1993 óta kerül megrendezésre, és egy évvel később már Ferencvárosi Ünnepi Játékoknak nevezik,. majd kialakul a Fefe, azaz Ferencvárosi fesztivál.. . Ez a fesztivál minden év június 15 és július 15 között kerül megrendezésre, és ma már két, három helyszínen is zajlik. Az egyik helyszín volt ebben az évben az Albert stadion, vagyis , ahogy mindenki ismeri, a Fradi-pálya. Itt adták elő Szörényi: Bródy rockoperáját, az István, a királyt a Társulat tagjai. 2008 után újra a fővárosban a Társulat... örömünnepre készültünk.
A történetről nem hiszem, hogy írni lehetne bármi újat. Van-e, aki nem ismeri.. talán egy éve olvastam, hogy a szándék megfogalmazódni látszik, és érettségi tétel lesz az IAK. Valóban, láttam nagyon kicsiket, és nagyon időseket a közönség soraiban, és nem csak itt a Fefén. Mindegyikük ismerte, tudta, átélte. Nem állítom, hogy nem mindenki a maga módján, de ez nem von le semmit a dologból. Azért a"kedvenc" kommentem még ma is az, " és lesz majd egy ember, és azt négyfelé vágják.. " valahogy így. A darab után viszont sokakban felmerült a kérdés újra, hogy miért is harcol Koppány? Miért is emlegeti az ősi törvényt?? Mivel jómagam, mindig, a bemutatás óta az egész mű szeretete mellett a végtelenségig Koppány hívő voltam, vagyok... ) ezért valamikor ennek is utána néztem.
Tehát Koppány Árpád leszármazottja volt, és így a jogos utód. Géza azonban megeskette, hogy lemond erről a jogról, István javára, és István is az ősi törvényt követi majd. Mivel azonban apja halálát követően az ifjú fejedelem letérni készül erről az útról, Koppány követelése jogos. Mint ahogy az ősi jog alapján jogos az is, hogy Saroltot magának követeli, és ezzel a trónt is.
Egyes felfogások szerint István tulajdonképpen apja akaratával szemben cselekszik, elszakítja a magyarságot múltjától, és új útra vezeti. Ő lesz az első magyar király. A Kárpát-medence magyar törzseit vagy fegyverrel, vagy békés úton uralma alá hajtotta,, a lázadásokat leverte. A magyar törzsek szövetségéből létrehozta a keresztény magyar államot, az akkori Európa hatalmi törekvései, harcai közepette. Ma már legfeljebb elmélkedhetünk arról, hogy mi lett volna, ha akkoron Koppány győz, nem Róma, hanem Bizánc felé indulunk.. hol lennénk ma..
De jöjjünk vissza a múltból, és nézzük mi is történik az Albert stadionban. Két estén keresztül halljuk az ismert dallamokat, és nézzük a számunkra kedves embereket. A péntek esti fellépést követi egy nagyszerűre sikeredett szombati előadás. Minden ismert, minden láttunk már.. és mégis, egy egy gesztus kapcsán összenézünk.. de jó, mintha eddig ezt nem vettem volna észre. :) Újra azt látom, érzem, hogy a szerepek kiosztása annak idején nagy tapasztalattal, óriási előrelátással, és persze az akkori nézők empátiájával történt. ( és szavazataival..) Mindenki a helyén, mindenki arra a szerepre termett. Tudnának mást is, hogyne.. de az adott szereposztás a legjobb, mi elképzelhető, ezt is oly sokszor átbeszéltük. S ha már Koppány.. a szerep rátalált Vadkerti Imrére.. aki elhivatottan, megfelelő erővel, tartással, meg nem alkuvással kelti életre a vezérlésre termett, arra alkalmas, de a történelem viharában bukásra ítélt Vezér alakját. Mind e mellett egy szerethető embert mutat, aki valóban mindenben alternatívája lehetne Istvánnak. Hangi adottságai, egyéni hangszíne itt is sok kedvelőt szerzett neki.
Szép két estén vagyunk túl.. az IAK a régi, még mindig fogva tart sokunkat. A barátok, ismerősök újra együtt, a nézőtéri koreográfia működik, majd a színpadi is a tapsrend alatt. Mosolyok, taps.. ujjongás. Könnyek, mind velejárója az előadásoknak. Miközben kifelé araszolunk, halljuk mások véleményét is.. van, aki meghatott, van, aki itt is a Vikidál-korszakot emlegeti, van aki dudorászik. Mások tervezik hogy megnézik többször is.. remélem, lesz rá alkalom. Van, aki azt mondja, a legközelebbire elküldi a gyerekeket is, mert ezt meg kell nézni. Olyan is akad, aki azt kérdezi, őrültek voltak ott az első sorban? mit lehet mondani erre.. igen, őrültek vagyunk, tudjuk.. ez már így marad..
és hogy aki nem lehetett ott, az is kapjon ízelítőt.. jöjjenek a képek--
http://www.facebook.com/profile.php?id=100000249138775#!/album.php?aid=19388&id=100000249138775
legközelebb Szekszárd.. jaj, de messze van még
2010. június 29., kedd
2010. június 28., hétfő
FEFE után hazafelé..., avagy véletlenek márpedig nincsenek
Két István, a király előadás a Ferencvárosban... A pénteki előadás is jó volt, de a szombati nagyon jó!!!! Nem kezdek részletes elemzésbe, nem kezdem el összehasonlítgatni a két napot. Nagyon élveztem. Szombaton annyira belefeledkeztem már sokadjára, hogy ugyanúgy izgultam, sírtam, mosolyogtam, lázadtam, reménykedtem, nevettem, felháborodtam, meghatódtam... Mintha először láttam volna...
De mint mondtam, most nem elemezni fogok. Más téma, ami most blogírásra késztet.
Tehát:
Vasárnap a 12.50-es vonattal akartam hazajönni. Ennek egyszerű oka van. Úgy föl voltam pörögve a szombati este után, hogy bizony már kezdett virradni, mire elaludtam. Tehát délelőtt jócskán belehúztam az alvásba. (Mondjuk, hogy bizonyos dallamok, képek, jelenetek, pillanatok álmomban is előjöttek, talán nem csoda.)
Végül 11.45-re kinn voltam a Nyugatiban és utolsó pillanatban eldöntöttem, hogy mégis futok a 11.50-es vonathoz. Épp, hogy elértem. A már mozgó vonaton gyalogoltam előre vagy három kocsit, majd találomra nyitottam be egy fülkébe, ahol egy 30-as nő ült egyedül. Cigarettázott és bámult ki az ablakon. A köszönésemre sem reagált, csak mikor már leültem vele szemben. Rám nézett és mint aki akkor tért magához kezdett beszélni...
- Jajj, ne haragudjon, de jóformán semmit nem aludtam az éjjel! - mondta, majd hozzátette:
- Végigbeszélgettük az éjszakát a barátnőmmel. Mondtam neki, hogy semmi baj, ismerős valahonnét az ilyesmi. Aztán ő folytatta:
- Tudja egy olyan előadáson voltunk tegnap, ami után egyszerűen nem lehetett elaludni! - mondta, megint csak elrévedező tekintettel. Persze, hogy kíváncsiságom feléledt és megkérdeztem, pedig már előre sejtettem a választ:
- Milyen előadáson voltak? És azt a választ kaptam, amire számítottam.
- FEFE-n. Az István a királyon! Azóta sem tértem magamhoz! - mondta megint elálmodozó szemekkel.
Voltam olyan "aljas", hogy nem mondtam, hogy én is onnan jövök, ráadásul hasonló lelkiállapotban. Egyszerűen bűnös kíváncsiság hajtott, hogy vajon hogy látja valaki, aki elfogulatlan. Hogy mi jön át annak, aki először vagy legalábbis nem sokadszorra látja. Úgyhogy megkérdeztem, hogy először látta-e a darabot. Elmesélte, hogy a régi változatot látta filmen és 1984-ben a Szegedi Szabadtérin. És hogy sokszor hallgatták, hallgatják a régi felvételt. Elmondta, hogy a Társulatost pedig a 2008-as Szabadtéri főpróbán nézte meg. Magamban arra gondoltam, hogy így még jobb, mert van összehasonlítási alapja. És innentől kezdve dőlt belőle a szó... Nem tudom szó szerint idézni, meg hosszú is lenne hiszen jóval Cegléd utánig másról sem folyt a szó... A lényeg:
- Tudod -kezdte, mert akkor már persze tegeződtünk - a királydombi lelkesített, meg lázadtunk vele. Az azért volt jó. Ez meg azért, mert amellett, hogy lelkesít, emberek vannak a színpadon. István is változik, Koppány is. Gizella leplezetlenül szerelmes és féltékeny. Réka reménytelenül szerelmes és félti az apját. Összetettebbek a szereplők és a dalok nagyon jól szólnak. Jobban, mint a királydombi felvételen.
Persze szerepemben maradva megkérdeztem, melyik tetszett a legjobban és miért.
- Hát erre nehéz mit mondani - válaszolta. - Talán az amikor Koppány azt énekli, hogy Szemtől szemben így kívánja tisztességünk, meg az amikor Réka kéri az apját, hogy ne legyen háború és Koppány arról énekel, hogy már elkésett a békevágy... először Rékával aztán Istvánnal.
Nem mondom, hogy nem dagadt a mellem, de még hallgattam, csak arra kértem folytassa.
- Néha azt sem tudtam, hova nézzek. - folytatta. - Azokat nézzem, akik elől énekelnek, vagy a szemek csatáját a háttérben.
Persze megkérdeztem mire gondol.
- Van egy jelenet, - mondta - mikor István gyászolja az apját és Koppány és Sarolt farkasszemet néz. Félelmetes! Vagy amikor az elfogott Koppány követi Istvánt a szemével. Meg sok ilyen rész.
Ekkor én már nagyon örültem. Tehát nem csak mi vesszük észre, akik sokadjára látjuk.
- És Te kinek szurkoltál? - kérdeztem.
- Koppánynak. - mondta határozottan. - És nem csak 1983 miatt.
Ez nekem elég volt. Nem forszíroztam tovább.
- Mesélj még! - kértem.
- Volt ahol együtt akartam énekelni, pl. a Szállj fel szabad madárnál, a Nap fénye világosságot-nál. Volt ahol nevettem, mint az uraknál, vagy mikor a főpap keresi, hogy hova tűnt István. Viszont amikor hozzák a foglyokat, megsajnáltam a főpapot. Volt ahol fölháborodtam, volt ahol sírtam... A végén nagyon... Képzeld el, hogy elkezdődik a Himnusz és persze mindenki feláll. Áll az egész nézőtér. István felnéz az égre, leteszi a koronát, letérdel és bejön Koppány. A kezét nyújtja Istvánnak és felhúzza. És közben egymást nézik. Ez csodálatos pillanat volt. És az amikor visszatapsolás után újra elénekelték a Felkelt a napunkat akkor együtt énekeltem velük. És képzeld el, hogy én a harmadik sorban voltam és az első sorban egy társaság összekapaszkodva, velük egyszerre mozgott...
Na, itt nem bírtam tovább...
- Az első sorból néztem pénteken is és tegnap is - vallottam be. Egy percig néma csönd. Aztán annyi:
- De jó neked! Ti annyira együtt vagytok.
Hát itt meg én nem tudtam megszólalni. Aztán persze folytattuk a beszélgetést, hogy én hányszor láttam az István a királyt különböző rendezésekben, melyikről mit gondolok, említettem a face-t, a rajongói klubot, az iwiw-et, a blogot... Megbeszéltük, hogy értesítsem, hogy hol milyen fellépés lesz. Beszéltünk magánjellegű dolgokról és rengeteg mindenről. Aztán email címet és telefonszámot cseréltünk. Stílusosan a szombati előadás jegyének letépett szelvényén. És mára az iwiw-en ismerősöm Hajnalka. Ő is elmesélte, hogy eredetileg későbbi vonattal akart jönni. De egyszer csak úgy érezte, hogy el kell induljon. Előttem pár perccel ült be a fülkébe. Én is elmeséltem, hogy értem el pont ezt a vonatot... És megbeszéltük azt is, hogy véletlenek márpedig nincsenek!
De mint mondtam, most nem elemezni fogok. Más téma, ami most blogírásra késztet.
Tehát:
Vasárnap a 12.50-es vonattal akartam hazajönni. Ennek egyszerű oka van. Úgy föl voltam pörögve a szombati este után, hogy bizony már kezdett virradni, mire elaludtam. Tehát délelőtt jócskán belehúztam az alvásba. (Mondjuk, hogy bizonyos dallamok, képek, jelenetek, pillanatok álmomban is előjöttek, talán nem csoda.)
Végül 11.45-re kinn voltam a Nyugatiban és utolsó pillanatban eldöntöttem, hogy mégis futok a 11.50-es vonathoz. Épp, hogy elértem. A már mozgó vonaton gyalogoltam előre vagy három kocsit, majd találomra nyitottam be egy fülkébe, ahol egy 30-as nő ült egyedül. Cigarettázott és bámult ki az ablakon. A köszönésemre sem reagált, csak mikor már leültem vele szemben. Rám nézett és mint aki akkor tért magához kezdett beszélni...
- Jajj, ne haragudjon, de jóformán semmit nem aludtam az éjjel! - mondta, majd hozzátette:
- Végigbeszélgettük az éjszakát a barátnőmmel. Mondtam neki, hogy semmi baj, ismerős valahonnét az ilyesmi. Aztán ő folytatta:
- Tudja egy olyan előadáson voltunk tegnap, ami után egyszerűen nem lehetett elaludni! - mondta, megint csak elrévedező tekintettel. Persze, hogy kíváncsiságom feléledt és megkérdeztem, pedig már előre sejtettem a választ:
- Milyen előadáson voltak? És azt a választ kaptam, amire számítottam.
- FEFE-n. Az István a királyon! Azóta sem tértem magamhoz! - mondta megint elálmodozó szemekkel.
Voltam olyan "aljas", hogy nem mondtam, hogy én is onnan jövök, ráadásul hasonló lelkiállapotban. Egyszerűen bűnös kíváncsiság hajtott, hogy vajon hogy látja valaki, aki elfogulatlan. Hogy mi jön át annak, aki először vagy legalábbis nem sokadszorra látja. Úgyhogy megkérdeztem, hogy először látta-e a darabot. Elmesélte, hogy a régi változatot látta filmen és 1984-ben a Szegedi Szabadtérin. És hogy sokszor hallgatták, hallgatják a régi felvételt. Elmondta, hogy a Társulatost pedig a 2008-as Szabadtéri főpróbán nézte meg. Magamban arra gondoltam, hogy így még jobb, mert van összehasonlítási alapja. És innentől kezdve dőlt belőle a szó... Nem tudom szó szerint idézni, meg hosszú is lenne hiszen jóval Cegléd utánig másról sem folyt a szó... A lényeg:
- Tudod -kezdte, mert akkor már persze tegeződtünk - a királydombi lelkesített, meg lázadtunk vele. Az azért volt jó. Ez meg azért, mert amellett, hogy lelkesít, emberek vannak a színpadon. István is változik, Koppány is. Gizella leplezetlenül szerelmes és féltékeny. Réka reménytelenül szerelmes és félti az apját. Összetettebbek a szereplők és a dalok nagyon jól szólnak. Jobban, mint a királydombi felvételen.
Persze szerepemben maradva megkérdeztem, melyik tetszett a legjobban és miért.
- Hát erre nehéz mit mondani - válaszolta. - Talán az amikor Koppány azt énekli, hogy Szemtől szemben így kívánja tisztességünk, meg az amikor Réka kéri az apját, hogy ne legyen háború és Koppány arról énekel, hogy már elkésett a békevágy... először Rékával aztán Istvánnal.
Nem mondom, hogy nem dagadt a mellem, de még hallgattam, csak arra kértem folytassa.
- Néha azt sem tudtam, hova nézzek. - folytatta. - Azokat nézzem, akik elől énekelnek, vagy a szemek csatáját a háttérben.
Persze megkérdeztem mire gondol.
- Van egy jelenet, - mondta - mikor István gyászolja az apját és Koppány és Sarolt farkasszemet néz. Félelmetes! Vagy amikor az elfogott Koppány követi Istvánt a szemével. Meg sok ilyen rész.
Ekkor én már nagyon örültem. Tehát nem csak mi vesszük észre, akik sokadjára látjuk.
- És Te kinek szurkoltál? - kérdeztem.
- Koppánynak. - mondta határozottan. - És nem csak 1983 miatt.
Ez nekem elég volt. Nem forszíroztam tovább.
- Mesélj még! - kértem.
- Volt ahol együtt akartam énekelni, pl. a Szállj fel szabad madárnál, a Nap fénye világosságot-nál. Volt ahol nevettem, mint az uraknál, vagy mikor a főpap keresi, hogy hova tűnt István. Viszont amikor hozzák a foglyokat, megsajnáltam a főpapot. Volt ahol fölháborodtam, volt ahol sírtam... A végén nagyon... Képzeld el, hogy elkezdődik a Himnusz és persze mindenki feláll. Áll az egész nézőtér. István felnéz az égre, leteszi a koronát, letérdel és bejön Koppány. A kezét nyújtja Istvánnak és felhúzza. És közben egymást nézik. Ez csodálatos pillanat volt. És az amikor visszatapsolás után újra elénekelték a Felkelt a napunkat akkor együtt énekeltem velük. És képzeld el, hogy én a harmadik sorban voltam és az első sorban egy társaság összekapaszkodva, velük egyszerre mozgott...
Na, itt nem bírtam tovább...
- Az első sorból néztem pénteken is és tegnap is - vallottam be. Egy percig néma csönd. Aztán annyi:
- De jó neked! Ti annyira együtt vagytok.
Hát itt meg én nem tudtam megszólalni. Aztán persze folytattuk a beszélgetést, hogy én hányszor láttam az István a királyt különböző rendezésekben, melyikről mit gondolok, említettem a face-t, a rajongói klubot, az iwiw-et, a blogot... Megbeszéltük, hogy értesítsem, hogy hol milyen fellépés lesz. Beszéltünk magánjellegű dolgokról és rengeteg mindenről. Aztán email címet és telefonszámot cseréltünk. Stílusosan a szombati előadás jegyének letépett szelvényén. És mára az iwiw-en ismerősöm Hajnalka. Ő is elmesélte, hogy eredetileg későbbi vonattal akart jönni. De egyszer csak úgy érezte, hogy el kell induljon. Előttem pár perccel ült be a fülkébe. Én is elmeséltem, hogy értem el pont ezt a vonatot... És megbeszéltük azt is, hogy véletlenek márpedig nincsenek!
2010. június 16., szerda
István a király - Kecskemét
Már hetek óta mondogatom, hogy István a király elvonási tüneteim vannak. Innen, a Dél-Alföldről minden messze van, Óvár is... Oda nem jutottam el.
Nem is sejtettem, hogy Kecskemétről írni fogok, hiszen azt gondoltam, már mindent megírtunk az IAk-ról, de most egyszerűen muszáj. Előre szeretném bocsájtani, nem színikritika következik, nem nagyesszé :)Érzések, impressziók. Elsődlegesen nem a dalokról akarok beszélni, ezt már sokszor megtettük. Erről csak annyit, hogy most még a megszokottnál is jobban szóltak. Inkább a színészi játékról. Mert az volt, de milyen jó volt!!!!
Szóval jött végre Kecskemét... Az elvonási tünetek megszűntek, bár tudom, hogy nem sok idő és visszatérnek... A kecskeméti előadás után, pláne...
De kezdjük az előzményekkel. Jöttek a lányok, beszélgettünk, nevettünk. Már nagyon hiányoztak. Át Kecskemétre. Hangbeállásra érkeztünk. Hallgattuk, néztük, sétáltunk...
Aztán elkezdtünk beszélgetni. Nemcsak mi négyen. Többen. Sok mindenről. Kellett. Mindannyiunknak, szerintem.
Kis nyomakodás a kordonig. Elbeszélgettük az időt... De ez nem kérdés, hogy így a volt a jó.
Első sor, első sorok.
Diáék. Beszélgetés.
Még világos van és megnyitó beszéd... (Megjegyzem: talán kicsit későbbre, mondjuk 9 órára kellett volna a kezdést hirdetni. Pontosan azért, mert a világosság eleinte kicsit rontotta az illúziót.)
Aztán Mondd, Te kit választanál... Ugyanazt váltja ki, mint két évvel, 27 vagy hány évvel ezelőtt... De mégis más... A pár nappal ezelőtti Mondd, Te kit választanál is benne van...
És indul...
És innentől az van, ami a színpadon történik... Áthallások viszont vannak.
Villanásokat szeretnék csak fölidézni... Az egészet, lehetetlen.
Erőszakkal térdre kényszerített magyarok keresztelése... Asztrik keresztel. Hiszi, hogy így a helyes.
Gizella érkezik, Sarolt mosolyogva int, milyen asszonyt szereztünk Neked, fiam... Koppány: Öcsi, le a kalappal mozdulata... és az első kézfogás, amely gesztusnak utána rengeteg jelentősége lesz még. Koppány áll, kihúzott gerinccel, a fejedelmi család tagjaként. Már itt konspirál Torda és Laborc. Réka elszalad az új rokon bemutatása elől. Koppány: fejet hajtok a családfő előtt, mert a lányom vétett. De ez a főhajtás sem megalázkodás.
Oly távol... - a nem én akartam, nem én választottalak,de azt akarom, hogy jó legyen belőle. Nagyon jól szól. A Gyarló az ember, hozza a megszokott humort, a Nem vagyunk még hozzád méltók az áhítatot, A Laborc, Réka duett mögötti színészi játék Réka dacos hitét, Laborc fanatizmusát, majd a Nem kell még fokozza ezt a fanatizmust, szinte az őrületig.
Géza halála,temetése
Ott már feszülnek és robbannak is az indulatok. Érdekes, először vettem észre, hogy a háttérben az asszonyok, közrefogva a lelkileg teljesen megsemmisült Rékát, tőrt rántanak, majd a De pacem domine-nél lehorgasztott fejjel dugják vissza az övükbe.
Hisz István és Koppány összecsapása bár kettejükre tartozik, de egy nemzetet érint. Már látszik a testvérháború árnya. Parancsolóan int Sarolt, hogy intézd el, fiam! Ennek a rendezésnek az egyik vitathatatlan előnye a háttérben zajló, néma színészi játékok. Erre nagyon jó példa Sarolt és Koppány szempárbaja. Egyszerűen nem lehet nem észrevenni, bármi is zajlik a színpad előterében. Ez a néma harc számomra mindig az előadás nagy pillanata. Két kemény akaratú ember, két politikus között feszül az ellentét. Koppány már itt is vezér, míg István még nem. Sarolt, az aki a hatalmat akarja, gyakorolja. És míg István szinte könyörög Koppánynak, Koppány a jogos trónkövetelő indulatával énekli, hogy "Ősi joggal engem illet Géza trónja, Árpád vére, hej" Kemény ám ez a hej! Nagyon jól szólt ez a duett. A színészi játékról nem is beszélve. Már-már kirobban a harc. De mégis, a már említett gesztussal összecsapnak a kezek. És mindenki a saját táborát tartja vissza.
Itt még van remény a békére...
A regősök énekét Sarolt az új rend elleni támadásként, árulásként értékeli, kiadja a parancsot a regősök elfogására. Laborc érkezik, előkerül szintén az "ősi jog". (Ami tényleg bevett szokásjogi gyakorlat volt. Mármint, hogy az özvegyet feleségül veszi az örökös, ezzel biztosítva az özvegy és esetleges gyermekei megélhetését és egyben saját, új családfői pozícióját)
Sarolt gúnyosan mosolyog, Laborc nem veszi észre a gúnyt, egyre fölényesebb, mígnem Sarolt kitör... Laborcot elfogják. Akinek az arcjátéka a félelmen kívül a nem értemet is tükrözi.
A korrupt, romlott magyar urak megzavarják Gizella és István pásztoróráját. Abcug, Koppány...
A következő momentum, ami bizonyítja, hogy itt még Sarolt az uralkodó, az István, fiam... Gizella fájó szívvel távozik, hisz ahogy anyuci megjelenik, onnantól csak anyuci számít...
Laborc kivégzését sem István rendeli el. Sarolt dönt. Igaz, hogy István könyörög, hogy mit is csináljak? Sarolt anya. Mint az édes fiam hangzása bizonyítja.
Laborcot kivégzik Sarolt utasítására, aki ekkor már ismét nem anya, hanem politikus, aki tanítandó a fiát szembefordítja a látvánnyal... Mást, itt e nép, meg nem ért...
Gizella Kecskeméten, hús-vér asszonnyá vált. Az Unom a politikát alatt látszik az arcán a gondolat, ahogy elnézi a szeretkezőket, hogy István velem miért nem...
Fejedelemmé választják Istvánt, Asztrik ünnepélyes főpapisággal adja át a kardot.
Réka, Réka... akinél nem tudom, hogy amint énekli az Oly távolt a mennyei vagy a földi uralkodóra gondol. Vagy is-is?
Itt nem voltak felvonások, egyben ment le a darab. Egy percre nem tört meg a varázs.
Máris Koppány táborában vagyunk.
"Magyarok! Férfiak és asszonyok! Hallgassátok Koppány vezért!" És megszólal a Szállj fel... Hát ez valami eszméletlen volt! Gyújtó, lázító, keserves, emelkedett... És itt is az arc- és testbeszédet is egyszerűen figyelni kellett. A táncosok is pogány-tábor, a közönség is. De a becsukott szem, az ég felé fordított arc, a színészi játék kifejezi, hogy én hiszem, hogy együtt sikerülhet... Még az is, ami reménytelennek látszik...
Asszonyos jelenet a szokásos módon jó volt.
Visszatérve: a színészi játékot egyszerűen nem lehetett nem figyelni az Abcug Istvánnál is. Az arcot, ahogy figyel, majd egyre jobban undorodik és robban... Félelmetesen.
Torda konspirál. "Minden eszköz, mely a trónra Téged juttat, elfogadható, mert szent a cél..." És ő tényleg hiszi, hogy a győzelemért minden eszközt meg lehet és meg kell ragadni. De ez nem Koppány... Koppány, mint ember igazán a Szemtől szemben... Itt elszakadt a gát... Repül a lándzsa és törik.Mint ahogy később a szék fog. Kikapja a két táncost... Amiben én hiszek, azért mindent, akár önmagam is, de becstelen eszközöket, nem... Tordával ellentétben kiáltja, "Szemtől szemben így kívánja tisztességünk, a becsület mindennél többet ér..." És a " büszke népünk idegen idegen hatalmat nem tűr, igazságunk, győzni fog, ne félj!" Az ott. Akkor és ott... Az ember tudja, hogy az igazság nem mindig győz, vagy legalábbis nem azonnal. De föladni nem szabad.
"Menj, hát és tudd meg az istenek szándékát!" Ez a Koppány nem a tanácsadók által irányított Koppány. Ez a Koppány utasít. Még a táltost is.
Jön a szertartás, a keresztény szertartások után a pogány. "Áldozatunk fogadjátok!"
Nap fénye világosságot, Hold fénye teljességet... Révület.
Koppány a jövőt akarja látni... Közben a néző szeme ide- odavillan... Mindent be akar fogadni... A Táltosasszonyt, a táncosokat, a táncoslányt, a hangokat. A varázslatos, pogány szertartást... A néző is belerévül abba a ritmusba, ütembe, szavakba... És hiszi... Közben Koppányt nézi, ahogy megy a tállal a kezében őt csalogató táltoslány után... Koppány a mákonyitallal látni akarja a jövőt... Megissza, elesik
Jön a látomás.
Koppány éledezik. Réka-Koppány kettőse... "Jó Atyám, álmodtam múlt éjszakán..."
Az aggódó gyermek, aki nemcsak az apjáért aggódik, hanem a sok árván maradt lányért is és még sok mindenért... "békét keress, hisz volt már elég áldozat"
és csattan "nincs visszaút, hisz István már a harcra készül, idegeneket hív, magyarok ellen segítségül..." Fáj... A hang, a dal, az arcjáték. Ő is aggódik a lányáért is. Érti a lánya aggódását, érti a békevágyát... Miért próbál magyarázni? Majd mégis, miért löki el Rékát? Mert a tehetetlen düh... Akartam, akarok valamit, ami fontos... De bizonyos szint után tehetetlen vagyok, bár mindent megtettem és megteszek... Réka fájdalmas arca. A szeretett férfi, a szeretett apa, a hit, ami az övé, nem az apjáé... Minden összecsap.
Kecskeméten a legszívszorítóbb pillanatok közé tartozott az Elkésett békevágy... Ahogy szólt az a " ... kényszerpályán a világ... "
Közben István megpróbálja, még egyszer, utoljára... Talán először önmagaként és nem az anyja kreatúrájaként... Koppány, a saját véleménye, meggyőződése szerint nem választhat más utat. Még ha tudja is, hogy nem nyerhet és tudatosan vállalja a sorsát...
Itt jön a következő olyan jelenet... A véres kardot hoztam...Koppány, aki teljesen tisztában van azzal, hogy mit vállalt,ésszel tudja, hogy nem győzhet,mégis érzelmileg elkezd hinni... Hogy győzhet, győzhetünk... Nem, ő. Az amiben hisz. Ezt csak pár gesztus mutatja... Az ökölbe szorított kezek kinyílnak... Az arc ellazul... Mégis... nem adjuk föl... Aztán röppen a háló. A becsületes embert, a tisztességtelenség hálója bénítja meg. És akik küzdenek, nem tudják már nincs kiért. A korrupt magyar urak kezéből röppent a háló. És a "mulatságos" magyar urak egyszerre valóságossá válnak. Annak a mentalitásnak a jelképévé, és már nem poén szinten, akik a tisztességet is elveszejtik a saját gazdagodásuk érdekében. És harcolnak a koppányisták és az istvánisták... Pedig István és Koppány célja nem volt más, mint " magyarságunk megőrizzem" Az utat másként látták, de a cél nem volt más. S harcok, aminek nincsenek nyertesei, legfeljebb győztesei. Amik miatt szétforgácsolódunk. És közben azok nevetnek a markukba, akik a széthúzásból profitálnak.
A krónikás... Igenis nekem a Gyászba öltözött csillagom nem egyszerűen erről a darabról szól. Hanem a Muhi pusztáról, Mohácsról, Segesvárról... És még rengeteg mindenről.
És Kecskeméten jött a darabnak egy olyan része, ami megint szívbe markolt
Asztrik.
Ahogy a falhoz hajtja a fejét... Én nem erről beszéltem, nem ezt akartam, nem ez az én hitem.
Már hallatszik az Úrnak adj hálát..
Közben a rabszíjon vezetett foglyok felé kinyújtja a kezét...
Vajon a vesztesek s épp olyan hálásak az Úrnak, mint a győztesek?
És a győztesek könnyen kezelik azt a rengeteg szenvedést amit a győzelmük okozott?
Győzelmi buli
Szerencsére nem voltak lufik.
És az az Asztrik, aki az előbb egy ember belső vívódását, az elvei győzelmének pusztító eredménye miatti lelkiismeret furdalását mutatta meg, most "eljátssza az itt a király, hol a király?" jelenetet. Humor, a javából.
Következik a pont, mikor István először tépi ki a kezét anyuci szorításából, majd szembesül azzal, hogy nevében milyen aljasságokat követtek el...
Sarolt arca... mi? ez a kisfiú önállóan dönt?
Közben jön Réka, aki könyörög. "Halott Atyám, add ki nékem.." Egy olyan bátorság, a szeretet bátorsága, ami azt eredményezi, hogy belemegyek az oroszlánbarlangba is, azért aki fontos... Gizella féltékenysége, Sarolt fokozódó dühe.
És itt jön a pillanat, ami mindig meggyötör. A felpeckelt szájú, a hátrakötött kezű Koppányt bevezetik. Fogságában is méltóságteljes. Legyőzték, de nem törték meg. A lánya védelmére mozdul, még megkötözve is. Szinte azt várja az ember, hogy szétrobbantja a karjait leszorító köteleket.
Most István robban... Röpül a teríték. Itt már az uralkodó utasít. "Hagyjatok magamra..."
Tabló.
Háttérben a halk zene... És jön a család, Torda és Laborc, jönnek az élők és halottak... Bejön Koppány is. Megáll. Ismét az a bizonyos kézfogás. Megáll kinyújtott kézzel és csak a szemek, az arcok beszélnek...
Oly távol vagy... István gyötrődése, Gizella a jövővel a karjában.
Csak István és Koppány marad a színpadon. Nincs körözés. Ez sokkal jobb, kifejezőbb. István zaklatottan jár fel és alá. Koppány áll, egyenesen, rendíthetetlenül, rezzenéstelen arccal. Csak a szemével követi Istvánt. Megint csak az arcok, a szemek, a gesztusok beszélnek. De többet mondanak a kimondott szavaknál.
Koppány maga indul el. Már csak ez az eszköze maradt az igazának a bizonyítására. Hogy ezt is vállalja.
De a végső döntést Istvánnak kell meghozni. Lehet, hogy hülyeségnek hangzik, de ilyenkor mindig reménykedem. Hogy István nem úgy fog inteni. A kivégzés helyett a szabadságot adja meg Koppánynak és az a nagyformátumú államférfi, aki a kezdetektől Koppány és az akivé István lett, összefog és a kettőjük elveiből egyesítik ami a magyarság javát szolgálja... Ábránd, persze... Hisz bár az alapvető cél mindkettőjüknél a magyarság megőrzése, de az út annyira más... Én ilyenkor mégis mindig ezt remélem.
De István int. Nagyon nehezen, roskadozva a saját döntésének súlya alatt, de mégis meghozza azt döntést...
Glória, koronázás.
Asztrik kezében a koronázási jelvények.
Felkelt a napunk, Himnusz.
És ismét a kézfogás. Nem egyszerűen a megbocsájtás gesztusa, hanem a megbékélésé, a szövetségé. Tedd a dolgod! Hisz a végcélunk ugyanaz volt!
Nem szégyellem, sírtam. Megint. Nem egyedül. Sokan voltunk így.
Vastaps. Jó közönség volt a kecskeméti.
Újra a Felkelt a napunk... Ők a színpadon, mi az első sorokban összekapaszkodva, egyszerre mozogva... Ahogy ez már két éve természetes...
De jó lenne, ha erre még sokszor lenne lehetőségünk!
Még annyit, hogy itt minden figura emberré válik. A háttérben zajló néma színészi játékok is mindig tudnak újat mutatni.
És a kistelki ismerőseim reakciója magáért beszél. Egyet idézek:
Pálma! Köszi, hogy szóltál! Fantasztikus élmény volt! Mikor és hol lesznek legközelebb?
Jó lenne, ha nem Szekszárd és Ópusztaszer lennének az utolsók. Sok embernek meg kellene még nézni. És természetesen nekünk is. Még sokszor. Van, ami megunhatatlan. Mert mindig hat!
Nem is sejtettem, hogy Kecskemétről írni fogok, hiszen azt gondoltam, már mindent megírtunk az IAk-ról, de most egyszerűen muszáj. Előre szeretném bocsájtani, nem színikritika következik, nem nagyesszé :)Érzések, impressziók. Elsődlegesen nem a dalokról akarok beszélni, ezt már sokszor megtettük. Erről csak annyit, hogy most még a megszokottnál is jobban szóltak. Inkább a színészi játékról. Mert az volt, de milyen jó volt!!!!
Szóval jött végre Kecskemét... Az elvonási tünetek megszűntek, bár tudom, hogy nem sok idő és visszatérnek... A kecskeméti előadás után, pláne...
De kezdjük az előzményekkel. Jöttek a lányok, beszélgettünk, nevettünk. Már nagyon hiányoztak. Át Kecskemétre. Hangbeállásra érkeztünk. Hallgattuk, néztük, sétáltunk...
Aztán elkezdtünk beszélgetni. Nemcsak mi négyen. Többen. Sok mindenről. Kellett. Mindannyiunknak, szerintem.
Kis nyomakodás a kordonig. Elbeszélgettük az időt... De ez nem kérdés, hogy így a volt a jó.
Első sor, első sorok.
Diáék. Beszélgetés.
Még világos van és megnyitó beszéd... (Megjegyzem: talán kicsit későbbre, mondjuk 9 órára kellett volna a kezdést hirdetni. Pontosan azért, mert a világosság eleinte kicsit rontotta az illúziót.)
Aztán Mondd, Te kit választanál... Ugyanazt váltja ki, mint két évvel, 27 vagy hány évvel ezelőtt... De mégis más... A pár nappal ezelőtti Mondd, Te kit választanál is benne van...
És indul...
És innentől az van, ami a színpadon történik... Áthallások viszont vannak.
Villanásokat szeretnék csak fölidézni... Az egészet, lehetetlen.
Erőszakkal térdre kényszerített magyarok keresztelése... Asztrik keresztel. Hiszi, hogy így a helyes.
Gizella érkezik, Sarolt mosolyogva int, milyen asszonyt szereztünk Neked, fiam... Koppány: Öcsi, le a kalappal mozdulata... és az első kézfogás, amely gesztusnak utána rengeteg jelentősége lesz még. Koppány áll, kihúzott gerinccel, a fejedelmi család tagjaként. Már itt konspirál Torda és Laborc. Réka elszalad az új rokon bemutatása elől. Koppány: fejet hajtok a családfő előtt, mert a lányom vétett. De ez a főhajtás sem megalázkodás.
Oly távol... - a nem én akartam, nem én választottalak,de azt akarom, hogy jó legyen belőle. Nagyon jól szól. A Gyarló az ember, hozza a megszokott humort, a Nem vagyunk még hozzád méltók az áhítatot, A Laborc, Réka duett mögötti színészi játék Réka dacos hitét, Laborc fanatizmusát, majd a Nem kell még fokozza ezt a fanatizmust, szinte az őrületig.
Géza halála,temetése
Ott már feszülnek és robbannak is az indulatok. Érdekes, először vettem észre, hogy a háttérben az asszonyok, közrefogva a lelkileg teljesen megsemmisült Rékát, tőrt rántanak, majd a De pacem domine-nél lehorgasztott fejjel dugják vissza az övükbe.
Hisz István és Koppány összecsapása bár kettejükre tartozik, de egy nemzetet érint. Már látszik a testvérháború árnya. Parancsolóan int Sarolt, hogy intézd el, fiam! Ennek a rendezésnek az egyik vitathatatlan előnye a háttérben zajló, néma színészi játékok. Erre nagyon jó példa Sarolt és Koppány szempárbaja. Egyszerűen nem lehet nem észrevenni, bármi is zajlik a színpad előterében. Ez a néma harc számomra mindig az előadás nagy pillanata. Két kemény akaratú ember, két politikus között feszül az ellentét. Koppány már itt is vezér, míg István még nem. Sarolt, az aki a hatalmat akarja, gyakorolja. És míg István szinte könyörög Koppánynak, Koppány a jogos trónkövetelő indulatával énekli, hogy "Ősi joggal engem illet Géza trónja, Árpád vére, hej" Kemény ám ez a hej! Nagyon jól szólt ez a duett. A színészi játékról nem is beszélve. Már-már kirobban a harc. De mégis, a már említett gesztussal összecsapnak a kezek. És mindenki a saját táborát tartja vissza.
Itt még van remény a békére...
A regősök énekét Sarolt az új rend elleni támadásként, árulásként értékeli, kiadja a parancsot a regősök elfogására. Laborc érkezik, előkerül szintén az "ősi jog". (Ami tényleg bevett szokásjogi gyakorlat volt. Mármint, hogy az özvegyet feleségül veszi az örökös, ezzel biztosítva az özvegy és esetleges gyermekei megélhetését és egyben saját, új családfői pozícióját)
Sarolt gúnyosan mosolyog, Laborc nem veszi észre a gúnyt, egyre fölényesebb, mígnem Sarolt kitör... Laborcot elfogják. Akinek az arcjátéka a félelmen kívül a nem értemet is tükrözi.
A korrupt, romlott magyar urak megzavarják Gizella és István pásztoróráját. Abcug, Koppány...
A következő momentum, ami bizonyítja, hogy itt még Sarolt az uralkodó, az István, fiam... Gizella fájó szívvel távozik, hisz ahogy anyuci megjelenik, onnantól csak anyuci számít...
Laborc kivégzését sem István rendeli el. Sarolt dönt. Igaz, hogy István könyörög, hogy mit is csináljak? Sarolt anya. Mint az édes fiam hangzása bizonyítja.
Laborcot kivégzik Sarolt utasítására, aki ekkor már ismét nem anya, hanem politikus, aki tanítandó a fiát szembefordítja a látvánnyal... Mást, itt e nép, meg nem ért...
Gizella Kecskeméten, hús-vér asszonnyá vált. Az Unom a politikát alatt látszik az arcán a gondolat, ahogy elnézi a szeretkezőket, hogy István velem miért nem...
Fejedelemmé választják Istvánt, Asztrik ünnepélyes főpapisággal adja át a kardot.
Réka, Réka... akinél nem tudom, hogy amint énekli az Oly távolt a mennyei vagy a földi uralkodóra gondol. Vagy is-is?
Itt nem voltak felvonások, egyben ment le a darab. Egy percre nem tört meg a varázs.
Máris Koppány táborában vagyunk.
"Magyarok! Férfiak és asszonyok! Hallgassátok Koppány vezért!" És megszólal a Szállj fel... Hát ez valami eszméletlen volt! Gyújtó, lázító, keserves, emelkedett... És itt is az arc- és testbeszédet is egyszerűen figyelni kellett. A táncosok is pogány-tábor, a közönség is. De a becsukott szem, az ég felé fordított arc, a színészi játék kifejezi, hogy én hiszem, hogy együtt sikerülhet... Még az is, ami reménytelennek látszik...
Asszonyos jelenet a szokásos módon jó volt.
Visszatérve: a színészi játékot egyszerűen nem lehetett nem figyelni az Abcug Istvánnál is. Az arcot, ahogy figyel, majd egyre jobban undorodik és robban... Félelmetesen.
Torda konspirál. "Minden eszköz, mely a trónra Téged juttat, elfogadható, mert szent a cél..." És ő tényleg hiszi, hogy a győzelemért minden eszközt meg lehet és meg kell ragadni. De ez nem Koppány... Koppány, mint ember igazán a Szemtől szemben... Itt elszakadt a gát... Repül a lándzsa és törik.Mint ahogy később a szék fog. Kikapja a két táncost... Amiben én hiszek, azért mindent, akár önmagam is, de becstelen eszközöket, nem... Tordával ellentétben kiáltja, "Szemtől szemben így kívánja tisztességünk, a becsület mindennél többet ér..." És a " büszke népünk idegen idegen hatalmat nem tűr, igazságunk, győzni fog, ne félj!" Az ott. Akkor és ott... Az ember tudja, hogy az igazság nem mindig győz, vagy legalábbis nem azonnal. De föladni nem szabad.
"Menj, hát és tudd meg az istenek szándékát!" Ez a Koppány nem a tanácsadók által irányított Koppány. Ez a Koppány utasít. Még a táltost is.
Jön a szertartás, a keresztény szertartások után a pogány. "Áldozatunk fogadjátok!"
Nap fénye világosságot, Hold fénye teljességet... Révület.
Koppány a jövőt akarja látni... Közben a néző szeme ide- odavillan... Mindent be akar fogadni... A Táltosasszonyt, a táncosokat, a táncoslányt, a hangokat. A varázslatos, pogány szertartást... A néző is belerévül abba a ritmusba, ütembe, szavakba... És hiszi... Közben Koppányt nézi, ahogy megy a tállal a kezében őt csalogató táltoslány után... Koppány a mákonyitallal látni akarja a jövőt... Megissza, elesik
Jön a látomás.
Koppány éledezik. Réka-Koppány kettőse... "Jó Atyám, álmodtam múlt éjszakán..."
Az aggódó gyermek, aki nemcsak az apjáért aggódik, hanem a sok árván maradt lányért is és még sok mindenért... "békét keress, hisz volt már elég áldozat"
és csattan "nincs visszaút, hisz István már a harcra készül, idegeneket hív, magyarok ellen segítségül..." Fáj... A hang, a dal, az arcjáték. Ő is aggódik a lányáért is. Érti a lánya aggódását, érti a békevágyát... Miért próbál magyarázni? Majd mégis, miért löki el Rékát? Mert a tehetetlen düh... Akartam, akarok valamit, ami fontos... De bizonyos szint után tehetetlen vagyok, bár mindent megtettem és megteszek... Réka fájdalmas arca. A szeretett férfi, a szeretett apa, a hit, ami az övé, nem az apjáé... Minden összecsap.
Kecskeméten a legszívszorítóbb pillanatok közé tartozott az Elkésett békevágy... Ahogy szólt az a " ... kényszerpályán a világ... "
Közben István megpróbálja, még egyszer, utoljára... Talán először önmagaként és nem az anyja kreatúrájaként... Koppány, a saját véleménye, meggyőződése szerint nem választhat más utat. Még ha tudja is, hogy nem nyerhet és tudatosan vállalja a sorsát...
Itt jön a következő olyan jelenet... A véres kardot hoztam...Koppány, aki teljesen tisztában van azzal, hogy mit vállalt,ésszel tudja, hogy nem győzhet,mégis érzelmileg elkezd hinni... Hogy győzhet, győzhetünk... Nem, ő. Az amiben hisz. Ezt csak pár gesztus mutatja... Az ökölbe szorított kezek kinyílnak... Az arc ellazul... Mégis... nem adjuk föl... Aztán röppen a háló. A becsületes embert, a tisztességtelenség hálója bénítja meg. És akik küzdenek, nem tudják már nincs kiért. A korrupt magyar urak kezéből röppent a háló. És a "mulatságos" magyar urak egyszerre valóságossá válnak. Annak a mentalitásnak a jelképévé, és már nem poén szinten, akik a tisztességet is elveszejtik a saját gazdagodásuk érdekében. És harcolnak a koppányisták és az istvánisták... Pedig István és Koppány célja nem volt más, mint " magyarságunk megőrizzem" Az utat másként látták, de a cél nem volt más. S harcok, aminek nincsenek nyertesei, legfeljebb győztesei. Amik miatt szétforgácsolódunk. És közben azok nevetnek a markukba, akik a széthúzásból profitálnak.
A krónikás... Igenis nekem a Gyászba öltözött csillagom nem egyszerűen erről a darabról szól. Hanem a Muhi pusztáról, Mohácsról, Segesvárról... És még rengeteg mindenről.
És Kecskeméten jött a darabnak egy olyan része, ami megint szívbe markolt
Asztrik.
Ahogy a falhoz hajtja a fejét... Én nem erről beszéltem, nem ezt akartam, nem ez az én hitem.
Már hallatszik az Úrnak adj hálát..
Közben a rabszíjon vezetett foglyok felé kinyújtja a kezét...
Vajon a vesztesek s épp olyan hálásak az Úrnak, mint a győztesek?
És a győztesek könnyen kezelik azt a rengeteg szenvedést amit a győzelmük okozott?
Győzelmi buli
Szerencsére nem voltak lufik.
És az az Asztrik, aki az előbb egy ember belső vívódását, az elvei győzelmének pusztító eredménye miatti lelkiismeret furdalását mutatta meg, most "eljátssza az itt a király, hol a király?" jelenetet. Humor, a javából.
Következik a pont, mikor István először tépi ki a kezét anyuci szorításából, majd szembesül azzal, hogy nevében milyen aljasságokat követtek el...
Sarolt arca... mi? ez a kisfiú önállóan dönt?
Közben jön Réka, aki könyörög. "Halott Atyám, add ki nékem.." Egy olyan bátorság, a szeretet bátorsága, ami azt eredményezi, hogy belemegyek az oroszlánbarlangba is, azért aki fontos... Gizella féltékenysége, Sarolt fokozódó dühe.
És itt jön a pillanat, ami mindig meggyötör. A felpeckelt szájú, a hátrakötött kezű Koppányt bevezetik. Fogságában is méltóságteljes. Legyőzték, de nem törték meg. A lánya védelmére mozdul, még megkötözve is. Szinte azt várja az ember, hogy szétrobbantja a karjait leszorító köteleket.
Most István robban... Röpül a teríték. Itt már az uralkodó utasít. "Hagyjatok magamra..."
Tabló.
Háttérben a halk zene... És jön a család, Torda és Laborc, jönnek az élők és halottak... Bejön Koppány is. Megáll. Ismét az a bizonyos kézfogás. Megáll kinyújtott kézzel és csak a szemek, az arcok beszélnek...
Oly távol vagy... István gyötrődése, Gizella a jövővel a karjában.
Csak István és Koppány marad a színpadon. Nincs körözés. Ez sokkal jobb, kifejezőbb. István zaklatottan jár fel és alá. Koppány áll, egyenesen, rendíthetetlenül, rezzenéstelen arccal. Csak a szemével követi Istvánt. Megint csak az arcok, a szemek, a gesztusok beszélnek. De többet mondanak a kimondott szavaknál.
Koppány maga indul el. Már csak ez az eszköze maradt az igazának a bizonyítására. Hogy ezt is vállalja.
De a végső döntést Istvánnak kell meghozni. Lehet, hogy hülyeségnek hangzik, de ilyenkor mindig reménykedem. Hogy István nem úgy fog inteni. A kivégzés helyett a szabadságot adja meg Koppánynak és az a nagyformátumú államférfi, aki a kezdetektől Koppány és az akivé István lett, összefog és a kettőjük elveiből egyesítik ami a magyarság javát szolgálja... Ábránd, persze... Hisz bár az alapvető cél mindkettőjüknél a magyarság megőrzése, de az út annyira más... Én ilyenkor mégis mindig ezt remélem.
De István int. Nagyon nehezen, roskadozva a saját döntésének súlya alatt, de mégis meghozza azt döntést...
Glória, koronázás.
Asztrik kezében a koronázási jelvények.
Felkelt a napunk, Himnusz.
És ismét a kézfogás. Nem egyszerűen a megbocsájtás gesztusa, hanem a megbékélésé, a szövetségé. Tedd a dolgod! Hisz a végcélunk ugyanaz volt!
Nem szégyellem, sírtam. Megint. Nem egyedül. Sokan voltunk így.
Vastaps. Jó közönség volt a kecskeméti.
Újra a Felkelt a napunk... Ők a színpadon, mi az első sorokban összekapaszkodva, egyszerre mozogva... Ahogy ez már két éve természetes...
De jó lenne, ha erre még sokszor lenne lehetőségünk!
Még annyit, hogy itt minden figura emberré válik. A háttérben zajló néma színészi játékok is mindig tudnak újat mutatni.
És a kistelki ismerőseim reakciója magáért beszél. Egyet idézek:
Pálma! Köszi, hogy szóltál! Fantasztikus élmény volt! Mikor és hol lesznek legközelebb?
Jó lenne, ha nem Szekszárd és Ópusztaszer lennének az utolsók. Sok embernek meg kellene még nézni. És természetesen nekünk is. Még sokszor. Van, ami megunhatatlan. Mert mindig hat!
2010. június 15., kedd
Kisteleki fellépés
Készül az ígért kecskeméti beszámoló. Még ízlelgetem, alakítgatom.
Annyit előre: fantasztikus előadás volt. Az egyik legjobb, amit láttam. Pedig láttam egy párat. És még szeretnék nagyon sokat!
És most jöjjön a hír:
2010. augusztus 20.-án 11.30-kor Kisteleken a Szent István napi ünnepségsorozat és szoboravató keretében kerül sor Vadkerti Imre fellépésére. Imi egy kb. 40 perces műsort ad!
Nagyon-nagyon örülök! Mindenkit szeretettel várunk Kistelekre!
Annyit előre: fantasztikus előadás volt. Az egyik legjobb, amit láttam. Pedig láttam egy párat. És még szeretnék nagyon sokat!
És most jöjjön a hír:
2010. augusztus 20.-án 11.30-kor Kisteleken a Szent István napi ünnepségsorozat és szoboravató keretében kerül sor Vadkerti Imre fellépésére. Imi egy kb. 40 perces műsort ad!
Nagyon-nagyon örülök! Mindenkit szeretettel várunk Kistelekre!
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)