Czéh Lonka: Május első vasárnapja

Májusban, a legszebb tavaszi hónap első vasárnapján ünnepeljük, köszöntjük az édesanyákat.
Az ünnep története messzire nyúlik vissza. Még biztosan nem köszöntötték virággal a mamákat az ősközösségi társadalomban, de az anyaközpontúság jelen volt, matriarchátusban éltek. A rómaiak, görögök idejében viszont a köszöntés szokása jelen volt, erről írásos emlékek vannak. Európában az 1600-as években, Angliában szintén ideje volt ennek az ünnepnek, akkor még kizárólag egyházi, templomi megemlékezésként. A XIX. században aztán szélesebb körben is meghonosodott ez. És az USA-ban 1910-ben először hivatalos ünnepként is elismerték az Anyák napját. Ettől kezdve aztán sebesen terjed, és 1925-ben először nálunk is hivatalos ünnep keretében emlékeznek, emlékezünk meg az édesanyákról.

Ébresztem a napot,
Hogy ma szebben keljen.
Édesanyám felett
Arany fénye lengjen!
Ébresztem a kertet,
Minden fának ágát,
Bontsa ki érette,
Legszebbik virágát!
Ámon Ágnes

Ennyi az ünnep története. De mennyivel több, és mélyebb az, amit mi emberek érzünk. Nagyon jó lenne, ha nem csak ezen a napon ünnepelnénk őket, hanem gondolatainkban többször hálát adnánk nekik. Közhely, de valóban a legtöbbet kaptuk tőlük, az életünket. Tudom, ilyenkor ma már illik tudományosra fogni a szót, és be is lehet valami faramuci, elrugaszkodott gondolkodással bizonyítani, hogy azért a ma tudománya már sok mindenre képes, és az élet adása egyébként sem csak az anyákon múlik. Lehet ezt mondani, de az alapvető igazság ettől nem változik. És minden asszony, aki valaha gyermeket hozott a világra, az tudja, mert átélte a csodát, mit jelent életet adni.

"Fáradt kezedre könnyesen hajolva
Megköszönöm néked az életet,
Az, álmaim s fehér szívedből nőtt
Meséidet, a tündérszépeket."
Ámon Ágnes

A gyermekkor csodatévői ők, akik minden bajra megoldást tudnak, akik mindig gyönyörűek, akikhez jó odabújni, akiknek "anyaillatuk" van, akik biztonságot adnak. Ahogy növekszünk, szerepük változik, jó esetben barátnőnk is lesz az édesanyánk, akivel nagyos gondjainkat is megoszthatjuk. A kamaszkor talán hoz egy kis megingást, a lázadás éveiben őket is kritizáljuk, hogy pár év múltán egy napon újra rájuk csodálkozzunk, hogy jé, hát mi mennyire egyformák vagyunk, és milyen jól megértjük egymást. És szentül hisszük, hogy ők változtak jó irányba, pedig csak felőlünk múltak el a felnőtté válás viharai. Később majd azt is látni fogjuk, hogy ezekben az években is mellettünk voltak ők, igyekeztek rossz döntéseinket finomítani, ingerültségünket tűrni, és a kuszaságban is utat mutatni. Hányszor bántjuk őket ilyenkor oktalanul, vélt igazunk tudatában. És a legnagyobb viták idején is bíznak bennünk,.... majd elmúlik, majd benő a feje lágya ennek a gyereknek is,... és rettegnek, hogy nehogy olyan lépésre szánjuk el magunkat, ami később egész életünkre negatívan hat.

"Köszönöm, hogy elviselted az elviselhetetlent. Hogy valamit teremtettél a semmiből. Hogy üres zsebekből is képes voltál adni. Hogy szerettél bennünket, mikor nem volt bennünk semmi szeretetre méltó. Köszönöm, hogy a lehetetlent is megoldottad egyetlen mosolyoddal. (Még ha az a mosoly néha el is halványult egy kicsit.)"
Pam Brown

És felnőttként már ők azok, akik elfogadják döntéseinket, akiknek mi a legkomolyabb, legrátermettebb, legszorgalmasabb, és legkiválóbb emberek vagyunk. Akik dícsérnek minket minden szomszédnak, hogy sosem volt gondjuk velünk, és csak jót kaptak tőlünk. És milyen büszkék is vagyunk ilyenkor magunkra, milyen jó ezt hallani, de azért a szívünk mélyén érezzük, és persze tudjuk is, hogy ez nem más, mint a színtiszta anyai szeretet, elfogultsággal párosulva. Felnőtt életünkben mellettünk állnak, gyermekeink születése ünnep nekik, megjöttek a várva várt unokák.. és tűrik, amikor mi mindent jobban tudunk, hisz mi is szülők vagyunk már. Mama, ne vedd fel azt a gyereket, ne úgy fogd, jaj, ezt nem így kell... ne szólj bele, én is anya vagyok, tudom, mit kell tegyek..bölcsek, mert nem mutatják azt, hogy mindazt, amire mi azt hisszük, tudjuk, azt ők már átélték, és ők valóban tudják mi vár ránk, és szépen lassan követjük őket az anyaság útján. Itt jut eszembe, nekem édesanyám mindig azt mondta, hogy ne neki adjam vissza mind azt, amit kaptam, hanem a gyerekeimnek adjam majd tovább. Mert neki a legnagyobb köszönet és hála az én boldogságom, és az, hogy látni fogja az unokákat szeretetben felnőni. Így teszek, mama!

"Nem bánom, ha korhol, nem bánom, ha zsémbes.
Néha pedig fáraszt, egyenesen rémes,
de amikor elmegy, vágyódom utána.
- „Öregedő” gyermek kapaszkodó vágya.
A hangom elakad, a torkom kiszárad,
ilyennek szeretem szerető Anyámat."
János Árpád

Vannak, sajnos, akik a mai ünnepen is már csak a temetőkben tudják felkeresni édesanyjukat. Ők azok minden bizonnyal, akik a legfájóbban érzik, amit én még szerencsére csak az eszemmel tudok, hogy anya csak egy van, és nem pótolható. Adja ég, hogy minél később ismerjem meg ezt az érzést. !

Néha, hivatásomnál fogva is, találkozom olyan emberekkel, nőkkel, akik tudatosan utasítják el a gyermekvállalást. Anélkül, hogy pálcát törnék bárki felett, ilyenkor mindig elgondolkodom, tudja e, mit taszít el magától. Tudja e, hogy a gyermek által nem kevesebb lesz, meggyőződésem, hogy több. A női szerep, a női identitás fontos, ez nem veszhet el. Egy nő számára nem megtapasztalni , tudatosan, az anyaság misztériumát.. maga ellen vét, aki így tesz. Mai világunkban, természetesen, változik a női szerep. Már tudunk függetlenek lenni, (kérdés akarunk-e), már önállóak vagyunk,( kérdés szeretnénk-e), nagyon talpraesettek vagyunk. ( de milyen jó valakire azért támaszkodni, és valaki fogja meg azt a pókot ) tudunk tartósan társ nélkül, szingliként is élni ( de azért mit nem adnánk, ha álmaink hercege betoppanna ) .. és tudunk gyermek nélkül is élni... kérdés, mikor bánjuk meg??? Ez a mulasztás egyszer csak nem pótolható.. és a hiányérzet mindig elkísér.

"Minden halandó. Az öröklét csak anyáknak adatott meg."
Isaac Babel

Egy anya a családot összetartó erővel is bír. Társadalmunkban szükségszerű, hogy újra fontos legyen a család, itt az ideje újra annak, hogy érték legyen a gyermek, és ne szükséges rossz.
Ilyenkor ünnepen mindig nagy gondolatok jutnak az ember eszébe, de a hétköznapokon túljutni a józanság is segít. Józanul gondolkodva, milyen jó nőként anyának lenni, és anyaként is nőnek maradni!! És aki azt gondolja a mondat első fele igazabb, fontosabb, az téved, egy boldog élethez a másik rész is elengedhetetlen. Mert nőnek lenni sem rossz dolog!
Ehhez legyen erőnk, kedves anyukák, nagymamák.. és ne felejtsük el életünk részeseit, az apukákat se. :)