Zene

Keresés ebben a blogban

2012. július 25., szerda

Lonka -Nagy sikerű bemutató Komáromban, a Magyar Lovas Színházban - Megelevenedett az utolsó betyár legendája


2012, július 19.-i főpróbát követően két estén is nagy sikerrel mutatta be a Komáromi Magyar Lovasszínház Márkos Attila, és Szűts István darabját, Az utolsó betyárt. A darab műfaja népi rockopera. A Lovasszínházban most is parádésra sikeredett mind a három este, a műfajhoz híven mulatós jelenetekkel tarkított, lovas vágtával, jelenetekkel színesített előadást minden alkalommal álló tapssal, ovációval jutalmazta a közönség. Márkos Attila szövegéhez Szűts István írt nagyon jó zenét. A dalok a népzenei alapokat, a lírát, és a kemény rockot is felvonultatták. A rockopera bíráját Vadkerti Imre alakította, talán pályafutása alatt először személyesítve meg egy negatív hős figuráját. Kíváncsian várták, vártuk többen ezt az alakítást, és elmondható, méltán aratott nagy sikert most is. Jóska szerepében Pintér Tibor érdemelte ki a nézők tapsát, szerelmét Rozit, Fehér Nóri, és Békefi Viktória játszották. Sóvárgó, szerelmes daluk megborzongatta sokunkat. A kocsmárost Várfi Sándor alakította, jó szerepformálásával ő is kiérdemelte a közönség szeretetét. De hozzájárult a sikerhez a cigány asszony szerepében Papadimitriu Athina, a betyárok, Balogh Máté, Bencze Sándor, Mohácsi Márk, a csikós Sipos Imre, a falu papja Gesztesi Károly, a táncosok, és minden szereplő. Az utolsó betyár mostantól látható lesz több helyen, aki teheti nézze meg , biztos , hogy közel két órányi nívós kikapcsolódásban, szórakozásban lesz része.




Az előadásról kicsit átfogóbb képet adhat a következő összeállítás.
http://www.youtube.com/playlist?list=PL5416C517AC1802B5

2012. július 15., vasárnap

Zene

 
Tegnap a Magyar Televízió rövidített, vágott változatban bemutatta a Koltay Gergő születésnapi koncertjén forgatott felvételt. Erősen vágott felvétel volt ez, de mindazoknak, akik nem lehettek ott, talán érezhető volt így is az a hangulat, az ember félve mondja ki, szeretet, ami ott uralkodott.
Tegnap este a Magyar Televízió bemutatta a Koltay Gergely 60. születésnapján készített felvétel rövidített változatát. Az erősen vágott felvétel is éreztette azonban azt a hangulatot, nehezen mondja ki az ember, szeretetet, ami ott uralkodott.