Hétvége...Nemzeti Emléknap és Kormorán koncert

Június negyedikén a Kormorán Baráti Kör klubjába indultam, előtte egy-két dalt tettem fel kedvenc közösségi oldalamra, olyanokat, amelyek illenek ennek a napnak a hangulatához. Meglepett, hogy egy ismerősöm szinte azonnal reagált, és megkérdezte, nem bántóan, inkább kíváncsian, miért is magyarkodok nyilvánosan? Először ugye mindig a meglepődés, utána kicsit a düh, de már tudom, hogy várni kell, és csak később szólni. Megbeszéltük azóta. De a történtek írásra késztettek. Mert mi az, hogy magyarkodok? Egy nekem kedves embert idézve, amikor a német azt énekli például, hogy " Deutshland, Deutshland, über alles..." vagyis Németország mindenek felett.. akkor ő németkedik??? Nem öltözöm én a nemzeti trikolorba, és a számat se mossa a nemzet szó folyamatosan, de történetesen június 4.-e ismert dátum számomra. Én is olyan családból jövök, ahol a családi legendárium része, hogy a nagy család egy része hogy maradt a Délvidéken, és azóta eltépett, elszakadt szálak Erdélyben. Az én nagyapám is elénekelte minden évben több alkalommal,, június negyedikén is a székely himnuszt. Nagyanyám sírdogált is, ..Vince, Vince elvisznek a rendőrök... nem vitték el. Viszont egy egy ilyen alkalommal, amikor lehet, több bor is jutott az asztalukra, meséltek. Történeteket, elhagyott tájakról, ottmaradt emberekről. Ők nem jutottak többé vissza a szeretett tájakra, én felnőtt fejjel bebarangolhattam nagyapám kedvenc vidékét, Erdély egy részét. És szintén felnőttként tudom, merre is van Újvidék.. A nagyszüleim voltak, akik azt is megtanították, hogy túl kell tudni élni, nem a múltban kell élni, de soha nem szabad elfelejteni a gyökereket. Álmodoztak, hogy egyszer hazajutnak még, és lesz olyan idő, amikor szabad erről beszélni is. Nyíltan. Nekem valami ilyesmi járt eszembe most szombaton, és nem holmi magyarkodás, pláne mert az mesterkélt is, én meg szeretném természetesen megélni a magyarságomat. Nem kérkedek ezzel, de büszke vagyok rá. Azért is, mert.. " nagyapám bennem él.." és "harang szól a vágyaiért.."

Folytatva, a kobak klubban trianoni megemlékezés volt, együtt a baráti kör. Kicsit mosolyogva mondom, milyen jó is.. a Vadkerti Baráti Kör találkozik, kapcsolatot épít a Kormorán Baráti Körrel. :) És milyen jó,, hogy a végén Bea azt mondja, és Peti is azt mondja, rég volt ez ennyire igazi, és ehhez mi is kellettünk, mert csak így lehet ennyire jó. Mert az volt, egymást szerető, kedves emberek a székekben, valamint Nóri a Délvidékről, Imi a Felvidékről, a TransylMánia együttes Erdélyből. A fellépők. És ismert dalok, hiteles előadásban. Szép délután, élményeket adó. A remek délután végén pedig érkezik egy üzenet, amely mindannyiunkat megindít. Azóta Koltay Gergő levele a baráti körhöz nyilvános. :)

Trianon... kell róla beszélni. Amiről az ember nem beszél, azt titok övezi, és elferdítések. Ha beszélünk róla, tisztul a kép, mindenki számára ismert lesz, mi is történt, mit vesztettünk, mennyire befolyásolta életünket, és talán gyerekeinkét is. Amit szüleink, nagyszüleink elmeséltek, tovább kell adni gyermekinknek. Beszélni kell, egy igazságtalan békekötésről is, és arról is, mi vezetett egy ország, egy nemzet szétszóródásához. Tudniuk kell, hogy majdan ők is tovább adhassák. Az én fiam, aki már a nyitott Európában nőtt fel, és kínlódja annak minden keservét, de élvezi előnyeit is, amikor Erdélyben jár, amikor a csíksomlyói búcsún Himnuszt énekel, tudja, hova tartozik. De tudja ezt a pesti panell második emeletén is. Mert nagyapám benne is él....:)

Ne az legyen már a kérdés, hogy kicsik merjünk e lenni, vagy nagyok, hanem az, hogy merjünk magyarok lenni.. Mert ". emeld fel fejedet, büszke nép... " Határon túl is lehessenek azok, akik ott élnek, anyanyelvük használata ne legyen gond, vagy ne tűzzék ezt mondva csinált okként a politika zászlajára. Hát, így legyen ! :)

A szombati nap kellemes, estébe nyúló találkozásai után a vasárnap fesztiváli légkörben, hangulatban zajlott. Fellép a Kormorán...! Reméltük, pont akkor nem fog esni. Az égiek végül is velünk voltak, elintézték, nem esett. Pedig előtte a biztosítók jégesőre, viharra hívták fel a figyelmet. Elkerült bennünket. Értő közönség gyűlt össze, szép számmal Újpesten, ahol folkfesztivál zajlott a napokban. Persze, élveztük az első sor előnyeit, jó volt ott látni magunkat, kicsiny "vándor"zászlónkkal együtt. Most Móni lengette, bíztattuk is, jó magasra emelje:) Belevaló hangulat, jó hangosítás, a tér akusztikája is jó.

Lelkes emberek, akik szeretik, értik a Kormoránt. Hallgatjuk őket, a régi és új dalokat. AZ ötödik koncertet hallgatom, látom, az új felállás időszámítása szerint. A legnagyobb élmény a nyitó koncertet követően ez a fellépés. A mosonmagyaróvári koncert különleges, ünnepélyes, izgulós, féltős hangulatát nem lehet felülmúlni, de ez a mostani annyira, de annyira jól szól. Mellettem egy hölgy videózik, könnyes a szeme, kérdezi, ez mindig ilyen jó? Mit lehet erre mondani...:) Mindig ilyen jó legyen...És ő az, aki a végén azt kérdi.. ugye lesz ráadás??? :) Körbenézek, mellettem a barátaim, a színpadon nekem kedves és fontos ember, emberek.. mögöttem is kedves ismerősök. És nem ám mindenki Pestről, az ország különböző pontjairól, és határon túlról is. Jó velük!! Távolabb is látok könnyeket, átélik az emberek, amit hallanak. Lelkesednek, vagy szomorúak, reménykednek, vagy útmutatást kapnak.
Nagy a felelőssége a zenekarnak. Minden szavuk, daluk gondolatindító lehet. És lelkesítő, tettekre sarkalló. A koncert felépítése is profi, a gyújtó dalok után mindig jön, ami elcsitít, gondolkodtat, felold- És csak a boldogságos érzés marad benned. Valami, ami olyan nagyon jó. Az emberek éhesek, ki vannak éhezve a szeretetre, ki vannak éhezve az érintésre, és itt lejön ez az érzés, itt megkapják a szeretetet. ".. ki szívét osztja szét.. ".. Talán ettől van bennünk az előbb leírt érzés. Folkrockot hallgatunk, anyanyelvünkből táplálkozó rockzenét. Vagy anyanyelvünket használó rockzenét. Mivel ez a nyelv mindannyiunké, belőle is táplálkozunk,talán ezért tűnik úgy, hogy mindenki ismeri ezeket a dalokat, akkor is, ha az új lemez dalairól beszélünk. A rock pedig, mint egyetemes zene, az utolsó humanista dolog, mert élő emberek, valódi hangszereken játsszák dalaikat, és amíg ez így lesz, addig az emberségből is marad köztünk. Mielőtt valaki megkérdezné, mióta értek ilyen szinten a zenéhez, bevallom Koltay Gergő egy tíz évvel ezelőtti interjújában olvastam, ki tudja hányszor ezeket a gondolatokat :) Az a Rockmagazin, melyben megjelent, ma is megvan.

És még egy gondolat motoszkál bennem, akkor is, és most is. Szerencsés párosítás, vagy egymásra találás ez, ami a zenekar életében bekövetkezett. Köszönhetően a daloknak, az együttesnek, Nóri személyének, és Imre magával ragadó egyéniségének.

A fesztivál egy kiállítással kezdődött, a 35 éves Kormorán együttest köszöntő, a múltat bemutató kiállítással. Benne zenekari létük relikviái, köztük az elmúlt időszaké is. Amit sokan az együttes legsikeresebb formációjának, időszakának tartanak. Lehet. Erről majd évek múlva lehet vitatkozni. Ha kell, de nem is biztos, hogy kell. Legyen.

De a leghitelesebb most kezdődik.......