Zene

Keresés ebben a blogban

2010. május 8., szombat

Czéh Lonka: egy koncert nyomában

Azt hiszem, a blog olvasói tisztában vannak azzal, hogy idén tavasszal több helyen lép fel előadói estjével Vadkerti Imre. Beszámoló volt azokról a fellépésekről, ahol jelen lehettem, és képeket is lehet találni bizonyos közösségi oldalon. Videófelvétel nem volt látható, hiszen az előadók érdeke nagyon fontos, és nem titok, hogy magam is az ő érdeküket tartom szem előtt. Van igazság abban, hogy az élő koncert varázsát , hangulatát semmi se adja vissza, a legjobb felvételek sem. Valamint az előadók kívánságát is illik figyelembe venni.
Azonban a mai napon nyilvánosságra került egy koncert felvétel, más oldalakon. Ezért úgy gondolom, hogy ebben az esetben ugyanezt a felvételt az itteni olvasóknak is meg lehet mutatni. Gondolom ezt annak ellenére, hogy azt hiszem, ez a megjelent felvétel akár lavinát is elindíthat, mert ettől kezdve nehéz lesz megmagyarázni, hogy van akinek lehet közzéteni anyagot, és másoknak nem.
Akik szeretnék megnézni a koncert részletet, a következő link betöltésével megtehetik.

http://www.nztv.eu/main.php?stid=1&page=uvodna-stranka&lang=hu

Ugyan akkor csak bíztatni tudok mindenkit, menjenek el, menjetek el, és nézzétek meg az előadói estet, igazi, nagy érzelmeket, jó szórakozást, és igazi hangi élményt ott kaptok...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése