó életekről, emberekről, nemzetekről..." mert sehol sem tudtam megnyugodni még, de ha nem lennék szabad , élni sem tudnék " értem...

Kevés voltam neked...ejha, latinosan, kicsit felpörgetve.. táncolva, ez az, nincs igaza azoknak, akik azt hiszik, ez nem megy neked.. ó, dehogynem.. a közönség már énekel, ütemre mozog a székeken.." pedig én úgy szerettelek, jobban nem lehet, s ha nem is voltam mindig veled, sose voltam ellened.."

A következő percekben emlékezzünk Kaszás Attilára, 50 éves lenne, hamar ment el.. és már szól a Fényév távolság..
" Zengő fényország, hogy láss csodát egy életen át".. "Nekem itt van dolgom, nekem itt vannak álmaim.." való igaz, álmaid vannak, és te mindig teszed a dolgodat.

Jön a Sárga rózsa, .. " azt ne hidd, hogy megváltoztunk vezényszóra.." mély értelmű sorok..,
majd jön a Kergesd el a felhőt a házamról... . Ezt tudtam, amikor mondtad, melyik lemezről válogatsz, ezt tudtam, hogy énekelni fogod. "Ne sírj értem, mama.. " a te szemed is könnyes Imi, halljuk is, de a mi szemünk is csillog, folytatódik.. " ne félj, én se félek.." és a végén .....
" meglehet, hogy álmok nélkül, meglehet, hogy áldás nélkül, de holnap is élni fogunk még..".
Azért mi sokszor féltünk, tudod, és az a holnap, az áldással jöjjön el.

Már a Kisfiút énekeled, a Légy jó mindhaláligból. Ezt sokan ismerik tőled, van, aki a színpadról, van aki a társulatos döntőből, és utána is sokat lehetett hallani. Tudod mi a legnagyobb dícséret? Móni, akiről tudjuk, nem kedvence ez a dal, mikor a koncert után szóhoz tud jutni, azt mondja, hogy még a végén megszereti !!

Jön a Ha én rózsa volnék, majd A költő visszatér.. Énekelünk, csodás a hangulat.. csillognak a szemek. igen, " hol magyar él, hol magyar fél, Petőfi visszatér!"

Ó, egy Bojtorján dal .. Vigyázz magadra , fiam!.. le is szólsz a színpadról: Bálint , ez neked szól.!
Na, szegény gyerek.. nevet ő is a közönséggel együtt. Még meg is fenyegeted tréfásan az ujjaddal.. családi jelenetnek vagyunk tanúi, élvezzük is.
Ezek után a Ma lesz a holnap tegnapja című Bergendy számot énekled.. könnyeden, hangulatosan

És eljön a nagy pillanat.. a színpadon Vikidál Gyula. Felkonferálod: a nagy elődöm, és hallani, hogy szinte óvatosan mondod az elődömet, hiszen ez azt jelenti, hogy most te képviseled mindazt, amit valamikor ő. Óriási taps, Gúta fenntartások nélkül üdvözli őt.
Három számot énekel, az Oliverből, majd Dobó esküje,..
" Ne csak akkor szeresd, mikor téged ünnepel"
" Akkor is szeresd, mikor könnyebb volna idegenbe menni, akkor szeresd legjobban a hazát!"
" Akkor legyél férfi, akkor mutass példát, hogyan kell szeretni a szülőhazát!"
És végül a Szegény Magyarország.. hosszas vastaps, állva ünnepel a közönség, itt minden szó a szívekig ért.

És újra Imi.. és a Nyomorultak.. és hogy senkinek ne legyen kétsége, ha valakinek is az itt lévők közül lett volna, három dalt énekelsz.. Három dal, három szerep.. nagyon odatéve. És már tudjuk, hogy ebből az álomból nem lesz valóság.. és soha nem fogják tudni, hogy mekkorát alakítottál volna ebben a darabban. Azt mondtad, ne sajnáljam, te se sajnálod.. rendben, elhiszem.. de akkor miért sírok?? Lehet, hogy Javert nem te vagy, Jaen Valjaen másé lett, hosszasan lehetne taglalni miért, de Máriusz... ilyen Máriusz nem lesz.. de előre kell nézni, előre.
Az a Vidd haza is, hogy zeng, bong.... a fülemben van még a 10 évvel ezelőtti felvétel is.

És már István, a király.." Mondd, te kit választanál.. segítsetek, segítsetek.."
hát segítünk, énekelünk, kiabálunk.. az oly sokszor hallott dal milyen jól szól itt is, a koronaékszert emelő mozdulat, vagy ahogy hátratáncolsz a színpadon, ez mind ismerős.. ó, hányszor láttam már!

És Vikidál Gyula ismét, jön, és üdvözli Magyarország nagyurát, az ifjú Koppányt . Nagyon megható, amint elmeséli, hogy jó látni, hogy olyan ember az utódja, akiben bízni lehet, aki jó úton halad, népét, hazáját szerető, elkötelezett férfi. Testvérévé fogad, holott a fia lehetnél. Imi, nem tudom, mit élsz át akkor, ott, csak sejthetem.. a meghatottságodat látom, és azt gondolom, neked ez minden díjnál, minden első helynél nagyobb kitüntetés.. Ja, bort is kapsz, annyi időset, ahány idős az IAk, Koppányért, és még egyet.. igen, Istvánért.. mert ez is a torkodban, és a lelkedben van, mondja Vikidál.
Már dübörög a Szállj fel... szív Koppánya?? lehet.. de ez most harci kürt, ez most erő.. itt most a Vezér van előttünk... megint állunk, énekelünk, dobog a nézőtér..
" Szállj fel, szabad madár... " Percekig zúg a taps.

Érkezik Derzsi Gyuri, és azzal kezdi, hogy ez nem ér, már harmadszor kell sírnia.. igen, Gyuri mi is így vagyunk ezzel, bizony nem először könnyeztem én sem ezen az estén. Milyen kedvesen beszél Gyuri, a barátságotokról, , megismerkedésetekről, és olyan jó, hogy egy másfél hónapja ugyan ilyen szép szavakkal beszéltél ide több száz kilométerre, egy másik színpadon Gyuriról. Emberek.. ma a színház világában ilyen is van??
Derzsi György az Istvánból énekli az Oly távol vagy tőlem.. kezdetű dalt.

Ezek után rock ismét, az elhunyt rockzenészek emlékére .. A zöld a bíbor, és a fekete.. na gyerünk, mondod, Imi, és én nagyon örülök, hogy ilyet is énekelsz, mert szeretem tőled ezeket a dalokat is.. NAGYON!!

És utána felcsendül.. " Amikor vége az utolsó dalnak is.. .. mondd, hogy lehet, ha nem is tudod, hogy hiszek neked... mi lesz velem, ha egyedül hagy a zajos tömeg.." " maradj velem, segíts nekem"" Imi, nem vagy egyedül, nagyon sokan szeretnek, ezt biztos tudod, érzed. És akkor se vagy egyedül, ha majd elalszanak a színpad fényei..
Mindjárt vége, már tudjuk.. még egy vers a helyben maradásról, majd ezt megerősítendő, a hovatartozásról szól a Honfoglalás betétdala. " Kell még egy szó.. " természetesen állunk, integetünk, énekelünk, mi akik itthonról jöttünk, és felvidéki barátnőm összekapaszkodunk, úgy énekelünk.. mert itt is otthon vagyunk , egy közösség része vagyunk.. hihetetlen.. hatalmas érzés.

Mikor is mondtad, hogy ne legyek szomorú.. mindegy is.. nem vagyok, a mai este sok mindent megértettem, amit eddig csak sejtettem. Egyik ismerősöd mondta, hogy te itt álmok megtestesítője vagy.. elhittem, de most érzem is.
Azt viszont nagyon kívánom, hogy a saját álmaid is váljanak valóra, és a pódium mellett legyen részed a színpad örömében is, hisz ott is varázsolsz. És nagyon sokan szeretnénk ott is látni.

És vége.. újra percekig tartó, zúgó taps. Köszönöd, mi köszönjük, én köszönöm. Nem tudom, ezzel az érzéssel hogy birkózol meg, nem teher-e néha ez a hatalmas szeretet, amely ott áramlott feléd, de azt, hogy ez életed egyik felejthetetlen élménye lett, azt tudom. Nekem is, nekünk is.

Másnap még sétálunk Gútán, fényképezünk, olyan helyeket nézünk meg, amikről először tőled hallottak sokak, fényképezünk, és közben a tegnap estéről beszélgetünk. Gyönyörű hétvégénk volt. Köszönet érte neked, köszönet azoknak, akik oly közvetlenül fogadtak, bántak velünk. Jó volt ezen a hétvégén Gútán lenni.

Mára jutottam el addig, hogy egyáltalán ülepedtek az érzések, és valamennyire össze tudtam a gondolataimat fogni. Ma már tudom azt is, hogy azért is volt ez ilyen csodálatos koncert, mert nemcsak kiálltál a színpadra, hanem közel engedtél mindenkit magadhoz, mert ezek a dalok rólad meséltek, ezekbe a dalokba bele lehet téged képzelni, ezek a tieid.

Hát, Imi... hajrá, tovább.. az álmok felé, és addig is csak fújd azt a dalt!!!!!!!!

2010. február 27., szombat

Anna és Vronszkíj

Régen szerettem Kocsák tanár úr művéből ezen duettet... Régen szerettem volna, úgy... hallani és látni.... Láttam és hallottam... Nem volt ott semmi külsőség. Volt egy kinyújtott kéz: Minden szavát, mozdulatát..., volt egy elfordított arc: felejtsen el, ha Ön jó ember...
Ennek hatására az elmúlt két napban újra olvastam a könyvet, Levint, Kittit nem láttam, csak elképzeltem, de Vronszkíjt és Annát, igen. Mintha személyes ismerőseim lettek volna...
Nagyon megdöbbentem, mikor a duett szavai - nagyon rég olvastam előtte - szinte szó szerint elhangzanak. Ott, a hóviharban...
Persze, miután a duettet hallottam és láttam, meghallgattam minden fellelhető részletét a Tanár Úr musicalének...
És a könyvet olvasva érdekes (?) hogy muzsikáltak bennem a dallamok, és végigolvasva, a következő helyzetekben is azokat az arcokat láttam...

2010. február 21., vasárnap

Lonka: Farsangról, bálról

Elmúlt farsang. Azért a hétvége sok helyütt a báloké volt még. És ezután beköszöntött a negyven napos böjti időszak, mely húsvétig tart majd.
Mi is a farsang? A vízkereszttől, január 6.-tól, hamvazó szerdáig tartó időszakot hívjuk így. Az idén hamvazó szerda február 17.-re esett. A lakomák, bálok, népünnepélyek jellemzik. Gazdag népi hagyományra épül. Voltak évszázadok, mikor tiltva volt, épp népies, harsány " buja " szokásai miatt. Csúcspontja a karnevál, farsang utolsó három napja, mely egyben télbúcsúztató is.
Sokan megénekelték farsang időszakát.
Sarkady Sándor: Kikiáltó
" Maskarások, bolondok!
Rázzátok a kolompot!
Takarodjon el a tél,
Örvendezzen, aki él! "

De mindenki számára ismerős Csokonay Dorottyája, mely igazi farsangi elbeszélő költemény.

Tehát tegnap én is báloztam. Ugyan nem farsangi bálnak volt hirdetve, azért voltak, akik, miután tudtuk, hogy a helyszín egy harmincas évek beli kiskocsmát idéz majd, ennek megfelelően öltöztek. Ugyanakkor jótékonysági rendezvény volt, annak az iskolának a javára, ahol megrendezésre került. Ilyenkor biztos mindenki azt hiszi, hogy kicsit unalmas, kicsit belterjes rendezvényre érkezik, ahol a cél az, hogy a pénz befollyon, és ne sokat kelljen érte nyújtani.
Nos, itt kellemes csalódás ért. A kedves fogadtatás, a helyes arányokban adagolt iskolai dicséretek kiosztása. Természetes, hogy ilyenkor köszöntik azokat, akik a bál szervezésében részt vettek, de nem vitték túlzásba. Helyet kapott a bált megnyitó palotás, diákok előadásában, volt tanárok tánca, szülők tánca, és végzős diákok is színpadra léptek, azaz közönség elé, jól koreografált műsorukkal
Az iskola vezetése tudja, ma már sztárvendég nélkül nem igazi mulatság a mulatság, ezért erről is gondoskodtak.
A kezdő műsorszámok után már szólt a talpalávaló, sokan táncoltak is első perctől kezdve. A mi asztalunk nem mozdult, mi a fellépő sztárvendéget vártuk. Mégis hogy néz ki, hogy az utolsó perceben szaladunk kameráért, diktafonért, fényképezőgépért, ki mit hozott éppen. Tíz óra elmúlt, még sehol semmi. Kezdtük azt hinni, a fellépés elmarad. Mégis csak gyorsan táncoltunk egyet. Mire is tizenegy óra felé bejelentették, kezdődik a műsor. Nocsak! és hol, és mikor csempészték be a fellépőt? A lehetséges két bejárat szemmel volt tartva. Csak akkor történhetett, mikor épp a parketten roptuk. :)
Nos, tehát műsor. Igen, ismerjük. Igen, jól szól. Igen, a bálozók is vevők ezekre a dalokra, bár táncolni nem könnyű rá. Illetve van koreográfia, mely sokak számára ismert, de hagyjuk a profiknak. Természetesen tudom, ezekre nem táncolni kell, hanem érezni, és hinni benne. Nos, most tanúja lehettem egy ilyen báli éneklésnek is. Azért ez egészen más. Nyilván nem fog úgy meg, nem is ez a cél. Műsor vége, egy ráadás, énekeljen a közönség is, tessék, addig is pihen a torok. Kell is most. 25 perc. Köszönjük. Miközben az asztalunkhoz sétálok vissza, azért hallom a sóhajtásokat, innen -onnan. Mosolygok, nem lepődöm meg. És igen, tényleg jól nézett ki, igen jó a lila ing, és igen, jól énekelt. Azért nem ünneprontás, de én tudom, hogy tud ennél jobbat is. De ez nem tartozik senkire. Ahhoz más hangulat kell, és egészséges torok.
Rövid szünet, magához tér mindenki, és újra a bálozóké a a parkett. Most már az enyém is.
És mintha tudná a zenekar, jönnek sorba azok a dalok, amiket nagyon szeretek. Persze, tudom, a báloknak is megvan a maga zenéje, tehát ezeket hallanám bárhol, de most nagyon jólesik ezekre ropni. Egymás után, Csókkirály, Csavard fel a szőnyeget, aztán Zene nélkül mit érek én?, Valami Amerika, Boldog szép napok, és így tovább. Rekedtek vagyunk már. Jön a Pocsolyába léptem. Azért ez korszakot, és korosztályokat felölelő zene. Mindenki torkaszakadtából énekel?.. üvölt , talán.. a húszévestől a hatvanig. A zenekar is élvezi, látszik. Igen, ez a kettő együtt jár, ha jó a zene, akkor jó rá táncolni, ha rajtunk látják, hogy jól szórakozunk, ez őket doppingolja.
És, hogy kicsit" pihenjünk", hajrá vonatozzunk. Hegyek között, völgyek között.. Szerelemvonat.. Megy a gőzös.. és így tovább. Az iskola tanárai közül, aki egy órával ezelőtt a sztárvendéget kísérte ki, és kissé rosszallóan nézett, hogy mi ez a renitenskedés,(értsd, nem jut el az ajtóig, mert megjelenek, és természetesen beszélgetni kezdek a művésszel, sőt, ő is velem) most lelkesen integet az arcomba, amikor a szembe jövő vonatban találkozunk.
Nehogy lanyhuljon a hangulat, új dalokat tanulok. Bevallom, eddig nem ismertem a Szippantókocsiról szóló műremeket, de a "Halál a májra" refrénű dal is ismeretlen volt. :) Ezzel nem egyedül lehetek, ahogy körülnézek. De a hatás frenetikus.
És jön a csárdás. Csárdásblokk. Erről eszembe jut újra Csokonai. Na, nem ott jutott eszembe, ezen a ponton már leginkább a levegővételre összpontosítottam, hogy jussak némi oxigénhez.
Tehát:
" Nemzeti táncunknak légyen első jussa: Magyart! illyen-adta a vén Jebuzéussa!
Minden magyar szívek azonnal buzdúlnak, természetes lángjaiktól gyúlnak.
Felséges állásba teszik termeteket, Valódiba szedik férfiúi képeket. "
" Csak a magyar tánc az, melly sohasem jára a jó egészségnek semmi ártalmára,
Mivel mérsékelve mozgatván bennünket, Frissíti elménket, testünket, vérünket."

Utána csüccs. Pihenünk, lihegünk. Várjuk a következő blokkot, mely nemsokára kezdődik. Nem folytatom, a cipősarkamat sikerült eltáncolni. Fáradtan, de jókedvűen indulunk majd haza.
És, hogy miért ez az írás? Mert felfoghatjuk a farsangot, a bált ,bálokat, egy sztár fellépését ünnepnek is.
Márpedig
" Az élet ünnepnapok nélkül: hosszú út vendégfogadók nélkül. " Démokritosz írta, még az ókorban.. ma is érvényes

2010. február 18., csütörtök

Emlékek, álmok

Volt 1983-ban az István a Király. Mi akkor voltunk 18 évesek... Mi akkor minden szavát tudtuk. Mert nagyon fontos volt. Azóta rengeteget változott a világ. És mi is.
Nekünk, ma is ugyanannyira fontos... De az utóbbi időben elkezdtem félni...
Lesz-e újabb nemzedék, akinek fontos lesz...
És valamelyik nap találkoztam egy csöpp lánnyal, egy négyévesforma kis emberpalántával... aki a szállj fel minden szavát mondta, énekelte. Azt a két mosolyt sosem felejtem el. A kislány a mamája ölében, az ő mosolyát, az ő tiszta gyermeki mosolyát és annak az embernek az ugyanolyan tiszta mosolyát sem, aki felé hajolt és rámosolygott, ugyanolyan tisztán és egyszerre bezárult egy kör. Ha mi egyszer elmegyünk, már nem félek lesz-e aki folytatja....LESZ. Az a csöpp lány, és ha nem is mindenki, akinek mi mesélünk a varázsról... ha nem is mindenki akinek töredékét megmutatjuk... de lesznek, hiszem és vallom... akik tudnak ugyanígy hinni...

2010. február 17., szerda

Fontos! Változás 2010. február 19.!!!!!

A Pécsi Nemzeti Színház honlapja szerint a Leányvásár február 19.-i előadásán Tom Miggles szerepét Gregorovics Tamás fogja játszani!!!

http://www.pnsz.hu/letoltes/leanyvasar_februar.pdf

2010. február 10., szerda

Operett, azaz mese

Drága Lonka!
Ez a mai iwiw bejegyzésedre válasz, csak szómenésem volt, így oda nem fért. Ezért ideteszem. Viszont kapcsolódik a Te tegnapi beírásodhoz is.
Azt hiszem az operettel kapcsolatban kicsit félreérthetően fogalmaztam. Azt mondtam, hogy nem a kedvenc műfajom az operett, nem azt hogy nem ismerem. Elég sok operettet láttam. Nebántsvirág, Maya, Denevér, Mosoly országa, Marica grófnő, Mária főhadnagy, Mágnás Miska, Bob herceg, Gül baba (bár ez inkább daljáték), és még sorolhatnám... (Nem beszélve a zenés játékokról, daljátékokról) Hozzám egyszerűen közelebb áll a musical. De ez nem azt jelenti, hogy nem tud elvarázsolni egy operett.
Mi az átlag operett story? Egymásba szeret egy férfi és egy nő, egy fiú és egy lány. A körülmények (zsarnok rokon, hatalom, önkény, társadalmi különbségek, stb.) elválasztják őket, de végül minden jóra fordul, a szerelmesek az intrikus ellenére kibékülnek. Lényeges még a szubrett - táncoskomikus. Általában ők is egymásra találnak. (Persze vannak kivételek, más, teljesen más meneten alapulók: pl. az Orpheusz az alvilágban) Az alaptörténet tehát áll. És innentől jön az, ami egyedivé teheti ezt a történetet... A körítés... Pl. ugyanez az alapsztorija a Mágnás Miskának és a Maya-nak... Mégis mennyire más lesz az egész a "környező" szövegkönyvtől és a versektől... Hiszen általában a mesék is erről szólnak, hogy a szerelmesek minden nehézség ellenére egymásra találnak, a jó elnyeri jutalmát, a rossz méltó büntetését. Tehát igenis vannak jó operettek, jól megírt zenével, történettel. Tehát nagy jelentősége van a szövegnek, a színpadi "drámának, komédiának", amiről a tegnap a két Leányvásár kapcsán Te is írtál. De a jó zenét és történetet is agyon lehet vágni és sokszor agyon is vágják az igénytelenséggel.
Hogy akkor mi a bajom az operettel? Először is: nem a műfajjal van a bajom. Hanem azzal, hogy nagyon sok olyan operettet láttam, ahol maguk az alkotók, a rendezők, színészek nem vették komolyan a mesét. Márpedig mesélni csak úgy lehet, ha a mesélő ezt komolyan veszi. Mármint a mesét. Akkor tudom én is komolyan venni. Mint ahogy Te is írtad.
Az operettel tehát az nem volt a bajom, hogy operett.
Ha komolyan veszik a mesélők, igenis tudom élvezni az operettet is. Mint ahogy a pécsi Leányvásárt igenis nagyon élveztem. El tudott varázsolni a mese. És láttam mögötte a lehetséges drámát. Vagy, mint ahogy láttam olyan Orpheusz előadást, ahol a történelmi-politikai szatírát is élveztem, és volt olyan Mágnás Miska előadás amit nagyon élveztem, volt aminek a rózsaszín vattacukrától émelyegtem.
Akkor el tud varázsolni az operett, ha nem a flitter, a csillogás a lényeg, hanem a mese. És ezzel egyenrangú énekesi teljesítmény van. És egyformán erős az ének és színészi játék.
Még akkor is, ha musical hangzásvilága közelebb áll hozzám.
Nincs rossz műfaj a zenés színpadon sem, mint ahogy az irodalomban sincs. És mind a kettőben mindenevő vagyok. Csak annyi az elvárásom, hogy az alkotók vegyék komolyan. És pont a könnyű műfajt kell a legkomolyabban venni.

2010. február 9., kedd

Lonka: Leányvásárok összehasonlítása……….mai magyar színházi kultúránkban…

Miről is írhatok egy naplóba? Nyilván olyan dolgokról, amelyek megérintenek, valamilyen szempontból fontosak számomra. Ilyen volt a tegnap este megnézett, szolnoki színház által előadott Leányvásár operett. Nyilván nem tudtam leülni úgy a nézőtérre, és nem tudtam úgy a darabot nézni, hogy ne hasonlítottam volna össze az általam már többször látott pécsi színházbeli Leányvásárral.

Azt eldöntöttem, nem szereplőket hasonlítgatok, az nem sok eredményt hozna, illetve Tom Migglest megformálók közül egyértelműen Vadkerti Imrének áll a zászló. Felesleges tehát a hasonlítgatás. Nézzük viszont a rendezői koncepciót, a mű színpadra adaptálását, a rám gyakorolt hatást, és nem utolsó sorban azt, hogy mennyire szolgálja az előadás azt, hogy az operett, esetleg, mint műfaj, ismét népszerű lehessen.

Nos, mi is az operett. Egyes megfogalmazás szerint az opera kicsinyített változata, nemcsak terjedelemben, de igényességében is. Mások szerint önálló műfaj, mely érzelmes, ironikus, dallamos, naív, néha pikáns, időnként a mesevilágba kívánkozó . Amely az ember vágyait , haragját, örömét, szerelmét, bánatát egy csokorba fonja, és elénk vetíti. Mindezt gyönyörű , néhol andalító, néhol vidám, vagy épp pezsdítő melódiákkal fűszerezve.

Állítólag Offenbachnak tették fel a kérdést, maradandó –e az operett? És ő erre azt válaszolta, ilyen kérdést csak nagyképű emberek tehetnek fel, mert mindaddig, amíg az emberek szeretik az olyan világot, ahol szép lányok, pukkanó pezsgős üvegek, ifjúság, tündéri éjszakák vannak.. addig a név is, és a műfaj is fennmarad.

Ma is több siker operett van, és vannak elfeledett darabok. Játsszák a fővárosban, és a vidéki színházak repertoárjáról sem hiányozhat. Jacobi Leányvásár című operettje egyszerre fut most két helyen is. Pécsen második évadot éli, nagy sikerrel, Szolnokon egy héttel vagyunk a bemutató után. Ki tudja, miért a Leányvásár pont, amely most „ felkapott „ lett? Szolnokot az inspirálta –e, hogy Pécsett sikerdarab, vagy ez az az operett, amely könnyen leporolható, és a mai ízléshez, életmódhoz alakítható.

A pécsi előadást régen van szerencsém ismerni, a szolnokit tegnap óta. Mintha nem ugyan azt a darabot vitték volna színre. Nem csak azért, mert nyilvánvalóan más a szövegkönyv, más a nyelvezet, de más a „leporolás”, a rendezés, és a hangulat is.

Az operett mese, várom tehát, hogy a mese birodalmában vezessen a rendező, kalauzoljanak a színészek. Tegnap este nem kaptam meg ezt maradéktalanul, elrontották a játékomat. Valamiért fontosabb volt előkelő, kihívó, néhol már luxus díszletekkel kápráztatni a nézőt. A vetítő vásznon, mert az is volt, láttam ellovagolni Tom MIgglest, majd a tengeren a Lucy nevű luxus jacht vágtatott felém a hullámokon, mindaddig, amíg az utolsó felvonásban a bálterem bíbor brokátja vonta magára a figyelmemet. Pénz érződött a díszleteken, akárcsak a kosztümökön. Itt nem is akartam elhinni, hogy a vidéki színházakra nincs pénz, hogy a vidéki színházak pénz hiánya miatt küzdenek a fenntartás, a fennmaradás gondjával, hogy megrongálódott homlokzatokról, és leszakadni készülő erkélyekről, zsinórpadlásokról ne is beszéljünk. Nos, megnyugodhatok, biztosan azok a hírek nem igazak, hisz lám, erre a produkcióra is mennyit tudtak áldozni.

Meg is kell ezt hálálni. Hát igyekeznek Szolnokon, az előbb felsoroltakon túl. Táncosok, énekesek, és szándék, hogy igazi, régimódi nagyoperett születhessen. Igazi, régimódi, régies játszásmóddal, hagyomány tisztelően bolond táncoskomikussal, alacsony szellemi színvonalú szubrettel , ( természetesen a színpadon,) és minden olyan kellékkel, mely egyesek szerint ehhez szükséges. Mozgó fikusz, és társai.

Valóban ez kell ma? Nem maibb-e a pécsi előadás a maga egyszerűbb külsőségeivel, de fiatalos humorával, és a maihoz közel álló szöveggel, szavakkal, mondatokkal. Itt a hangsúly a csicsa külsőségek helyett a mesére , a történetre, és az érthetőségre van helyezve. Valamint az érzelmek átadására. Hogy érezzem hatalmas mimika, óriási esések, lépten nyomon finomabb káromkodás, és eltúlzott gesztusok nélkül is a varázslatot. Amiért beülök a nézőtérre.

De a hála fontos, ezért időnként ki is kell kacsintani a színpadról, a darabból, és bele kell harsogni a néző arcába, hogy „ ennek a kerületnek még nincs börtönben a polgármestere” vagy nem sokkal később be kell szúrni pár mondatot a forint érték vesztéséről is… mindezt san franciscói báli környezetben. Igaz, miért lepődök meg, ha a hajón a fűtőkkel kapcsolatban idézhető Petőfi Füstbe ment terve, vagy éppen luxus környezetben grófi szájból felharsanhat a Hej, rigó, rigó… kezdetű „örökbecsű. „

Nos, lehetne úgy is hálát kimutatni, hogy a Gilloló elsöprő lendületű, és koreográfiájú lesz, hogy a nézők egy része, tagadhatatlan a kisebbik része ne üljön döbbenettel a szemében székein. Ez csak egy példa, egy ötlet.

Kérem, meg lehet hálálni a feléjük irányuló kegyet, hogy minőséget adnak, és nem idézik a múlt századi orfeumi hangulatot lépten -nyomon.

Nos, azt gondolom, bár inkább elméletben szerettem volna beszélgetni operettről, mégis ismét elragadott az indulat.

Ha a színház célja egy bizonyos érték közvetítése, hát tegye azt. A cél a közönség legyen, én, és a hozzám hasonlók. És kérem, higgye el mindenki, szeretjük mi nézők a tréfát, csak tessék elhinni rólunk, hogy a minőségi humort is értjük, és ha ügyesen van keverve , akkor élvezem én a néző az egyszerűbb, alpáribb tréfát is. Csak az arányokra kérem, vigyázzanak.

Ragozhatnám, folytathatnám. A végszó az, hogy ma, az operett, mint műfaj fennmaradásáért, népszerűségéért, a pécsi színház, a pécsi színészek, és természetesen Somogyi Szilárd jóval többet tesz. És még meglepődök, hogy ez a darab, a második évadban sem kerül fel a pesti néző elé. A szolnoki változat, egy héttel a bemutató után már a pesti közönség előtt. Én természetesen e mögött semmi előre eltervezettséget sem kell látnom.

Sokáig hittem, de már rég tudom, hogy a művészetben, színházban, is egyéni érdekek, és hatalmi harcok lángolnak. De miért kell ezt ilyen nyíltan?

Kérem vissza a varázslatomat, kérem, hogy én legyek a fontos, és kérem, tiszteljenek meg azzal, hogy ennyire nem lóg ki a lóláb.

Külön köszönetem Somogyi Szilárdnak, hogy engem mint nézőt fontosnak tartott!