Zsóka beszámolója a Kormorán mosonmagyaróvári koncertjéről

Gondolatok a Kormorán Mosonmagyaróvári koncertje kapcsán.
Tóth Tihamérné, 2011. március 15., 19:47
2011. március 13. Mosonmagyaróvár.

Az új Kormorán együttes Magyar Kettős albumának bemutatókoncertje Mosonmagyaróvárott. Ma , mikor ezeket a gondolatok leírom, ismét nagybetűs ünnep van , a Kormoránnak is - mert elkezdődik az új idők új dalai időszak, másrészt nemzeti ünnepünk Március 15-e van. Nehezen kezdem el, mert nehéz összeszedni a gondolataimat, ennyi új élmény kapcsán.

Lélekben ünneplőbe öltözve , és szerintem a szokottnál nagyobb kíváncsisággal , izgatottan várta a közönség a Kormorán Együttest. Mi már órákkal előtte ott voltunk, és izgatottak voltunk nagyon, mi lesz, hogy lesz. Szemmel láthatóan mindenki izgult, Gergő, a zenekar és az énekesek, Imre, Nóri, ami természetes is, hiszen nagy teher nyomja a vállukat, a bizonyítás kényszere.

Örömmel mondhatom el, hogy megugrották a mércét, sőt túl is teljesítették!

Március 15-e ünnepünkhöz méltó közös gondolatokkal , a hazaszeretetről, nemzetünkről, az összetartozásról, a szeretetről , az ünnepről szóltak a gondolatok a Magyar Kettős dalaiban, a Kormorán Együttes , Vadkerti Imre és Fehér Nóra előadásában.

Koltai Gergő kedves üdvözlő szavaival indult az est.

„ Nehéz éveket kellett átélnünk, de most úgy tűnik, tisztul a levegő, lehet nagyokat kortyolni, felszabadult tüdővel egy új világ érzéséből.

Voltunk már az idők folyamán ketten, hárman, öten, hatan sőt többen is, most ennyien vagyunk.”

A régebbi dalok közül a – Fel a forrás felé, Zöld rózsa, Csillagok, csillagok, stb. hangzott el. Aztán szóltak egymás után a Magyar Kettős dalai, és kiélveztük minden percét!!!

Hosszú ideje már, hogy nem érti magyar a magyart, és mostanában a lekiekben elfásult , agymosott, embertársaink nem akarnak, nem tudnak tenni a jövőnkért, az álmaikért, a vágyaikért, a hazánkért, nem merjük kimondani a szavakat, mert félünk. Mitől?

Talán azért, hogy hiába lesz a kimondott szó, mintha egy visszahúzó erő , a múlt , és az ősi magyar átok még mindig meggátolná meg az előrehaladásunkat. Ne hagyjuk, hogy béklyóba kössék , újra irányítsák gondolatainkat, cselekedeteinket- ilyen vagy olyan- politikai érdekek, befolyások. Legalább próbáljuk meg azt cselekedni ami népünk, nemzetünk felemelkedését szolgálja, ki így, ki úgy a saját eszközeivel.

Gondoljunk a márciusi ifjakra, bátor tettükre mely erőt ad mikor megszédülünk, és elesünk, és nincs erőnk felállni, gondoljunk példás eleinkre a történelem folyamán! Gyűjtsünk lelki erőt abból ami szép és értékes, keressük meg a MAGOT, az ősi magot, a gyökereinket újból,vessük el újból a MAGOT embertársaink szívébe. Új idők jönnek új dalok, élednek a gondolatok, Csipkerózsika álmából ébred- ahogy a magyar emberek is ébredni kezdenek a romokon. Ebben segít mindenkinek a Kormorán, aki szereti és hallgatja őket.

Emlékeztek még mikor 1985- március 15-én Koltay Gábor rendező megálmodott egy effektet, és meg is valósította? Egy börtön volt felfestve a vászonra a múzeum falain, és himnusz hangjaira, leomlott a börtön, és tiszta nemzeti színű hatalmas zászló borította be a falakat, a szabadság szimbólumaként! Akkoriban még tele volt piros zászlóval minden, és bizony lendület kellett felemelni a piros fehér zöld zászlót . ”Gyüjtsd a tépett zászlót, gyűjtsd össze dalait egy csokorba, s add át gyermekeidnek egy mosolyba”!

Jönnek új idők új szelek, élhetek végre az életed, Mária veled van, hogyha félsz- mondja az ének, ne felejtsük el mi sem!

Folytatva gondolataimat az előadásról, hallhattuk a Magyar Kettős új dalait, lépésről lépésre, dalról dalra felszabadultabban, és aztán már szinte robbanva , de mindig szívből szóltak a dalok, és megdobogtatták a szívemet. Nem sorolom el a dalokat, mert remélem , már ti is ismeritek őket, vagy meghallgatjátok majd őket innen, onnan.

Örülök, hogy nem voltak elégedetlenkedők a koncerten a változások miatt, szerintem őket is magával ragadták a dalok , és megszeretik az új Kormoránt.

Felemelő érzés volt hallani a Himnuszt, a Székely Himnuszt, és Imre előadásában a Miatyánkot, Kell még egy szó, ( még nem hallottam tőle élőben. ).

El kell hogy mondjam, külön örültem a kedves fogadtatásnak, Koltay Gergő részéről, Bucsuházi Péter, Szigyu, és minden szervező részéről, hogy ilyen barátságosak voltak hozzánk!

Szuper lett a sok felvétel, fénykép amiket már látni lehet az Info -Mosonmagyaróvár oldalon.

Remélem ezután is szaporodni fognak a programokról, koncertekről készülő képek ,beszámolók.

Van és lesz is itt jó csapat akikkel , és akikért, érdemes tenni a Kormoránért, ott lenni a koncerteken, netán véleményt mondani, gondolatainkat kicserélni, mert itt van egy tágabb „család”, akikkel, akikért- együtt álmodhatunk a jövőnkért.

Tiszteletem és köszönetem Koltay Gergőnek azért mert ilyen csodás álmokat , terveket sző,és megvalósítja azokat, és én csak csodálni tudom ezért a lendületért és kitartásért, és kívánom neki, hogy még sokszor jelenjenek meg meghatottság, az elégedettség, és öröm könnyei a szemében! (Bizony most is láttam azokban a nagy barna szemekben azokat a könnycseppeket…! ) Ahogy Gergő, Imre, és Nóra összeölelkeztek,- de jó volt látni, hallani őket. Sikerült, szépen, jól sikerült.

Őszintén remélem, hogy mind Vajdaságban, Kárpátalján, Felvidéken, Erdélyben, egyre több honfitársam vállalja fel ismét, újra büszkén a magyar származását, vagy tér vissza magyar gyökereihez, és teszi le az esküt, hogy hű lesz hazájához, és nemzethez.

Valami személyeset hadd mondjak el nektek, mert nagyon kikívánkozik belőlem.

Kormorán rajongóként, ott voltam a TF-en, a Sportcsarnokban, ahol lehetett, családommal együtt, mert mindig ünnep volt mikor őket hallhattam. Azóta történt valami más is az életemben ami újból éltet, és boldogságot , szép perceket hoz nekem, mert arról álmodtam eddig, hogy Vadkerti Imre énekeljen Kormorán együttesben. Nekem ez így dupla öröm. Így lett! Köszönet érte. Tudom, hogy ez volt Imre álma is , Nórié is, és most már csak HAjRÁ KORMORÁN!!!!

"Ez a kettős több nem csak egyszerű tánc,

a lassú zenére felfigyel a világ.

Lesznek sokan kik, nem értik, mi ez a szertartás,

miért sírnak kik táncolnak, kik várták a csodát."

/Koltay Gergely/

Megszületett!!!!

Köszönet érte nektek!!!!

Lonka: Gondolatok egy magyar kettős kapcsán.

Két dolog is van, ami újra írásra sarkall. Az egyik egy karácsonyra kapott lemez, míg a másik ugyan ennek a lemeznek a kapcsán egy társaságban zajlott beszélgetés.

Az én karácsonyfám alatt is ott volt a Kormorán együttes legújabb lemeze, a Magyar kettős. Nem egyedül vártam nagyon ezt az albumot, hónapok óta szerettük volna már hallani. Valódi örömmel veszem végre kézbe, forgatom a CD-t. A címe Magyar kettős, eleve gondolat ébresztő. ...először mi jut eszembe, rögtön a legnyilvánvalóbb, a mindennapi téma, a kettős állampolgárság. Aztán természetünk kettőssége, a magyar virtus, és amit elhinni látszunk, a rossz hangulatú, depresszióra hajlamos nép arca. Vagy tudásunk, alkotó énünk híre a világban, és patópálságunk. Majd bevillan a magyar tánc, a magyar kettős képe. A tánc közbeni forgásról a magyarság fordulatos története, de a tánc közbeni összekapaszkodás, a tánclépések büszkesége, és játékossága is.

Nézem a borítót, lassan látni is kezdem, középütt mintha hazánk körvonalai látszanának, egy nagyobb tér, talán Európa közepén. És a mindenfelé ágazó sugarak mutatják, hányfelé, a föld hány tája felé indultak el honfitársaink boldogulásukat keresve, vagy épp félelmeik elől menekülve. Igazság szerint ez az első saját Kormorán albumom, persze a családban több is akad, de a legutóbbi időkben, a kornak megfelelően én is másolva, pendriveról, vagy épp a youtubról hallgattam a dalokat. Emlékszem, amikor először hallgattam ezt a lemezt, voltak döbbent pillanataim. Első hallásra nem is minden tetszett talán, ismerkedtem. Túl a jó érzésen, hogy végre azt a lemezt hallgatom, amelyen Vadkerti Imre énekel, valamint számomra a zenekar is kedves, nem tudtam, jól hallok -e. Hasonló, persze, folkrock, népzenei vonal, rockos hangzás, jó zene. De mégis más. Ez a zene ütős, zúzós, nem lehet lagymatagon - na, jól van, ezt is meghallgattam - alapon elintézni. Van, amire elsőre azt mondom, áá, igen, ez biztos siker, hisz arról szól, úgy szól, hogy megdobogtatja a magyar szíveket. És van, ami sokszori meghallgatás után lesz végül is kedvenc. Új idők új dalai mai aktuális problémákat is feszegetnek, bankok, hitelek, csőd, az aggódás miatti nehéz éjszakák, a félelem, hogy elúszik egy élet munkája. Mindez egy félelemmel és megasztárokkal terhelt világban. Jó hallgatni a dalokat, gondolatokat sugároznak, és optimizmusra sarkallnak. Véleményeket hallok persze... azon lehet vitatkozni, hogy valakinek tetszik-e ez a stílus, mondanivaló, ez szubjektív, de ha ez a lemez nem rólunk szól, akkor én alaposan félreértek valamit. És vannak a " csupán" érzelmeket mesélő, vállaló dalok, bensőséges érzésekről, szerelemről, szakításról, elhagyatottságról, vágyakról. Hallgatom a lemezt, hallgatom Vadkerti Imrét, majd minden dalban. Most egész karcosan énekel, valami újat mutatva, valami sikerízűt. Persze nincs egyedül, szerencsére nincs egyedül... nagy elődök nyomában jár a zenekaron belül, és nagyon jó énekesekkel énekel a lemezen is.

A másik dolog, amit említettem az elején, egy társaságban zajlott beszélgetés, a lemez, de inkább az ő személye, vagy még inkább a zenekaron belüli tagcserék kapcsán kialakult vita. Persze vitáznak erről netes oldalakon többek, és nagyobb vehemenciával, de ha az embert személyesen szólítják meg, mégis más. Tehát a lemezt emlegettük, és voltak, akiknek még, bízom benne, hogy még nem annyira nyerte el a tetszését. És felemlegetődött, hogy a régi tagok másként csinálnák, nem is biztos, hogy új tagok kellettek. Mivel én fentebb leírt véleményemet mondtam ott is el, megtalált a kérdés. -- igen, de mit szólnál ahhoz, ha kedvenc darabod kedvenc szerepét egyszer csak más énekelné?? ugyanabban az előadásban, ugyanazok a dalok, de valaki egész más érkezik a színpadra, és azt mondják szeretned kell. Mert jó. ... - Hát értem én, az érzelmeket teljesen. Valóban elképzelem, István, a király... minden ugyanaz, és egyszer Koppány szerepében nem Imre jön, hanem valaki egész más. Nem is vitatom, puffognék, és biztos elkeseredett lennék, meg felháborodott, és csalódott. Ezért értek én mindenkit... az érzelmeket tekintve. De ha a darab továbbra is kedves nekem, ha a mondanivalója nem változik, akkor azt mondanám, na hagy halljam ezt az újat. Nézzem, mit tud. És elvárnám tőle, hogy ne okozzon csalódást. Hogy tudása legjavát nyújtsa. Hogy szerves részévé váljon a nagy egésznek. És ha ez megvalósul, akkor szép emlékeim, és bánatos érzelmeim ellenére, tovább szeretném a darabot, és elismerném az új szereplőt. Egyébként azoknak, akik most csalódottak, azt is tudtam mondani, hogy emlékezzenek, hány és hány embertől hallottunk már Kormorán dalokat énekelni, hány embert szerettünk meg a zenekarban. A teljesség igénye nélkül, nem örülünk-e Vikidál Gyulának, nem hallgatjuk-e lelkesen ma is Varga Miklóst, amikor ezeket a dalokat tolmácsolja. És itt bevillan a Fehérlófia, ahogy énekelte. ( Na, ha van valami, amit szeretnék Imrétől hallani egy koncerten, akkor ez az, :) persze a Honfoglaláson kívül. De ezt itt befejezem, mert véget nem fog érni a felsorolás:) ) De a régiek sorát folytatva, hát nem borzongunk-e bele, ma is, amikor Margit József énekel, de Pintér Tibor, Keresztes Ildikó, Kovács Kriszta....és elég, mert senkit sem akarnék bántani, ha véletlenül kimarad. Az új felállás semmivel sem rosszabb, semmivel sem hiteltelenebb. csak más. Új idők új dalainak tolmácsolásához olyan új előadók, akik hozzá fognak járulni a zenekar további sikereihez. Azzal a mondattal végképp nem tudtam mit kezdeni, hogy miért kellenek határon kívüli magyarok ahhoz, hogy magyar érzelmeket tolmácsoljanak. Ezt több internetes oldalon is kérdezik... hogy mitől magyarabbak ők?? Ez nem az én világom, eleve elborul a tekintetem, ha ilyet hallok, magyar, magyarabb, legmagyarabb.. miről beszélünk?? De ha már erről van szó, lehet, hogy az új tagok nem magyarabbak, de hogy legalább annyira magyarok, mint az eddigiek, az biztos. Egyébként tényleg van abban valami fájdalmasan szép, és jelentőséggel bíró, hogy Felvidékről, Erdélyből, Kárpátaljáról és a Vajdaságból érkeztek az énekesek. Vadkerti Imre esetében elmondható, hogy autentikus, hogy hitelességét többször megtapasztalhattuk, hogy mindig tudása legjavát adva képviselte szűkebb hazáját, és ha alkalom lesz rá, biztos ugyan így képviseli magyarságát a világban. Akik pedig attól ódzkodnak, hogy sikerül-e koncert hangulatot teremteni, .. őket csak nyugtatni tudom. Ettől igazán nem kell félni, és félteni őket. Akik ismerik Imre koncertjeit, előadói estjeit, azok ezen csak mosolyogni tudnak.

Tulajdonképpen az említett beszélgetésben sem tudtunk a vita végére pontot tenni. Nyilván élmények kellenek, aminek hatására mindenki elhiszi, hogy sikeres időszak következik, és mindenki elfogadja az új felállást. Ehhez én, ha tehetném, csak azt kívánnám, hogy legyen befogadó készség a közönség részéről, legyen elvárás a színpadon állók felé, és ők tudjanak megfelelni a kihívásnak. Erre gondolva nagyon várom, hogy végre koncertek híre érkezzen. Egy új dalból idézve " .. ez a tavasz, ez a tavasz a miénk... " ....

Tóth Zsóka: Mária Evangéliuma, gondolatok

Az utóbbi idők lelkiekben legfelemelőbb előadását láttam: Tolcsvay László-Müller Péter-Müller Péter Sziámi: MÁRIA EVANGÉLUMA- Érsekújváron,az Érsekújvári Rockszínpad művészeinek előadásában, Stugel Tibor rendezésében.
Kezdés: Vadkerti Imre civilben a színpadon.Visszaemlékezés, miként jött össze a csapat azért, hogy egy közös álmot megvalósítsanak. Természetesen, Vadkerti Imre is megtalálta benne amit szeretett volna, János apostol lenni a Mária Evangéliumában.
Most újra láthatta a közönség, amit már öt éve színrevittek.
János, Jézus tanítványa, elmeséli, Mária történetét, életét, és halálát.
Kezdődött a történet a keresztrefeszítéssel, amikor valóban János még nem érti Jézus szavait "asszony, íme a Te fiad… és János, íme, a Te anyád…
Jánost láthatjuk szenvedő emberként, lázadóként,félő, rettegő emberként,aki anyjaként szereti, tiszteli, imádja, Máriát.
Vadkerti Imre maga volt az élő János a színpadon, átélte minden porcikájával, aki nézve őt nem úszhatta meg az ember szívdobogás, könnyek nélkül.
Visszafelé forog a történet, az angyali üdvözlettől kezdődően, a kis Jézus megszületéséig, Heródes bosszúhadjárata a kisdedek ellen, , menekülés Egyiptomba.
Jézus élete, Mária haláláig, Mária mennybeviteléig, a megdícsőülésig, Mária megkoronázásáig látjuk peregni a jeleneteket.

Jézus megszületésekor az angyalok mondták Máriának, készülj szenvedésre, árulásra,gyalázatra, boldoságra, dicsőségre, a világ áldani fog téged !
Úgy is lett, Mária élete nem volt boldog, tele volt egyszerűséggel, lemondással, szenvedéssel, várakozással.
Mutasd meg Jézus az arcodat!-várta egy életen át, mig Jézust keresztre nem feszítették- akkor látta meg Mária Jézus igazi arcát!
Bevégeztetett, hangzott el az utolsó sóhaj.
Máriának útjára kellett engedni fiát, adj vissza sorsomnak! Igy is lett.

Heródes jelenete, jól sikerült, (nem kell Messiás), félti a hatalmát egy ismeretlen nagy Királytól. Hátborzongató a katonák ahogy lemészárolják a kisdedeket.

Félelmetesre sikerült Jézus a leprások között jelenet. Mária imádkozik Jézusért, mentsd meg Uram Őt!
A lázadó, bosszút szomjazó ember , János - a harag napja- félelmetesen szólnak most is Imre szájából a hangok! Van-e rosszabb az embernél?
Ima a gyilkosokért-a beletörödés a sorsba, az elrendelésbe.Gyönyörű volt.
Tanits meg minket Jézus jelenet: - taníts minket a szeretetre! Jézus tanítványai között.
Szép volt.
Még most is lúdbőrös vagyok ahogy visszagondolok a jelenetekre, visszhangzik a fülemben Imre hangja,látom magam előtt az arcát, arcait.
Máriát alakító művésznő Gál Teodóra,nagy hatással volt rám is, varázslatosan szép Mária volt, szép hangja van.
Látjuk ahogy a gyermek Jézus felcseperedik. Mária imádattal nézi,gondozza istengyermekét .
A háttérben a felállított lépcsőre áll fel a kis Jézus, (a felnőtt Jézust Sotkovszky Lajos keltette életre ),"átváltozik" felnőtt férfivá. Milyen egyszerű szép színpadi megoldás!
Számtalan kedves vetített képpet láthatunk, kiszáradt fát, virágot, kéklepkét,városképet, János és az apostolok képeit,
Hátborzongató a "feszítsd meg"jelenet, vagy Jézus a leprások között, ahogy Mária imádkozik, mentsd meg Uram Őt!
Mária várja az időt, hogy újra találkozhasson szerelmetes Istenfiával újra, míg el nem jő az idő.
Jézus magához veszi Őt, halála után,felviszi a mennybe őt, fejére tétetik a korona,- a Világ és a Menny Királynője - újra helyet foglal Jézusa melett a trónon,igy tudjuk.

János feloldozást nyer, elmerül a fénybe, Jézus és Mária fényében, a szeretetben,lelke megnyugszik.
Imre arca , lénye is megnyugodott, (János )átélte a világ, a hit legnagyobb misztériumát.

Katarzis. Szabad folyást engedtem a visszatartott könnyeimnek.

Pazar előadást láthattam. Nagyon kivételes alkalom volt ez, kicsit résztvehettem Imre boldogságában, ünnnepében, egy újabb előadás erejéig.

Nagyszerű művészek kovácsolódtak itt egy csapattá. Kifelé is lehetne tekinteni, nagyobb megmérettetések felé! Szép volt.
Köszönöm Imre!
Gratulálok minden Művésznek aki résztvett a produkció létrehozásában, színpadraállításában!
Gratulálok! Igy tovább!!!
Taps, taps... taps.

Mária Evangéliuma 2010. nov. 29.

Mária Evangéliuma 2010. november 29. Érsekújvár

Egy olyan darab, aminek a zenéjét nagyon régen ismerem… Egy olyan darab, amit – bármennyire szerettem volna – színpadon eddig még sosem láttam…
Az előadás helyszíne: Érsekújvár
Az előadók: Az Érsekújvári Rockszínpad tagjai
Az Érsekújvári Rockszínpad 2005-ben alakult. Nem úgy kezdték, hogy társulatot alakítanak. Egyszerűen szerettek volna eljátszani egy darabot, amit szerettek… És azóta: öt év, öt darab… És ami a legfontosabb, egy közösség…
Az első előadásnak öt éve… és emiatt öt estén ennek az öt évnek öt darabját mutatják be.
A jubileumi előadássorozat első előadása, az annak idején, először bemutatott darab Tolcsvay László-Müller Péter-Müller Péter Sziámi: Mária evangéliuma volt.
Ezen, a 2010. november 29-i előadáson meglepő a kezdés: Vadkerti Imre – civilben – bejön, és elkezdi olvasni a – fiktív – naplóját, amiben „leírja”, hogy hogyan került sor, annak idején, hogy fölkérték János szerepére, milyen volt a mindennapi élete és mit jelentett számára az Érsekújvári Rockszínpad és a Mária Evangéliuma első előadása.
Maga a színpadkép egyszerű. Két oldalt két paraván, rajta (ezt persze később állapítja meg az ember) János apostol és az apostolok, a tömeg jelmezeinek földszíneit ismétlő színű és anyagú drapériák. Középen egy egyszerű, háromlépcsős sötétbarna emelvény. Ezen ülve olvassa Vadkerti Imre a naplót. Mintha egy baráti társaságban mesélné el… Természetesen, szép, tiszta prózával…
Mögötte a kivetítő. Ennyi a díszlet. És ezek között az egyszerű díszletek között fog majd megelevenedni a történet…
Ami tulajdonképpen mi is? János (Vadkerti Imre) elmondja Mária (Gál Teodóra) történetét. János, aki az elején nem érti a keresztre feszített Jézus (Sotkovszky Lajos) szavait: hogy Asszony, íme a Te fiad… és János, íme, a Te anyád…
A darab Mária drámája, aki hisz, szeret, elenged… De legalább ennyire Jánosé … Aki, az evangéliumok szerint Jézus halálát követően pártfogásába vette Máriát és fiaként gondozta haláláig…
János végigszenvedi a történetet, amit elmesél… Az angyali üdvözlettől, Mária haláláig és mennybemeneteléig. Az ő saját bosszúszomjas indulatától, (Harag napja) a teljes elfogadásig (Ima a gyilkosokért)… Nem elmeséli… Újra átéli…
Maga a rendezés azért is nagyon jó, mert az emberi érzelmekre koncentrál. Nem fokozza túl, nem csöpögteti el, sőt, a maga visszafogottságával hiteles. A rendezés (Stugel Tibor), a jelmezek (Borka Dávid) egy teljesen érthető és értékelhető ívet adnak. Heródes (Borka Dávid) jelenete több szempontból figyelmet érdemel. Heródes, teliaggatva láncokkal, kissé celebes megjelenéssel: Nem kell Messiás… majd bethlehemi gyermekgyilkosság… és közben Heródes a háttérben elkezd remegni… Jó.
A kivető pedig ott is van és nincs is ott. Öncélúan nincs. De hol a zene ütemére van vibrálás, hol pedig pont a pillanathoz illő képek vibrálnak. Egy virág. Egy fa, egy száraz ág…
Egy problémám van: a besúgók… A nyakba akasztott telefon, a gumikakas… Kár egy ennyire jó rendezésbe ilyen céltalanul disszonáns képet vinni… Heródes jelmezileg, mozgásilag kilógásának van tartalma, a besúgóknak nincs. Túlzás.
Jók a jelmezek. János „föld” színű jelmeze, az apostolok hasonló árnyalata. Jézus: életében matt fehérben, a megdicsőülését követően csillogó fehérben. Mária élete jelmezekben: az angyali üdvözletnél csillogó fehér, a királyok üdvözlésénél fehér és bíbor, az elengedésnél a fényjáték miatt zöld, aztán a fekete… a Mennybemenetelnél arany… Az egyik legszebb kép. Mikor Jézus a megkoronázott Máriát, a fénybe viszi… János mindig, végig, a földszínekben marad…
Látványvilág: Ez az előadás bebizonyította, hogy a kevesebb sokszor több. Nem kellenek látványos díszletek. A jelmezek, a kivetítőn látott effektusok, képek itt kifejezték, amiről szól az egész… A képek a kivetítőn mögötte, a virágok, a faág, a kiszáradt fa…
Ez a darab elsődlegesen mégis a zenében mondja el, amit elmond: és épp úgy szól Mária fájdalmáról, mint Jánosról
János, az ember… János, aki lázad… János, aki várja tanítást…. János, aki Máriát anyjaként kezeli… És Vadkerti Imre, mindezeket hozza… A prózában épp oly hitelesen, mint éneklésben:
A harag napja, az Ima gyilkosokért…
ÉS játékban…
Zeneileg a darab többi része: Mária és Jézus kettőse…, Heródes jelenete, Mária halála…
Egyet tudok, próbálhatnék még írni. sokat…
De igen kevésszer fordult velem elő, hogy átéljek egy olyan élményt a nézőtéren, ami a katarzis. Most megtörtént. És most ez volt nehéz, hogy írjak valamiről, ami nagy élmény volt.

Most inkább pár szót a tegnapi Trójáról…
A zenéjét az utóbbi időben már egészen kezdtem megszeretni… Maga a darab… Sem azt nem mondom, hogy szerintem jó, sem azt hogy rossz. Hogy miért?
A kerettörténet: valaki beleálmodja, beleképzeli magát egy történetbe… Nagyon régi és – valljuk be – sokszor fölhasznált irodalmi klisé. Magát az Iliászt meg belezsúfolni két felvonásba… Reménytelen vállalkozás. Aki nem ismeri az Iliászt, a görög mitológiát, az sok mindent nem, vagy nehezen ért meg. Hogy jönnek ide az istenek, miért énekel Paris arról, hogy mit ígért neki Aphrodité és miért? A dolgok megértésében viszont segítenek a tanári magyarázatok. Valószínűleg ez volt az alkotók célja az időnként a gyerekcsapattal fölbukkanó tanárral, aki a történetben egyben Odüsszeusz (Bencze Sándor).
De mégis nem áll össze egységes egésszé a történet. Inkább epizódok, egymás után… Érdekessége a darabnak, hogy igazán ki benne a pozitív hős? Nincs teljesen pozitív hős. Akhilleusz (Pintér Tibor) sem az. Hisz tudja, Agamemnon (Vadkerti Imre) valódi indítékait, mégis harcol. Ez véleményem szerint erőssége a darabnak, mármint az, hogy nem fekete-fehér képet rajzol a mitológiai történet szereplőiről.
Egyre kíváncsibb vagyok, hogy mindez egy nagyobb színpadon hogy fog mutatni. Több harcossal, több táncossal… Ugyanis a harci jelenetek, sőt néha a táncbetétek sem tudtak kellően érvényesülni.
A táncbetétekről még annyi, hogy hátborzongatóak a halálfátylas táncjelenetek, amit még fokoz Thetis istennő (Papadimitriu Athina) éneke. Viszont visszagondolva az eredeti történetre, a többi isten megjelenítése hiányzik a darabból. Bár ez a filmből is hiányzott.
Néha öncélú, nem a történet része, több momentum. Például mikor áll egymással szemben nyolc ember és csak a pajzsukat ütögetik egy percen keresztül.
A tegnapi, kiskőrösi előadásról tudok beszélni, hiszen azt láttam. Igazából nem tudom megmondani, mi zavart, vagy mi hiányzott. Vannak nagyon jó pillanatok… Nem is kevés. Erre megint csak példa: Paris (Hábencius György) és Helené (Janza Kata) kettőse alatt a lassított felvétel szerint ábrázolt mulatozás… Ahogy ünneplik a vezetők a békekötést, de közben két ember kívül kerül időn és téren és felrúg mindent a bennük támadt érzelem miatt…
Megint egy jó pillanat, mikor Agamemnon és Menelaosz (Berecz György) kettőse alatt egyértelműen kiderül, hogy Agamemnonnak Trója kell, nem egy nőért folyik itt a harc, hanem a hatalomért. Az ismert világ birtoklásáért… Agamemnonnak csak ürügy a testvére sérelme. Ez nagyon jó jelenet volt.
Priamosz (Makrai Pál) ezt tudja. Épp oly megrázó, a Trójáért fiát harcba szólító királyként, mint a fia holttestéért könyörgő apaként.
Akhilleusz mint az eredeti történetben is, beleszeret Briseisbe (Taskovits Judit) és ezért marad távol a harctól. És megváltozik… Mint ember…
Visszatérve a darabra… Engem nem zavartak a habszivacs szikladarabok, a fakardok, a műanyag pajzsok… Ugyanis pont a fiú (Mohácsi Márk) csodálkozik rá a végén, hogy fa volt a kard és műanyag volt a pajzs…
És ami kérdés maradt bennem a végén, hogy a sorsunk valóban meg van írva a csillagokban? Vagy az úton, amit mi választottunk végig kell-e menni?

Pesti Magyar Színház...

200. előadás... Lonka teljes körűen leírta az IAK történetét. Most csak a saját, teljesen szubjektív érzéseimet írom le...
Élőben az István, a királyt először 1984-ben láttam a Szegedi Szabadtérin. (Persze a Királydombról készült filmet már '83-ban és sokszor) Egy életérzés volt... És erről azért nem akrok többet írni, mert ezt az életérzést azóta is őrzöm függetlenül attól, hogy színházművészetileg láttam sok (és ezt most színházművészetileg értem) jobb előadást...
Majd Esztergom... Ez már az Iglódi-féle rendezés... És többször a Pesti Magyarban...
Jön a Társulat...
Egy teljesen más koncepció, hiszen más rendezés, más a kor...
És jött az az időszak, mikor párhuzamosan mentem a Társulat előadásaira és a Pesti Magyarba... Más volt mindkettő, de mindkettő jó...
Az Iglódi rendezés emelkedettebb, elvontabb volt... A Szikora-féle rendezés: emberi lett... (Közbevetőleg jegyzem meg: ami a Szikora rendezésben embert csinált Gizellából, az elveszett Saroltnál...) Az Angela által megformált Sarolt nekem egyszerre Anya és fejedelemasszony... Ezerszer félelmetesebb a sziszegése a Pusztulj, vagy meghalsz... szavaknál, mint a kiabálás. És ez a szerdai előadásnál is teljesen átjött... Az István, fiamnál anya, aki kézben akarja tartani a szerinte még nem érett gyermekét, de mindenképp biztosítani akarja számára a trónt. És az a pillanat, mikor Sanyi kimondja az Értem, anyám szavakat és nem birtoklevelet ad a magyar uraknak, hanem pénzt szór a tömegbe... Angela és Sanyi arca... Szavak nélkül lezajlott anya és fia közt a küzdelem... A fiú fölnőtt...
Tehát visszakanyarodva a szerdai előadásra: Sanyi, Angela, Éva jók voltak. Nekem a táltos teljes meglepetés volt... Pozitív
Az Őze-féle újítások közül igenis tetszik az asszonyos jelenet... A szalagokkal körbefont Koppány kifejezi, azt a próbálkozást, hogy ne foglalkozz a harccal, hanem velünk... Szeretkezz, ne háborúzz!!!
A felnégyelési jelenet is jobb színpadképileg, mint korábban volt.
Hogy mégis mi hiányzott?
A Gizella-váltás rossz döntés volt.
Legyünk őszinték. Bármennyire jó is volt Sanyi (sajnos a mikroportok szinte minden előadáson bekavarnak), Éva, Angela, Péter... De a többiek nem voltak topon... Persze, ebbe belejátszhatott a feszültség is... Ezt nem vitatom...
De fenntartom, hogy Koppányt aznap én akkor és ott éreztem először a színpadon mikor Imi elkezdte énekelni az Elkésett békevágyat.. (Lonka! Igaz, hogy nem fölfele néztem, hanem oldalról vártam, hogy mikor jön már be...Ráadásul nekem a szálfa termetemmel nagyon meresztgetni kell a nyakam, hogy átlássam a színpadot... De abban biztos vagyok, hogy az első hangnál úgyis kapcsoltam volna :) )
Nem véletlen hozta az a jelenet, az addig hűvös közönségtől, az első nyílszíni tapsot...
Imi úgy belesimult ebbe a rendezői koncepcióba, mintha mindig ebben játszott volna... És erővel és dinamizmussal, érzéssel... A tőle megszokott módon hatalmas énekléssel... Viszont színészi játékot tekintve, mintha mindig ebben játszott volna... Egy más Koppányt hozott, mint a Társulatosban... Olyan Koppányt, aki ebbe a rendezői koncepcióba illeszkedett... És hallottam azt a bizonyos híres fölszisszenést a nézőtéren... Mikor elkezdett énekelni... És az emberekben benn marad a lélegzet... És az Elkésett békevágy után az ováció mellett összesúgó embereket... És hallottam, mikor a mellettem ülő hölgy azt mondja, Vikidál óta a legjobb Koppány... Hát, ne tudjátok meg mit éreztem...
Varga Miklós szépen elénekelte István imáját... és megható volt a Sanyival váltott főhajtás... De ő kívül maradt a darabon...
Annak az estének az egyik legmegrázóbb pillanata a tapsrend és az volt, ahogy a színpadon állók fölhívják a többieket, üdvözlik őket és akik nem lehetnek ott, nekik odaintenek... Annyira emberi és szép volt...
Nekem még egy dolog megadatott. Az előadás után beszélgethettem az első Koppánnyal, Vikidál Gyulával, Istvánnal, azaz Tóth Sándorral... És Koppánnyal, Vadkerti Imrével...

Lonka: Volt egy 200. István .... a Magyarban

Az István, a király rockopera mindig is gondolat ébresztő volt, mióta csak Szörényi Levente és Bródy János megalkotta. Több mint negyed százada hódít, és generációk nőttek fel István és Koppány csatáján, a dalok pedig klasszikussá váltak. Nemzedékek éneklik együtt őket, minden helyszínen. A hangfelvételekből minden harmadik háztartásban találunk egy statisztika szerint.
Ennek az akkor rendhagyó műfajnak az ősbemutatója, mint tudjuk 1983. augusztusa, a Királydombon. A szereplők jó része rockzenész, akiket az akkori politika nem szeret igazán, dalaikat sokszor betiltják, megjelenésüket ellehetetlenítik. Ráadásul a mű tartalmaz olyan áthallásokat, amelyek aggodalomra adhattak okot. De a bemutató óriási siker, és a rendszer tűri, ahogy egy évvel később a Szegedi Szabadtéri Játékokon is, és az azt követő előadásokon is. Diadalút ez.
Az első sikerek után csendesebb évek következnek, de a darab sosem szűnik meg létezni, a színházak Pesten és vidéken sorba tűzik műsorukra, és mindig mindenütt a közönség szeretete övezi úgy a darabot, mint a szereplőket. A rendszerváltás aztán természetes módon ismét előtérbe emeli, és sor kerül a Népstadionbeli előadásra, mely a rockopera életében meghatározó ismét. A két előadáson egy gombostűt nem lehetett leejteni, a közönség végig énekelt a szereplőkkel, örömünnep, és könnyek. Mindenki tele álmokkal, tervekkel, .. a rabok legyünk, vagy szabadok alatt dübörög, hogy szabadon.. :) Külföldre is eljut a rockopera, Sevilla, Németország, Ausztria..... majd ismét csendesebb évek után 2003. júliusában Csíksomlyón csendülnek fel a dallamok. Ez az erdélyi előadás mind máig egyszeri, és egyenlőre megismételhetetlen.... Majd négy év után újabb szenzáció, a negyedszázados jubileumra felújítva mutatják be a rockoperát..a Társulattal. Ez már a jelen. Mint ahogy a jelen a Magyar Színház 200, jubileumi előadása is. Sokan az elmúlt években itt ismerték meg a darabot, itt találkoztak annak meghatározó gondolataival. Első színrevitele a még akkori Nemzeti színházban, 1985-ben volt, és ez a darab hivatalos kőszínházi ősbemutatója is. Ezt követően 2000. márciusában kerül sor a második bemutatóra, a legendás Iglódi féle rendezésben. majd napjainkban az Őze Áron által felújított színházi előadást láthatjuk.
Ezek tudatában vártam a 200. IAK-ot a Magyarban. :) Főleg, miután megtudtam, hogy Őze Áron itt is meglepetést tervez, és hívja és várja a darab eddigi szereplőit is. István és Koppány megformálóit a színpadra, a többieket pedig díszvendégként.
Azon az estén nagy várakozással ültünk többen be a színház nézőterére, kíváncsian várva a frissített, de mégis jubiláló előadást, és a nézőkre váró meglepetéseket. persze előtte megint majdnem elkéstünk, rohanás, szóval mindaz, ami egy jól sikerült este előhírnöke szokott lenni. :P
Nos, érdekes színházi élményben volt részem. Annyira igyekeztem mindenre figyelni, arra is , hogy mikor melyik szegletből tűnnek fel a vendég művészek, de biztosan van, ami elkerülte a figyelmemet. Ami feltűnő volt, hogy több jelenetben véltem a szikorai rendezés, tehát a társulatos IAK momentumait felfedezni, és ezek jól illeszkedtek a magyaros produkcióhoz. :) A szünetben a beszélgetésekből el -elkapva foszlányokat,azt hallottam, a közönség is jól fogadta a változtatásokat. Azonban meglepett, hogy az első felvonásban egy alkalommal se hallottam felcsattanni a tapsot, ott és azokon a helyeken, ahol ez már megszokott. Persze, tudjuk, a bemutatók, reprezentatív előadások közönsége mindig hűvösebb, de itt azért jó részt törzsközönség foglalt helyet. Az új Koppány, a fiatal Koppány nagy feladattal találta magát szemben, de biztosan nagyon igyekszik megtalálni a helyét, és a szerepet a jövőben. Sok sikert hozzá!

A második felvonásban is ez a csendes közönség várja a színre lépőket. És elérkezünk a pogány táborba ismét, a béke utolsó napj ai, a harcra készülődés elkezdődött.. és a háttérben végre feltűnik valaki, akit a mellettem ülő Pálma nem fedez fel. Nem is értem, egész előadás alatt kapkodta a fejét, és most úgy kell mutatni, hova nézzem.. a kezem ettől a pillanattól nincs biztonságban. :)) .. tehát a színpadon Vadkerti Imre, és szól az Elkésett békevágy.
Új a díszlet, új a jelmez, új a partner, .. csak az nem újdonság, ahogy ez a dal megszólal. Élmény hallani, és jó ezen a színpadon látni. Mi, akik ismertük a régit, tudjuk, mégiscsak a volt Nemzeti Színház színpada ez, nagy elődök hagyták itt lábnyomukat, szellemüket. :) Zökkenőmentesen megy minden, Auksz Évával nagyon jó párost alkotnak. A megszokott, erős Koppányt látjuk, a Vezért . Aki nem csupán erős, hanem érzelmekkel teli, népéért elkötelezett férfi is. És a dal végén ezen az estén először nyílt színi taps, és ováció a nézőtérről, .. jó látni, hogy a közönség így értékeli és mutatja ki tetszését. :)

A darab pereg tovább... csata, elbukás egyik részről, győzelem a másikról. És a végén Koppány kiterített teste a színpadon.. majd feltűnik mellette István, és felcsendül.. Ó, jó uram.. Varga Miklóst hallgatjuk. Néma, megilletődött csend a nézőtéren, a dal végén a vendég István távozik, főhajtással búcsúzva a másik Istvántól, Tóth Sándortól, aki ugyanígy köszönti a nagy elődöt. És a közönség ezen az estén másodszor ünnepel... :)

Ezután gyorsan itt a vége, koronázás, tétel mondatok, és Felkelt a mi napunk, majd Himnusz. A nézőtér csöndbe burkolózik... rossz érzés. Igazából érthetetlen. Nem tudom, a színpadon mit éreznek, nekem hiányérzetem van, és ez már mindig elkísér, ha erre az estére fogok gondolni.
Azért a végén nem lehet ok panaszra, végül is siker, nagy taps, és a színpadra szólítanak mindenkit. Az este szereplőin kívül akit felfedezek, Bodnár Vivien, és Pápai Erika, és Pelsőczi László, biztosan vannak még, elnézést tőlük, de egyemlőre két ember foglalja le a figyelmemet, akik várnak egy harmadikat.

A harmadikat, aki sehogy se akar a nézőtérről a színpadra menni, de ez lehetetlen ezen az estén... és egyszer csak mind a hárman együtt. Vikidál Gyula, Varga Miklós, és Vadkerti Imre. Jó ezt látni, és tudjuk, hamarabb is sor kerülhetett volna erre, de ki érti meg egyesek döntéseit. Azonban az élet megadta, Őze Áron elérte ezt.. bár, hagy jegyezzem meg, valakik most is hiányoznak. Nem csupán azok, akik már nincsenek közöttünk, de hiányzik más is, a névsor teljesebb lenne Feke Pállal, és Gazdag Tiborral. És persze hiányzik Szörényi Levente, és Bródy János is. Rájuk is gondolunk közben. Őze Áron a színpadon, a darabról, az elmúlt 200 előadásról beszél, és arról, hogy minden híresztelés ellenére István a király ... lesz!!! Nos, ez az egy biztos.. a Magyarban is kell, és másutt is. Olyan mű ez, amit nem lehet már levenni a színházak műsoráról. :)
Felemás érzésekkel, de boldogan távozunk. Lehet, hogy a mai előadás hagyott bennünk hiányérzetet, bár biztos vagyok abban, hogy mindenki a lehető legjobbat akarta adni, de a vendégművészek fellépése nagy élmény volt. És mindannyian megérdemeltem álltak ott.. :)))