Tóth Zsóka: Mária Evangéliuma, gondolatok

Az utóbbi idők lelkiekben legfelemelőbb előadását láttam: Tolcsvay László-Müller Péter-Müller Péter Sziámi: MÁRIA EVANGÉLUMA- Érsekújváron,az Érsekújvári Rockszínpad művészeinek előadásában, Stugel Tibor rendezésében.
Kezdés: Vadkerti Imre civilben a színpadon.Visszaemlékezés, miként jött össze a csapat azért, hogy egy közös álmot megvalósítsanak. Természetesen, Vadkerti Imre is megtalálta benne amit szeretett volna, János apostol lenni a Mária Evangéliumában.
Most újra láthatta a közönség, amit már öt éve színrevittek.
János, Jézus tanítványa, elmeséli, Mária történetét, életét, és halálát.
Kezdődött a történet a keresztrefeszítéssel, amikor valóban János még nem érti Jézus szavait "asszony, íme a Te fiad… és János, íme, a Te anyád…
Jánost láthatjuk szenvedő emberként, lázadóként,félő, rettegő emberként,aki anyjaként szereti, tiszteli, imádja, Máriát.
Vadkerti Imre maga volt az élő János a színpadon, átélte minden porcikájával, aki nézve őt nem úszhatta meg az ember szívdobogás, könnyek nélkül.
Visszafelé forog a történet, az angyali üdvözlettől kezdődően, a kis Jézus megszületéséig, Heródes bosszúhadjárata a kisdedek ellen, , menekülés Egyiptomba.
Jézus élete, Mária haláláig, Mária mennybeviteléig, a megdícsőülésig, Mária megkoronázásáig látjuk peregni a jeleneteket.

Jézus megszületésekor az angyalok mondták Máriának, készülj szenvedésre, árulásra,gyalázatra, boldoságra, dicsőségre, a világ áldani fog téged !
Úgy is lett, Mária élete nem volt boldog, tele volt egyszerűséggel, lemondással, szenvedéssel, várakozással.
Mutasd meg Jézus az arcodat!-várta egy életen át, mig Jézust keresztre nem feszítették- akkor látta meg Mária Jézus igazi arcát!
Bevégeztetett, hangzott el az utolsó sóhaj.
Máriának útjára kellett engedni fiát, adj vissza sorsomnak! Igy is lett.

Heródes jelenete, jól sikerült, (nem kell Messiás), félti a hatalmát egy ismeretlen nagy Királytól. Hátborzongató a katonák ahogy lemészárolják a kisdedeket.

Félelmetesre sikerült Jézus a leprások között jelenet. Mária imádkozik Jézusért, mentsd meg Uram Őt!
A lázadó, bosszút szomjazó ember , János - a harag napja- félelmetesen szólnak most is Imre szájából a hangok! Van-e rosszabb az embernél?
Ima a gyilkosokért-a beletörödés a sorsba, az elrendelésbe.Gyönyörű volt.
Tanits meg minket Jézus jelenet: - taníts minket a szeretetre! Jézus tanítványai között.
Szép volt.
Még most is lúdbőrös vagyok ahogy visszagondolok a jelenetekre, visszhangzik a fülemben Imre hangja,látom magam előtt az arcát, arcait.
Máriát alakító művésznő Gál Teodóra,nagy hatással volt rám is, varázslatosan szép Mária volt, szép hangja van.
Látjuk ahogy a gyermek Jézus felcseperedik. Mária imádattal nézi,gondozza istengyermekét .
A háttérben a felállított lépcsőre áll fel a kis Jézus, (a felnőtt Jézust Sotkovszky Lajos keltette életre ),"átváltozik" felnőtt férfivá. Milyen egyszerű szép színpadi megoldás!
Számtalan kedves vetített képpet láthatunk, kiszáradt fát, virágot, kéklepkét,városképet, János és az apostolok képeit,
Hátborzongató a "feszítsd meg"jelenet, vagy Jézus a leprások között, ahogy Mária imádkozik, mentsd meg Uram Őt!
Mária várja az időt, hogy újra találkozhasson szerelmetes Istenfiával újra, míg el nem jő az idő.
Jézus magához veszi Őt, halála után,felviszi a mennybe őt, fejére tétetik a korona,- a Világ és a Menny Királynője - újra helyet foglal Jézusa melett a trónon,igy tudjuk.

János feloldozást nyer, elmerül a fénybe, Jézus és Mária fényében, a szeretetben,lelke megnyugszik.
Imre arca , lénye is megnyugodott, (János )átélte a világ, a hit legnagyobb misztériumát.

Katarzis. Szabad folyást engedtem a visszatartott könnyeimnek.

Pazar előadást láthattam. Nagyon kivételes alkalom volt ez, kicsit résztvehettem Imre boldogságában, ünnnepében, egy újabb előadás erejéig.

Nagyszerű művészek kovácsolódtak itt egy csapattá. Kifelé is lehetne tekinteni, nagyobb megmérettetések felé! Szép volt.
Köszönöm Imre!
Gratulálok minden Művésznek aki résztvett a produkció létrehozásában, színpadraállításában!
Gratulálok! Igy tovább!!!
Taps, taps... taps.

Mária Evangéliuma 2010. nov. 29.

Mária Evangéliuma 2010. november 29. Érsekújvár

Egy olyan darab, aminek a zenéjét nagyon régen ismerem… Egy olyan darab, amit – bármennyire szerettem volna – színpadon eddig még sosem láttam…
Az előadás helyszíne: Érsekújvár
Az előadók: Az Érsekújvári Rockszínpad tagjai
Az Érsekújvári Rockszínpad 2005-ben alakult. Nem úgy kezdték, hogy társulatot alakítanak. Egyszerűen szerettek volna eljátszani egy darabot, amit szerettek… És azóta: öt év, öt darab… És ami a legfontosabb, egy közösség…
Az első előadásnak öt éve… és emiatt öt estén ennek az öt évnek öt darabját mutatják be.
A jubileumi előadássorozat első előadása, az annak idején, először bemutatott darab Tolcsvay László-Müller Péter-Müller Péter Sziámi: Mária evangéliuma volt.
Ezen, a 2010. november 29-i előadáson meglepő a kezdés: Vadkerti Imre – civilben – bejön, és elkezdi olvasni a – fiktív – naplóját, amiben „leírja”, hogy hogyan került sor, annak idején, hogy fölkérték János szerepére, milyen volt a mindennapi élete és mit jelentett számára az Érsekújvári Rockszínpad és a Mária Evangéliuma első előadása.
Maga a színpadkép egyszerű. Két oldalt két paraván, rajta (ezt persze később állapítja meg az ember) János apostol és az apostolok, a tömeg jelmezeinek földszíneit ismétlő színű és anyagú drapériák. Középen egy egyszerű, háromlépcsős sötétbarna emelvény. Ezen ülve olvassa Vadkerti Imre a naplót. Mintha egy baráti társaságban mesélné el… Természetesen, szép, tiszta prózával…
Mögötte a kivetítő. Ennyi a díszlet. És ezek között az egyszerű díszletek között fog majd megelevenedni a történet…
Ami tulajdonképpen mi is? János (Vadkerti Imre) elmondja Mária (Gál Teodóra) történetét. János, aki az elején nem érti a keresztre feszített Jézus (Sotkovszky Lajos) szavait: hogy Asszony, íme a Te fiad… és János, íme, a Te anyád…
A darab Mária drámája, aki hisz, szeret, elenged… De legalább ennyire Jánosé … Aki, az evangéliumok szerint Jézus halálát követően pártfogásába vette Máriát és fiaként gondozta haláláig…
János végigszenvedi a történetet, amit elmesél… Az angyali üdvözlettől, Mária haláláig és mennybemeneteléig. Az ő saját bosszúszomjas indulatától, (Harag napja) a teljes elfogadásig (Ima a gyilkosokért)… Nem elmeséli… Újra átéli…
Maga a rendezés azért is nagyon jó, mert az emberi érzelmekre koncentrál. Nem fokozza túl, nem csöpögteti el, sőt, a maga visszafogottságával hiteles. A rendezés (Stugel Tibor), a jelmezek (Borka Dávid) egy teljesen érthető és értékelhető ívet adnak. Heródes (Borka Dávid) jelenete több szempontból figyelmet érdemel. Heródes, teliaggatva láncokkal, kissé celebes megjelenéssel: Nem kell Messiás… majd bethlehemi gyermekgyilkosság… és közben Heródes a háttérben elkezd remegni… Jó.
A kivető pedig ott is van és nincs is ott. Öncélúan nincs. De hol a zene ütemére van vibrálás, hol pedig pont a pillanathoz illő képek vibrálnak. Egy virág. Egy fa, egy száraz ág…
Egy problémám van: a besúgók… A nyakba akasztott telefon, a gumikakas… Kár egy ennyire jó rendezésbe ilyen céltalanul disszonáns képet vinni… Heródes jelmezileg, mozgásilag kilógásának van tartalma, a besúgóknak nincs. Túlzás.
Jók a jelmezek. János „föld” színű jelmeze, az apostolok hasonló árnyalata. Jézus: életében matt fehérben, a megdicsőülését követően csillogó fehérben. Mária élete jelmezekben: az angyali üdvözletnél csillogó fehér, a királyok üdvözlésénél fehér és bíbor, az elengedésnél a fényjáték miatt zöld, aztán a fekete… a Mennybemenetelnél arany… Az egyik legszebb kép. Mikor Jézus a megkoronázott Máriát, a fénybe viszi… János mindig, végig, a földszínekben marad…
Látványvilág: Ez az előadás bebizonyította, hogy a kevesebb sokszor több. Nem kellenek látványos díszletek. A jelmezek, a kivetítőn látott effektusok, képek itt kifejezték, amiről szól az egész… A képek a kivetítőn mögötte, a virágok, a faág, a kiszáradt fa…
Ez a darab elsődlegesen mégis a zenében mondja el, amit elmond: és épp úgy szól Mária fájdalmáról, mint Jánosról
János, az ember… János, aki lázad… János, aki várja tanítást…. János, aki Máriát anyjaként kezeli… És Vadkerti Imre, mindezeket hozza… A prózában épp oly hitelesen, mint éneklésben:
A harag napja, az Ima gyilkosokért…
ÉS játékban…
Zeneileg a darab többi része: Mária és Jézus kettőse…, Heródes jelenete, Mária halála…
Egyet tudok, próbálhatnék még írni. sokat…
De igen kevésszer fordult velem elő, hogy átéljek egy olyan élményt a nézőtéren, ami a katarzis. Most megtörtént. És most ez volt nehéz, hogy írjak valamiről, ami nagy élmény volt.

Most inkább pár szót a tegnapi Trójáról…
A zenéjét az utóbbi időben már egészen kezdtem megszeretni… Maga a darab… Sem azt nem mondom, hogy szerintem jó, sem azt hogy rossz. Hogy miért?
A kerettörténet: valaki beleálmodja, beleképzeli magát egy történetbe… Nagyon régi és – valljuk be – sokszor fölhasznált irodalmi klisé. Magát az Iliászt meg belezsúfolni két felvonásba… Reménytelen vállalkozás. Aki nem ismeri az Iliászt, a görög mitológiát, az sok mindent nem, vagy nehezen ért meg. Hogy jönnek ide az istenek, miért énekel Paris arról, hogy mit ígért neki Aphrodité és miért? A dolgok megértésében viszont segítenek a tanári magyarázatok. Valószínűleg ez volt az alkotók célja az időnként a gyerekcsapattal fölbukkanó tanárral, aki a történetben egyben Odüsszeusz (Bencze Sándor).
De mégis nem áll össze egységes egésszé a történet. Inkább epizódok, egymás után… Érdekessége a darabnak, hogy igazán ki benne a pozitív hős? Nincs teljesen pozitív hős. Akhilleusz (Pintér Tibor) sem az. Hisz tudja, Agamemnon (Vadkerti Imre) valódi indítékait, mégis harcol. Ez véleményem szerint erőssége a darabnak, mármint az, hogy nem fekete-fehér képet rajzol a mitológiai történet szereplőiről.
Egyre kíváncsibb vagyok, hogy mindez egy nagyobb színpadon hogy fog mutatni. Több harcossal, több táncossal… Ugyanis a harci jelenetek, sőt néha a táncbetétek sem tudtak kellően érvényesülni.
A táncbetétekről még annyi, hogy hátborzongatóak a halálfátylas táncjelenetek, amit még fokoz Thetis istennő (Papadimitriu Athina) éneke. Viszont visszagondolva az eredeti történetre, a többi isten megjelenítése hiányzik a darabból. Bár ez a filmből is hiányzott.
Néha öncélú, nem a történet része, több momentum. Például mikor áll egymással szemben nyolc ember és csak a pajzsukat ütögetik egy percen keresztül.
A tegnapi, kiskőrösi előadásról tudok beszélni, hiszen azt láttam. Igazából nem tudom megmondani, mi zavart, vagy mi hiányzott. Vannak nagyon jó pillanatok… Nem is kevés. Erre megint csak példa: Paris (Hábencius György) és Helené (Janza Kata) kettőse alatt a lassított felvétel szerint ábrázolt mulatozás… Ahogy ünneplik a vezetők a békekötést, de közben két ember kívül kerül időn és téren és felrúg mindent a bennük támadt érzelem miatt…
Megint egy jó pillanat, mikor Agamemnon és Menelaosz (Berecz György) kettőse alatt egyértelműen kiderül, hogy Agamemnonnak Trója kell, nem egy nőért folyik itt a harc, hanem a hatalomért. Az ismert világ birtoklásáért… Agamemnonnak csak ürügy a testvére sérelme. Ez nagyon jó jelenet volt.
Priamosz (Makrai Pál) ezt tudja. Épp oly megrázó, a Trójáért fiát harcba szólító királyként, mint a fia holttestéért könyörgő apaként.
Akhilleusz mint az eredeti történetben is, beleszeret Briseisbe (Taskovits Judit) és ezért marad távol a harctól. És megváltozik… Mint ember…
Visszatérve a darabra… Engem nem zavartak a habszivacs szikladarabok, a fakardok, a műanyag pajzsok… Ugyanis pont a fiú (Mohácsi Márk) csodálkozik rá a végén, hogy fa volt a kard és műanyag volt a pajzs…
És ami kérdés maradt bennem a végén, hogy a sorsunk valóban meg van írva a csillagokban? Vagy az úton, amit mi választottunk végig kell-e menni?

Pesti Magyar Színház...

200. előadás... Lonka teljes körűen leírta az IAK történetét. Most csak a saját, teljesen szubjektív érzéseimet írom le...
Élőben az István, a királyt először 1984-ben láttam a Szegedi Szabadtérin. (Persze a Királydombról készült filmet már '83-ban és sokszor) Egy életérzés volt... És erről azért nem akrok többet írni, mert ezt az életérzést azóta is őrzöm függetlenül attól, hogy színházművészetileg láttam sok (és ezt most színházművészetileg értem) jobb előadást...
Majd Esztergom... Ez már az Iglódi-féle rendezés... És többször a Pesti Magyarban...
Jön a Társulat...
Egy teljesen más koncepció, hiszen más rendezés, más a kor...
És jött az az időszak, mikor párhuzamosan mentem a Társulat előadásaira és a Pesti Magyarba... Más volt mindkettő, de mindkettő jó...
Az Iglódi rendezés emelkedettebb, elvontabb volt... A Szikora-féle rendezés: emberi lett... (Közbevetőleg jegyzem meg: ami a Szikora rendezésben embert csinált Gizellából, az elveszett Saroltnál...) Az Angela által megformált Sarolt nekem egyszerre Anya és fejedelemasszony... Ezerszer félelmetesebb a sziszegése a Pusztulj, vagy meghalsz... szavaknál, mint a kiabálás. És ez a szerdai előadásnál is teljesen átjött... Az István, fiamnál anya, aki kézben akarja tartani a szerinte még nem érett gyermekét, de mindenképp biztosítani akarja számára a trónt. És az a pillanat, mikor Sanyi kimondja az Értem, anyám szavakat és nem birtoklevelet ad a magyar uraknak, hanem pénzt szór a tömegbe... Angela és Sanyi arca... Szavak nélkül lezajlott anya és fia közt a küzdelem... A fiú fölnőtt...
Tehát visszakanyarodva a szerdai előadásra: Sanyi, Angela, Éva jók voltak. Nekem a táltos teljes meglepetés volt... Pozitív
Az Őze-féle újítások közül igenis tetszik az asszonyos jelenet... A szalagokkal körbefont Koppány kifejezi, azt a próbálkozást, hogy ne foglalkozz a harccal, hanem velünk... Szeretkezz, ne háborúzz!!!
A felnégyelési jelenet is jobb színpadképileg, mint korábban volt.
Hogy mégis mi hiányzott?
A Gizella-váltás rossz döntés volt.
Legyünk őszinték. Bármennyire jó is volt Sanyi (sajnos a mikroportok szinte minden előadáson bekavarnak), Éva, Angela, Péter... De a többiek nem voltak topon... Persze, ebbe belejátszhatott a feszültség is... Ezt nem vitatom...
De fenntartom, hogy Koppányt aznap én akkor és ott éreztem először a színpadon mikor Imi elkezdte énekelni az Elkésett békevágyat.. (Lonka! Igaz, hogy nem fölfele néztem, hanem oldalról vártam, hogy mikor jön már be...Ráadásul nekem a szálfa termetemmel nagyon meresztgetni kell a nyakam, hogy átlássam a színpadot... De abban biztos vagyok, hogy az első hangnál úgyis kapcsoltam volna :) )
Nem véletlen hozta az a jelenet, az addig hűvös közönségtől, az első nyílszíni tapsot...
Imi úgy belesimult ebbe a rendezői koncepcióba, mintha mindig ebben játszott volna... És erővel és dinamizmussal, érzéssel... A tőle megszokott módon hatalmas énekléssel... Viszont színészi játékot tekintve, mintha mindig ebben játszott volna... Egy más Koppányt hozott, mint a Társulatosban... Olyan Koppányt, aki ebbe a rendezői koncepcióba illeszkedett... És hallottam azt a bizonyos híres fölszisszenést a nézőtéren... Mikor elkezdett énekelni... És az emberekben benn marad a lélegzet... És az Elkésett békevágy után az ováció mellett összesúgó embereket... És hallottam, mikor a mellettem ülő hölgy azt mondja, Vikidál óta a legjobb Koppány... Hát, ne tudjátok meg mit éreztem...
Varga Miklós szépen elénekelte István imáját... és megható volt a Sanyival váltott főhajtás... De ő kívül maradt a darabon...
Annak az estének az egyik legmegrázóbb pillanata a tapsrend és az volt, ahogy a színpadon állók fölhívják a többieket, üdvözlik őket és akik nem lehetnek ott, nekik odaintenek... Annyira emberi és szép volt...
Nekem még egy dolog megadatott. Az előadás után beszélgethettem az első Koppánnyal, Vikidál Gyulával, Istvánnal, azaz Tóth Sándorral... És Koppánnyal, Vadkerti Imrével...

Lonka: Volt egy 200. István .... a Magyarban

Az István, a király rockopera mindig is gondolat ébresztő volt, mióta csak Szörényi Levente és Bródy János megalkotta. Több mint negyed százada hódít, és generációk nőttek fel István és Koppány csatáján, a dalok pedig klasszikussá váltak. Nemzedékek éneklik együtt őket, minden helyszínen. A hangfelvételekből minden harmadik háztartásban találunk egy statisztika szerint.
Ennek az akkor rendhagyó műfajnak az ősbemutatója, mint tudjuk 1983. augusztusa, a Királydombon. A szereplők jó része rockzenész, akiket az akkori politika nem szeret igazán, dalaikat sokszor betiltják, megjelenésüket ellehetetlenítik. Ráadásul a mű tartalmaz olyan áthallásokat, amelyek aggodalomra adhattak okot. De a bemutató óriási siker, és a rendszer tűri, ahogy egy évvel később a Szegedi Szabadtéri Játékokon is, és az azt követő előadásokon is. Diadalút ez.
Az első sikerek után csendesebb évek következnek, de a darab sosem szűnik meg létezni, a színházak Pesten és vidéken sorba tűzik műsorukra, és mindig mindenütt a közönség szeretete övezi úgy a darabot, mint a szereplőket. A rendszerváltás aztán természetes módon ismét előtérbe emeli, és sor kerül a Népstadionbeli előadásra, mely a rockopera életében meghatározó ismét. A két előadáson egy gombostűt nem lehetett leejteni, a közönség végig énekelt a szereplőkkel, örömünnep, és könnyek. Mindenki tele álmokkal, tervekkel, .. a rabok legyünk, vagy szabadok alatt dübörög, hogy szabadon.. :) Külföldre is eljut a rockopera, Sevilla, Németország, Ausztria..... majd ismét csendesebb évek után 2003. júliusában Csíksomlyón csendülnek fel a dallamok. Ez az erdélyi előadás mind máig egyszeri, és egyenlőre megismételhetetlen.... Majd négy év után újabb szenzáció, a negyedszázados jubileumra felújítva mutatják be a rockoperát..a Társulattal. Ez már a jelen. Mint ahogy a jelen a Magyar Színház 200, jubileumi előadása is. Sokan az elmúlt években itt ismerték meg a darabot, itt találkoztak annak meghatározó gondolataival. Első színrevitele a még akkori Nemzeti színházban, 1985-ben volt, és ez a darab hivatalos kőszínházi ősbemutatója is. Ezt követően 2000. márciusában kerül sor a második bemutatóra, a legendás Iglódi féle rendezésben. majd napjainkban az Őze Áron által felújított színházi előadást láthatjuk.
Ezek tudatában vártam a 200. IAK-ot a Magyarban. :) Főleg, miután megtudtam, hogy Őze Áron itt is meglepetést tervez, és hívja és várja a darab eddigi szereplőit is. István és Koppány megformálóit a színpadra, a többieket pedig díszvendégként.
Azon az estén nagy várakozással ültünk többen be a színház nézőterére, kíváncsian várva a frissített, de mégis jubiláló előadást, és a nézőkre váró meglepetéseket. persze előtte megint majdnem elkéstünk, rohanás, szóval mindaz, ami egy jól sikerült este előhírnöke szokott lenni. :P
Nos, érdekes színházi élményben volt részem. Annyira igyekeztem mindenre figyelni, arra is , hogy mikor melyik szegletből tűnnek fel a vendég művészek, de biztosan van, ami elkerülte a figyelmemet. Ami feltűnő volt, hogy több jelenetben véltem a szikorai rendezés, tehát a társulatos IAK momentumait felfedezni, és ezek jól illeszkedtek a magyaros produkcióhoz. :) A szünetben a beszélgetésekből el -elkapva foszlányokat,azt hallottam, a közönség is jól fogadta a változtatásokat. Azonban meglepett, hogy az első felvonásban egy alkalommal se hallottam felcsattanni a tapsot, ott és azokon a helyeken, ahol ez már megszokott. Persze, tudjuk, a bemutatók, reprezentatív előadások közönsége mindig hűvösebb, de itt azért jó részt törzsközönség foglalt helyet. Az új Koppány, a fiatal Koppány nagy feladattal találta magát szemben, de biztosan nagyon igyekszik megtalálni a helyét, és a szerepet a jövőben. Sok sikert hozzá!

A második felvonásban is ez a csendes közönség várja a színre lépőket. És elérkezünk a pogány táborba ismét, a béke utolsó napj ai, a harcra készülődés elkezdődött.. és a háttérben végre feltűnik valaki, akit a mellettem ülő Pálma nem fedez fel. Nem is értem, egész előadás alatt kapkodta a fejét, és most úgy kell mutatni, hova nézzem.. a kezem ettől a pillanattól nincs biztonságban. :)) .. tehát a színpadon Vadkerti Imre, és szól az Elkésett békevágy.
Új a díszlet, új a jelmez, új a partner, .. csak az nem újdonság, ahogy ez a dal megszólal. Élmény hallani, és jó ezen a színpadon látni. Mi, akik ismertük a régit, tudjuk, mégiscsak a volt Nemzeti Színház színpada ez, nagy elődök hagyták itt lábnyomukat, szellemüket. :) Zökkenőmentesen megy minden, Auksz Évával nagyon jó párost alkotnak. A megszokott, erős Koppányt látjuk, a Vezért . Aki nem csupán erős, hanem érzelmekkel teli, népéért elkötelezett férfi is. És a dal végén ezen az estén először nyílt színi taps, és ováció a nézőtérről, .. jó látni, hogy a közönség így értékeli és mutatja ki tetszését. :)

A darab pereg tovább... csata, elbukás egyik részről, győzelem a másikról. És a végén Koppány kiterített teste a színpadon.. majd feltűnik mellette István, és felcsendül.. Ó, jó uram.. Varga Miklóst hallgatjuk. Néma, megilletődött csend a nézőtéren, a dal végén a vendég István távozik, főhajtással búcsúzva a másik Istvántól, Tóth Sándortól, aki ugyanígy köszönti a nagy elődöt. És a közönség ezen az estén másodszor ünnepel... :)

Ezután gyorsan itt a vége, koronázás, tétel mondatok, és Felkelt a mi napunk, majd Himnusz. A nézőtér csöndbe burkolózik... rossz érzés. Igazából érthetetlen. Nem tudom, a színpadon mit éreznek, nekem hiányérzetem van, és ez már mindig elkísér, ha erre az estére fogok gondolni.
Azért a végén nem lehet ok panaszra, végül is siker, nagy taps, és a színpadra szólítanak mindenkit. Az este szereplőin kívül akit felfedezek, Bodnár Vivien, és Pápai Erika, és Pelsőczi László, biztosan vannak még, elnézést tőlük, de egyemlőre két ember foglalja le a figyelmemet, akik várnak egy harmadikat.

A harmadikat, aki sehogy se akar a nézőtérről a színpadra menni, de ez lehetetlen ezen az estén... és egyszer csak mind a hárman együtt. Vikidál Gyula, Varga Miklós, és Vadkerti Imre. Jó ezt látni, és tudjuk, hamarabb is sor kerülhetett volna erre, de ki érti meg egyesek döntéseit. Azonban az élet megadta, Őze Áron elérte ezt.. bár, hagy jegyezzem meg, valakik most is hiányoznak. Nem csupán azok, akik már nincsenek közöttünk, de hiányzik más is, a névsor teljesebb lenne Feke Pállal, és Gazdag Tiborral. És persze hiányzik Szörényi Levente, és Bródy János is. Rájuk is gondolunk közben. Őze Áron a színpadon, a darabról, az elmúlt 200 előadásról beszél, és arról, hogy minden híresztelés ellenére István a király ... lesz!!! Nos, ez az egy biztos.. a Magyarban is kell, és másutt is. Olyan mű ez, amit nem lehet már levenni a színházak műsoráról. :)
Felemás érzésekkel, de boldogan távozunk. Lehet, hogy a mai előadás hagyott bennünk hiányérzetet, bár biztos vagyok abban, hogy mindenki a lehető legjobbat akarta adni, de a vendégművészek fellépése nagy élmény volt. És mindannyian megérdemeltem álltak ott.. :)))

Czéh Lonka: Hétvégék II.

Szeptember első hétvégéje is érdekesnek ígérkezett. Szombaton este csókakői látogatás, Operett gála néven hirdetett műsor, majd a zoboraljai Kolon a cél. Másnap pedig Kaposvár, lemezbemutató koncert.
Csókakő nevezetessége, a vár, a XII században már állt, nagyon jó stratégiai helyen, később is jelentős hatalmi , igazgatási központ volt, a mai 81-es út lehetett történészek szerint a "hadút". A török időkben végvárként használták, hol török, hol magyar kézen volt. Az alatta elterülő falu többször elnéptelenedett, de 1461-ből már vannak írásos emlékek, a török adóbehajtók pedig 1581-ben említik. Most, 2010 szeptemberének első szombatján ismét megrendezik 11. alkalommal a várjátékokat. A vár alatti területen kézművesek kínálják portékájukat, borkóstolásra van lehetőség, fegyver kiállítás, borrendek felvonulása, várjáték, könnyűzenei műsorok, és népi tánccsoport bemutatkozása a program, egyebek mellet. Estefelé érkezünk, az Operettgála néven hirdetett műsorra. Egész úton esik, bizony sáros az út, csúszkálni kell kicsit. A várat nem másszuk meg, ezért sem. :) A gála kicsit késve kezdődik, addig népzenére mozgolódunk, dudorászunk. Majd hamar kiderül, és mosolygunk is eleget, mert azért erre számítottunk, hogy az operettgála sok minden, de hogy nem operettet hallok, az biztos. :) Fellépők.. Derzsi Gyuri és barátai. Szeretettel fogadja a közönség Gallusz Nikit, Vadkerti Imrét, és Arany Tamást. Elhangzanak kedvencek, és régen hallott, vagy eddig nem hallott dalok. Gyuri rock and rollt énekel,.Utcabál..már nem fázik senki, aki mozog. Behívja kedvesen Arany Tamást, hogy ő is menjen énekelni, és táncikálni, így is történik. Jó a hangulat, közben eszembe jut, hogy azt megnézném, amikor Gyuri egyszer Imit hívja be rockizni .. ! :D remélem, ha ez egyszer megtörténik, ott leszek. Aki hallja adja át az ötletet!! És szól a Fényév távolság, Az élet szép.. és persze, jön Koppány, és a Szállj fel... Az itteniek is tudnak énekelni, és ujjongani, igen. És persze, hogy itt is szeretik őket.. már közhely ez lassan. A műsor végén mindnyájan a színpadon, és szól a Felkelt a mi napunk.. közösen...

Műsor után nem nagyon van idő örömködni, rohanás a Felvidékre, Zoboralja, Kolon a következő helyszín. Nyitrától 10 km. Ennek a tájegységnek a legrégibb települése. A honfoglalás óta vannak róla emlékek. Temploma a XII. században épült.
Nincs rettenetesen messze, de sötét van, és a térképről tájékozódás nem erősségünk. :) Sejtjük, hogy kalandos utunk lesz. Nos, azt , hogy leérve a vár alól, merre is forduljunk, nem tévesztjük el, vagy csak majdnem, tehát félig nyert ügyünk van. Nyitráig semmi baj.. itt meg tudjuk, mondták, hogy csak le kell kanyarodni.. jó, de hol?? Biztosan nem ott, ahol mi tettük, mert akkor elsőre megtaláljuk a települést. Így viszont megismerjük Nyitra belvárosát is, mire találunk egy olyan táblát, amely a Zoboralját jelöli.. erre indulunk, és egyszer csak látjuk a leágazást is. Számításaink szerint Imiék most kezdik a műsort a Gasztrofesztiválon. Áthágunk pár közlekedési szabályt, de megérkezünk. Íme , Kolon. És most merre?? Először a füstszag irányába haladunk, hisz ott biztos főznek.. ezek után Gyuri hangját hozza felénk a szél.. na akkor menjünk arra.. azt hiszem, kis túlzással ma is bolyonganánk, ha nem találkozunk egy kedves családdal, éjjel, akik útba igazítanak minket. Megérkeztünk, a színpad mögött hagyjuk a kocsit, kivágódunk, és már halljuk is.. A költő visszatér.. kb fél órája megy a műsor. Nem vagyunk sokan, de mindenki jól érzi magát, nagyon közvetlen a hangulat, és már megint közhelyesen azt tudom írni, szeretet áramlik a színpad felé. Imi és Gyuri énekelnek, Gyuri különben is formában van, beszél, énekelteti a közönséget. És újra Koppány dala. Nem tudom, hányan lehetünk, de teli torokból énekel mindenki. Azért Imi és Gyuri arcán is van valami, nyilván sokadszor élik át, és mégis melengeti őket az, ami feléjük sugárzik itt. Ugyanígy szól a Talpra magyar is..az Ébredj Felvidék is.. majd egyszerűen a zenei alap fogy el, már nincs mit énekelni.. de még kérik az emberek.. Nincs mit énekelni, mondom én.. nincs?? .. ők összenéznek fenn, majd zene nélkül Gyuri elkezdi.. Boldogasszony Anyánk.. egy hét telt el, de az érzés ma is bennem.. nem tudom, a többiek mit éreztek, de a hangunk szárnyalt ott az éjszakában, és ahogy körbelestem, nemcsak a mi szemünk csillogott. És ha lehet fokozni, fokozzuk.. ez után Himnusz, majd a Székely Himnusz.. Ehhez tehetség kellene, hogy leírjam, ki mit érzett, gondolt ott. Nekem, számomra meghatározó marad az élmény, és csak köszönni tudom, illetve hálás vagyok, mert eljutottam ebbe a kis faluba , és áldom az eszünket, mert nem fordultunk vissza Nyitrától, hogy már úgyse érünk oda.
És utána is, meglep, és magával ragad az itt élők közvetlensége, kedvessége. Nyilván feltűntünk, mint idegenek, de hogy egy percre se éreztem magam annak, azt elmondhatom. Csak köszönni tudom ezt is. És nagy élmény az is, hogy gyerekkorom óta nem láttam ennyi csillagot, persze a nagyváros fénye elhomályosítja őket, meg a szmog.. tudom.. de itt a magas fák fölött olyan csillagos volt az ég, hogy a számomra ismerős két csillagképet alig találtam köztük. :)Késő éjszaka van, indulás, haza is kell érni, Pest nincs a szomszédban. Szerencsére nem egyedül tartunk Pest felé, eltévedni nem fogunk, ez legalább biztos. Hajrá hazafelé, igyekszünk, mondhatom, így is fél hatkor állunk meg otthon a ház előtt. De kit érdekel... :)
És még aznap délután, indulás Kaposvárra, ahol Torma Emese lemezbemutató koncertje lesz, és sztárvendége Emesének Vadkerti Imre. Sajnos későn érkezünk, nagyon a várossal nincs idő ismerkedni, .. jaj, ott a színház, mennyi szép emlék :).. aztán a felújított gyönyörű Főtér, sétáló utca, és már foglaljuk is el helyeinket.. nem lepődik senki meg, első sor. Nincs meleg, mondhatom, de nagyon izgulunk, így nem érezzük. Emesének nagyon jó,és igényes lett a lemeze, kíváncsian várom élőben is, és azt is, hogy énekelnek Imivel közösen. Elkezdődik, nagyon jó.. jó dalok, jó előadás, gyönyörű hang.. Emese! veled énekel mindenki.
Aztán egyszer érkezik a sztárvendég, .. fogadjátok szeretettel Vadkerti Imrét, azaz Koppányt, mondja Emese, és úgy hallom Kaposvár nem felejtett. Imi népszerű, ki lehet jelenteni. A megszokott dalok. És duett, Réka és István, majd ahogy az utolsó hangok elülnek, Imi arcán már kis félmosoly, és jön, újra jön, a megunhatatlan.. Szállj fel, szabad madár.. hát, Kaposváron is ismerik, nincs mese. Ezután Emese énekel tovább, és hamar, nagyon hamar jelzi, hogy itt a vége, örül, hogy ennyien itt voltak, és búcsúzik. Még hallgatnánk. Szól a koncert utolsó dala.. Te és én.. Imi is a színpadon, és a végét közösen éneklik, egymással, és velünk..."..te és én, csak arról álmodunk, te és én, megtaláljuk a Földön a csillagunk.. " Méltó befejezése ez a dal egy nagyon jól sikerült koncertnek. Mit lehet mondani még.. igen, megérdemlitek, találjátok meg a csillagotokat, ti is, mi is, és mindenki itt e Földön. Gyönyörű hétvége volt ez is, elkényeztetett élményekben, szép emlékeket hagyva . :)

Czéh Lonka: Elmúlt hétvégék I.

Az idei augusztus 20.-i hétvége, valamint szeptember első hétvégéje szép élményeket tartogatott nekünk.

Augusztus 20.-a nemzeti ünnep. Nem csupán államalapításunk, de az új kenyér ünnepe is. Országszerte ünnepeltek az emberek, kis és nagyobb közösségek. Ez az a nap, amikor biztosan létjogosultsága van első szent királyunkat, Istvánt ünnepelni. Tették is ezt, helyenként ünnepi műsorral, másutt szoboravatással, és nem múlhatott el az ünnep István, a király előadások nélkül sem. A magyar televízió is műsorára tűzte a rockopera filmváltozatát, de sokan élőben, személyes élményekre vágyva Szekszárdon nézik meg, persze elsősorban helybeliek, és mi, akik ma már teljes természetességgel követjük a darab útját országszerte.

Szekszárd - a legkisebb megyeszékhely, borváros, 4500 pincével. De most nem ezért gyülekeztünk, hogy tájjellegű borokkal ismerkedjünk. A város nevezetességei közül a Prométheusz park ad majd otthont az előadásnak.

Estefelé gyülekezni kezd a közönség, nem kapkodják el, van idő még a parkban szétnézni, a bazárosokat megszemlélni.

Aztán fél kilenckor felcsendülnek a jól ismert dallamok. Ötvenhetedszer. Mellettem álló ismerősöm ötvenhetedszer énekli a dalokat, ötvenhetedszer ismétli a jellegzetes mozdulatokat. És mi mindannyian ugyanezt tesszük. A közönség is énekel, és minden elhangzó dal után nagy tapssal ünnepel. Közben a színpadon zajlik a játék, Gizella szűziesen pillant Istvánra, aki örül nagybátyja elismerő tekintetének, melyet a menyasszony kap. Ez igen, fiú, jól választottál. Réka ismét menekülne a bemutatás elől, de apja ismét fegyelmezi. Azonban a lány másodszor már ügyesebb, és elfut, nem akar tanúja lenni az esküvőnek. Koppány fékezi haragját Géza pillantására. nem sokkal később Réka Istenhez imádkozik a pogány tábor közepén, de Laborc ezt nem könnyen tűri. És jön a temetési jelenet, majd István és Koppány vitája a trón örökléséről. Ötvenhetedszer látjuk István őrlődését, és Koppány villogó tekintetét, halljuk a tízezer fegyverest emlegetni. Sok-sok szempár követi, amikor kettejük tenyere ezt követően a levegőben összecsap, majd igyekeznek visszatartani harcosaikat. Szállnak utánuk a palástok, és a Vezér karizma ötvenhetedszer feszül embereinek. A közönség mindenre reagál, minden tetszik, taps és taps mindig. És tovább, tovább, követik egymást a jelenetek, a végtelenségig ismert mozdulatok, gesztusok, beállítások, és mégis, mindig találunk valamit, amire azt mondjuk.. láttad?? hú, ezt most nagyon jól csinálta egyikük, vagy másikuk, és így még sosem. .. pedig dehogynem, csak mi is újra és újra elvarázsolódunk. Elvarázsol minket Sarolt és István párbeszéde, a magyar urak ármánykodása, Torda mindenkire ható gyújtóbeszéde, a táltosasszony transzba esése, Koppány álomlátása. És hatnak ránk a harc pillanatai, az azt követő siralom, Asztrik megrendülése, és a királyi udvar ünnepe. De ezek előtt az, ahogyan a Vezér és asszonyai csábítják egymást, forróvá téve az augusztusi éjszakát. Ez a jelenet is azok közé tartozik, amit nem lehet megunni, és ami mindig tartogat egy kis meglepetést, egy újabb mosolyt, mozdulatot.

A darab befejezéseként, a megbékélést szimbolizálva újra megjelenik Koppány, és a Himnusz hangjainak elhalltával Istvánnal kézen fogva fogadják az azonnal kirobbanó ovációt. Zajos, nagy siker, a közönség hálás. És a színpadon felcsendül a felkelt a mi napunk, és mi ötvenhetedszer velük együtt énekelünk, és összefogódzva ringatózunk, akár csak ők odafenn. Most eszembe jutott, hogy sose kérdeztem meg, nekik jó e látni minket, ahogy még mindig izgulunk, énekelünk, tapsolunk, összekapaszkodunk, és persze sikítunk. De bízom benne az ötvennyolcadik után megtehetem... A hírek ugyan megint felröppentek, hogy vége, nincs több IAk, ebben a formában.. nos, én ezt egyszer már elhittem, most nem teszem.. inkább reménykedek abban, hogy újra felcsendülnek ezek a dallamok. Talán nem a távoli jövőben. :)
A tüzijátékot követően indulunk vissza Kistelekre, jó időt megyünk, jól nyomjuk. De menni is kell, pihenni hamar, mert holnap folytatódik a kaland, Ópusztaszerre megyünk, Emlékparkot, és István, a király Keresztmetszetet nézni.

Hamar eljön a reggel. Az előző nap élményei élénkek még, de indulunk, irány az Emlékpark. Ma mindenre nyitott vagyok, nem jártam még itt. Hamar rájöttünk, a park egy délelőtt alatt bejárhatatlan. Így villanyautót béreltünk, és azzal igyekeztünk felderíteni a nevezetességeket. A látvány is, de az autózás is felejthetetlen volt, mondhatom ! :) Csak körbe körbe, ismerősök jönnek szembe, ki tudja hanyadszor találkozunk, meg is kérdezik, ez az autó csak így tud menni?? nem, biztos nem, csak nincs meg a hátramenet.. ha meg megtaláljuk, épp nem lehet tolatni.. a nevetéstől könnyünk folyik . Alig vagyunk túl ezen, újabb élmény vár.. a körkép. A Feszty Körkép.. várakozunk a bebocsátásra. Csoda ez, gondolom, amikor meglátom. Persze, az ember hallott eleget róla, részletesen is, na de mégis más ez így, saját szemmel. Igen, ezt mindenkinek látni kell. Egyszer azt olvastam róla, annyira szép, hogy már giccs. Nos, ez a fogalom mindenkinek mást takar, én jelentem, kicsit sem találtam giccsesnek. Persze, ellenkezőleg indulok körbe, mint amerre kellene, de ez nem von le semmit a látványból. Fél óra, és vége. Fél óra?? már eltelt?? Mindenkinek a viszontlátásra.. de mennünk is kell, mert kezdődik a Keresztmetszet, amelyet szintén most látok majd először.

Délután van, ragyogó napsütés.. messze a színpad.. de nincs mese, az előadás kezdődik. Persze, tudom, mire számítsak, hallottam eleget róla, felvételeket is láttam. Jönnek, énekelnek, éneklik a dalokat sorban. Érdekes. Egészen más ez így, mint tegnap este volt. Jól énekelnek, kedvesek, de valami azért hiányzik. Az, amiért első perctől morgok, a délutáni korai kezdés miatt, a napos délutáni perecezés miatt, a gyerekek zsivaja miatt, és azért, igen, mert ebben a hangulatban, helyzetben nem lehet elkezdeni énekelni, csápolni, és kicsit megőrülni. Így nem lehet interaktív a dolog. Azért vannak érdekességek is, csemegék. Ez a környezet, és az, hogy ez nem teljes darab, megenged némi egyéni, új megoldást, megnyilvánulást. Nézem a Vezért, aki ilyen fennsőbbségesen, és egyben ilyen lekicsinylően nem nézhet a darabban Istvánra, mint itt. Megsemmisítő, ledaráló.. itt látszik, ki is igazából a trónra termett. És az asszonyos jelenet, mint minden keresztmetszetben, itt is, nagyon újszerű, és hatásos. De ahogy Torda és Koppány összeütik öklüket, az is sokatmondó, nemcsak a darabról, Tordáról, de egyéb körülményekről is.
nagyon hamar vége.. nagyon.. még mondanám, állj.. hát most kezdődött, most kezdik az emberek beleélni magukat.. de ez a mai napra ennyi volt.. Rövid, ebben a formában nagyon rövid.. mint ahogy nagyon rövidnek tűnt, hiába volt három napos az augusztus 20.-i hétvége is. A napok elmúltak, élményeink maradnak.. jó volt együtt, ismét!!