Anna és Vronszkíj

Régen szerettem Kocsák tanár úr művéből ezen duettet... Régen szerettem volna, úgy... hallani és látni.... Láttam és hallottam... Nem volt ott semmi külsőség. Volt egy kinyújtott kéz: Minden szavát, mozdulatát..., volt egy elfordított arc: felejtsen el, ha Ön jó ember...
Ennek hatására az elmúlt két napban újra olvastam a könyvet, Levint, Kittit nem láttam, csak elképzeltem, de Vronszkíjt és Annát, igen. Mintha személyes ismerőseim lettek volna...
Nagyon megdöbbentem, mikor a duett szavai - nagyon rég olvastam előtte - szinte szó szerint elhangzanak. Ott, a hóviharban...
Persze, miután a duettet hallottam és láttam, meghallgattam minden fellelhető részletét a Tanár Úr musicalének...
És a könyvet olvasva érdekes (?) hogy muzsikáltak bennem a dallamok, és végigolvasva, a következő helyzetekben is azokat az arcokat láttam...

Lonka: Farsangról, bálról

Elmúlt farsang. Azért a hétvége sok helyütt a báloké volt még. És ezután beköszöntött a negyven napos böjti időszak, mely húsvétig tart majd.
Mi is a farsang? A vízkereszttől, január 6.-tól, hamvazó szerdáig tartó időszakot hívjuk így. Az idén hamvazó szerda február 17.-re esett. A lakomák, bálok, népünnepélyek jellemzik. Gazdag népi hagyományra épül. Voltak évszázadok, mikor tiltva volt, épp népies, harsány " buja " szokásai miatt. Csúcspontja a karnevál, farsang utolsó három napja, mely egyben télbúcsúztató is.
Sokan megénekelték farsang időszakát.
Sarkady Sándor: Kikiáltó
" Maskarások, bolondok!
Rázzátok a kolompot!
Takarodjon el a tél,
Örvendezzen, aki él! "

De mindenki számára ismerős Csokonay Dorottyája, mely igazi farsangi elbeszélő költemény.

Tehát tegnap én is báloztam. Ugyan nem farsangi bálnak volt hirdetve, azért voltak, akik, miután tudtuk, hogy a helyszín egy harmincas évek beli kiskocsmát idéz majd, ennek megfelelően öltöztek. Ugyanakkor jótékonysági rendezvény volt, annak az iskolának a javára, ahol megrendezésre került. Ilyenkor biztos mindenki azt hiszi, hogy kicsit unalmas, kicsit belterjes rendezvényre érkezik, ahol a cél az, hogy a pénz befollyon, és ne sokat kelljen érte nyújtani.
Nos, itt kellemes csalódás ért. A kedves fogadtatás, a helyes arányokban adagolt iskolai dicséretek kiosztása. Természetes, hogy ilyenkor köszöntik azokat, akik a bál szervezésében részt vettek, de nem vitték túlzásba. Helyet kapott a bált megnyitó palotás, diákok előadásában, volt tanárok tánca, szülők tánca, és végzős diákok is színpadra léptek, azaz közönség elé, jól koreografált műsorukkal
Az iskola vezetése tudja, ma már sztárvendég nélkül nem igazi mulatság a mulatság, ezért erről is gondoskodtak.
A kezdő műsorszámok után már szólt a talpalávaló, sokan táncoltak is első perctől kezdve. A mi asztalunk nem mozdult, mi a fellépő sztárvendéget vártuk. Mégis hogy néz ki, hogy az utolsó perceben szaladunk kameráért, diktafonért, fényképezőgépért, ki mit hozott éppen. Tíz óra elmúlt, még sehol semmi. Kezdtük azt hinni, a fellépés elmarad. Mégis csak gyorsan táncoltunk egyet. Mire is tizenegy óra felé bejelentették, kezdődik a műsor. Nocsak! és hol, és mikor csempészték be a fellépőt? A lehetséges két bejárat szemmel volt tartva. Csak akkor történhetett, mikor épp a parketten roptuk. :)
Nos, tehát műsor. Igen, ismerjük. Igen, jól szól. Igen, a bálozók is vevők ezekre a dalokra, bár táncolni nem könnyű rá. Illetve van koreográfia, mely sokak számára ismert, de hagyjuk a profiknak. Természetesen tudom, ezekre nem táncolni kell, hanem érezni, és hinni benne. Nos, most tanúja lehettem egy ilyen báli éneklésnek is. Azért ez egészen más. Nyilván nem fog úgy meg, nem is ez a cél. Műsor vége, egy ráadás, énekeljen a közönség is, tessék, addig is pihen a torok. Kell is most. 25 perc. Köszönjük. Miközben az asztalunkhoz sétálok vissza, azért hallom a sóhajtásokat, innen -onnan. Mosolygok, nem lepődöm meg. És igen, tényleg jól nézett ki, igen jó a lila ing, és igen, jól énekelt. Azért nem ünneprontás, de én tudom, hogy tud ennél jobbat is. De ez nem tartozik senkire. Ahhoz más hangulat kell, és egészséges torok.
Rövid szünet, magához tér mindenki, és újra a bálozóké a a parkett. Most már az enyém is.
És mintha tudná a zenekar, jönnek sorba azok a dalok, amiket nagyon szeretek. Persze, tudom, a báloknak is megvan a maga zenéje, tehát ezeket hallanám bárhol, de most nagyon jólesik ezekre ropni. Egymás után, Csókkirály, Csavard fel a szőnyeget, aztán Zene nélkül mit érek én?, Valami Amerika, Boldog szép napok, és így tovább. Rekedtek vagyunk már. Jön a Pocsolyába léptem. Azért ez korszakot, és korosztályokat felölelő zene. Mindenki torkaszakadtából énekel?.. üvölt , talán.. a húszévestől a hatvanig. A zenekar is élvezi, látszik. Igen, ez a kettő együtt jár, ha jó a zene, akkor jó rá táncolni, ha rajtunk látják, hogy jól szórakozunk, ez őket doppingolja.
És, hogy kicsit" pihenjünk", hajrá vonatozzunk. Hegyek között, völgyek között.. Szerelemvonat.. Megy a gőzös.. és így tovább. Az iskola tanárai közül, aki egy órával ezelőtt a sztárvendéget kísérte ki, és kissé rosszallóan nézett, hogy mi ez a renitenskedés,(értsd, nem jut el az ajtóig, mert megjelenek, és természetesen beszélgetni kezdek a művésszel, sőt, ő is velem) most lelkesen integet az arcomba, amikor a szembe jövő vonatban találkozunk.
Nehogy lanyhuljon a hangulat, új dalokat tanulok. Bevallom, eddig nem ismertem a Szippantókocsiról szóló műremeket, de a "Halál a májra" refrénű dal is ismeretlen volt. :) Ezzel nem egyedül lehetek, ahogy körülnézek. De a hatás frenetikus.
És jön a csárdás. Csárdásblokk. Erről eszembe jut újra Csokonai. Na, nem ott jutott eszembe, ezen a ponton már leginkább a levegővételre összpontosítottam, hogy jussak némi oxigénhez.
Tehát:
" Nemzeti táncunknak légyen első jussa: Magyart! illyen-adta a vén Jebuzéussa!
Minden magyar szívek azonnal buzdúlnak, természetes lángjaiktól gyúlnak.
Felséges állásba teszik termeteket, Valódiba szedik férfiúi képeket. "
" Csak a magyar tánc az, melly sohasem jára a jó egészségnek semmi ártalmára,
Mivel mérsékelve mozgatván bennünket, Frissíti elménket, testünket, vérünket."

Utána csüccs. Pihenünk, lihegünk. Várjuk a következő blokkot, mely nemsokára kezdődik. Nem folytatom, a cipősarkamat sikerült eltáncolni. Fáradtan, de jókedvűen indulunk majd haza.
És, hogy miért ez az írás? Mert felfoghatjuk a farsangot, a bált ,bálokat, egy sztár fellépését ünnepnek is.
Márpedig
" Az élet ünnepnapok nélkül: hosszú út vendégfogadók nélkül. " Démokritosz írta, még az ókorban.. ma is érvényes

Emlékek, álmok

Volt 1983-ban az István a Király. Mi akkor voltunk 18 évesek... Mi akkor minden szavát tudtuk. Mert nagyon fontos volt. Azóta rengeteget változott a világ. És mi is.
Nekünk, ma is ugyanannyira fontos... De az utóbbi időben elkezdtem félni...
Lesz-e újabb nemzedék, akinek fontos lesz...
És valamelyik nap találkoztam egy csöpp lánnyal, egy négyévesforma kis emberpalántával... aki a szállj fel minden szavát mondta, énekelte. Azt a két mosolyt sosem felejtem el. A kislány a mamája ölében, az ő mosolyát, az ő tiszta gyermeki mosolyát és annak az embernek az ugyanolyan tiszta mosolyát sem, aki felé hajolt és rámosolygott, ugyanolyan tisztán és egyszerre bezárult egy kör. Ha mi egyszer elmegyünk, már nem félek lesz-e aki folytatja....LESZ. Az a csöpp lány, és ha nem is mindenki, akinek mi mesélünk a varázsról... ha nem is mindenki akinek töredékét megmutatjuk... de lesznek, hiszem és vallom... akik tudnak ugyanígy hinni...

Fontos! Változás 2010. február 19.!!!!!

A Pécsi Nemzeti Színház honlapja szerint a Leányvásár február 19.-i előadásán Tom Miggles szerepét Gregorovics Tamás fogja játszani!!!

http://www.pnsz.hu/letoltes/leanyvasar_februar.pdf

Operett, azaz mese

Drága Lonka!
Ez a mai iwiw bejegyzésedre válasz, csak szómenésem volt, így oda nem fért. Ezért ideteszem. Viszont kapcsolódik a Te tegnapi beírásodhoz is.
Azt hiszem az operettel kapcsolatban kicsit félreérthetően fogalmaztam. Azt mondtam, hogy nem a kedvenc műfajom az operett, nem azt hogy nem ismerem. Elég sok operettet láttam. Nebántsvirág, Maya, Denevér, Mosoly országa, Marica grófnő, Mária főhadnagy, Mágnás Miska, Bob herceg, Gül baba (bár ez inkább daljáték), és még sorolhatnám... (Nem beszélve a zenés játékokról, daljátékokról) Hozzám egyszerűen közelebb áll a musical. De ez nem azt jelenti, hogy nem tud elvarázsolni egy operett.
Mi az átlag operett story? Egymásba szeret egy férfi és egy nő, egy fiú és egy lány. A körülmények (zsarnok rokon, hatalom, önkény, társadalmi különbségek, stb.) elválasztják őket, de végül minden jóra fordul, a szerelmesek az intrikus ellenére kibékülnek. Lényeges még a szubrett - táncoskomikus. Általában ők is egymásra találnak. (Persze vannak kivételek, más, teljesen más meneten alapulók: pl. az Orpheusz az alvilágban) Az alaptörténet tehát áll. És innentől jön az, ami egyedivé teheti ezt a történetet... A körítés... Pl. ugyanez az alapsztorija a Mágnás Miskának és a Maya-nak... Mégis mennyire más lesz az egész a "környező" szövegkönyvtől és a versektől... Hiszen általában a mesék is erről szólnak, hogy a szerelmesek minden nehézség ellenére egymásra találnak, a jó elnyeri jutalmát, a rossz méltó büntetését. Tehát igenis vannak jó operettek, jól megírt zenével, történettel. Tehát nagy jelentősége van a szövegnek, a színpadi "drámának, komédiának", amiről a tegnap a két Leányvásár kapcsán Te is írtál. De a jó zenét és történetet is agyon lehet vágni és sokszor agyon is vágják az igénytelenséggel.
Hogy akkor mi a bajom az operettel? Először is: nem a műfajjal van a bajom. Hanem azzal, hogy nagyon sok olyan operettet láttam, ahol maguk az alkotók, a rendezők, színészek nem vették komolyan a mesét. Márpedig mesélni csak úgy lehet, ha a mesélő ezt komolyan veszi. Mármint a mesét. Akkor tudom én is komolyan venni. Mint ahogy Te is írtad.
Az operettel tehát az nem volt a bajom, hogy operett.
Ha komolyan veszik a mesélők, igenis tudom élvezni az operettet is. Mint ahogy a pécsi Leányvásárt igenis nagyon élveztem. El tudott varázsolni a mese. És láttam mögötte a lehetséges drámát. Vagy, mint ahogy láttam olyan Orpheusz előadást, ahol a történelmi-politikai szatírát is élveztem, és volt olyan Mágnás Miska előadás amit nagyon élveztem, volt aminek a rózsaszín vattacukrától émelyegtem.
Akkor el tud varázsolni az operett, ha nem a flitter, a csillogás a lényeg, hanem a mese. És ezzel egyenrangú énekesi teljesítmény van. És egyformán erős az ének és színészi játék.
Még akkor is, ha musical hangzásvilága közelebb áll hozzám.
Nincs rossz műfaj a zenés színpadon sem, mint ahogy az irodalomban sincs. És mind a kettőben mindenevő vagyok. Csak annyi az elvárásom, hogy az alkotók vegyék komolyan. És pont a könnyű műfajt kell a legkomolyabban venni.

Lonka: Leányvásárok összehasonlítása……….mai magyar színházi kultúránkban…

Miről is írhatok egy naplóba? Nyilván olyan dolgokról, amelyek megérintenek, valamilyen szempontból fontosak számomra. Ilyen volt a tegnap este megnézett, szolnoki színház által előadott Leányvásár operett. Nyilván nem tudtam leülni úgy a nézőtérre, és nem tudtam úgy a darabot nézni, hogy ne hasonlítottam volna össze az általam már többször látott pécsi színházbeli Leányvásárral.

Azt eldöntöttem, nem szereplőket hasonlítgatok, az nem sok eredményt hozna, illetve Tom Migglest megformálók közül egyértelműen Vadkerti Imrének áll a zászló. Felesleges tehát a hasonlítgatás. Nézzük viszont a rendezői koncepciót, a mű színpadra adaptálását, a rám gyakorolt hatást, és nem utolsó sorban azt, hogy mennyire szolgálja az előadás azt, hogy az operett, esetleg, mint műfaj, ismét népszerű lehessen.

Nos, mi is az operett. Egyes megfogalmazás szerint az opera kicsinyített változata, nemcsak terjedelemben, de igényességében is. Mások szerint önálló műfaj, mely érzelmes, ironikus, dallamos, naív, néha pikáns, időnként a mesevilágba kívánkozó . Amely az ember vágyait , haragját, örömét, szerelmét, bánatát egy csokorba fonja, és elénk vetíti. Mindezt gyönyörű , néhol andalító, néhol vidám, vagy épp pezsdítő melódiákkal fűszerezve.

Állítólag Offenbachnak tették fel a kérdést, maradandó –e az operett? És ő erre azt válaszolta, ilyen kérdést csak nagyképű emberek tehetnek fel, mert mindaddig, amíg az emberek szeretik az olyan világot, ahol szép lányok, pukkanó pezsgős üvegek, ifjúság, tündéri éjszakák vannak.. addig a név is, és a műfaj is fennmarad.

Ma is több siker operett van, és vannak elfeledett darabok. Játsszák a fővárosban, és a vidéki színházak repertoárjáról sem hiányozhat. Jacobi Leányvásár című operettje egyszerre fut most két helyen is. Pécsen második évadot éli, nagy sikerrel, Szolnokon egy héttel vagyunk a bemutató után. Ki tudja, miért a Leányvásár pont, amely most „ felkapott „ lett? Szolnokot az inspirálta –e, hogy Pécsett sikerdarab, vagy ez az az operett, amely könnyen leporolható, és a mai ízléshez, életmódhoz alakítható.

A pécsi előadást régen van szerencsém ismerni, a szolnokit tegnap óta. Mintha nem ugyan azt a darabot vitték volna színre. Nem csak azért, mert nyilvánvalóan más a szövegkönyv, más a nyelvezet, de más a „leporolás”, a rendezés, és a hangulat is.

Az operett mese, várom tehát, hogy a mese birodalmában vezessen a rendező, kalauzoljanak a színészek. Tegnap este nem kaptam meg ezt maradéktalanul, elrontották a játékomat. Valamiért fontosabb volt előkelő, kihívó, néhol már luxus díszletekkel kápráztatni a nézőt. A vetítő vásznon, mert az is volt, láttam ellovagolni Tom MIgglest, majd a tengeren a Lucy nevű luxus jacht vágtatott felém a hullámokon, mindaddig, amíg az utolsó felvonásban a bálterem bíbor brokátja vonta magára a figyelmemet. Pénz érződött a díszleteken, akárcsak a kosztümökön. Itt nem is akartam elhinni, hogy a vidéki színházakra nincs pénz, hogy a vidéki színházak pénz hiánya miatt küzdenek a fenntartás, a fennmaradás gondjával, hogy megrongálódott homlokzatokról, és leszakadni készülő erkélyekről, zsinórpadlásokról ne is beszéljünk. Nos, megnyugodhatok, biztosan azok a hírek nem igazak, hisz lám, erre a produkcióra is mennyit tudtak áldozni.

Meg is kell ezt hálálni. Hát igyekeznek Szolnokon, az előbb felsoroltakon túl. Táncosok, énekesek, és szándék, hogy igazi, régimódi nagyoperett születhessen. Igazi, régimódi, régies játszásmóddal, hagyomány tisztelően bolond táncoskomikussal, alacsony szellemi színvonalú szubrettel , ( természetesen a színpadon,) és minden olyan kellékkel, mely egyesek szerint ehhez szükséges. Mozgó fikusz, és társai.

Valóban ez kell ma? Nem maibb-e a pécsi előadás a maga egyszerűbb külsőségeivel, de fiatalos humorával, és a maihoz közel álló szöveggel, szavakkal, mondatokkal. Itt a hangsúly a csicsa külsőségek helyett a mesére , a történetre, és az érthetőségre van helyezve. Valamint az érzelmek átadására. Hogy érezzem hatalmas mimika, óriási esések, lépten nyomon finomabb káromkodás, és eltúlzott gesztusok nélkül is a varázslatot. Amiért beülök a nézőtérre.

De a hála fontos, ezért időnként ki is kell kacsintani a színpadról, a darabból, és bele kell harsogni a néző arcába, hogy „ ennek a kerületnek még nincs börtönben a polgármestere” vagy nem sokkal később be kell szúrni pár mondatot a forint érték vesztéséről is… mindezt san franciscói báli környezetben. Igaz, miért lepődök meg, ha a hajón a fűtőkkel kapcsolatban idézhető Petőfi Füstbe ment terve, vagy éppen luxus környezetben grófi szájból felharsanhat a Hej, rigó, rigó… kezdetű „örökbecsű. „

Nos, lehetne úgy is hálát kimutatni, hogy a Gilloló elsöprő lendületű, és koreográfiájú lesz, hogy a nézők egy része, tagadhatatlan a kisebbik része ne üljön döbbenettel a szemében székein. Ez csak egy példa, egy ötlet.

Kérem, meg lehet hálálni a feléjük irányuló kegyet, hogy minőséget adnak, és nem idézik a múlt századi orfeumi hangulatot lépten -nyomon.

Nos, azt gondolom, bár inkább elméletben szerettem volna beszélgetni operettről, mégis ismét elragadott az indulat.

Ha a színház célja egy bizonyos érték közvetítése, hát tegye azt. A cél a közönség legyen, én, és a hozzám hasonlók. És kérem, higgye el mindenki, szeretjük mi nézők a tréfát, csak tessék elhinni rólunk, hogy a minőségi humort is értjük, és ha ügyesen van keverve , akkor élvezem én a néző az egyszerűbb, alpáribb tréfát is. Csak az arányokra kérem, vigyázzanak.

Ragozhatnám, folytathatnám. A végszó az, hogy ma, az operett, mint műfaj fennmaradásáért, népszerűségéért, a pécsi színház, a pécsi színészek, és természetesen Somogyi Szilárd jóval többet tesz. És még meglepődök, hogy ez a darab, a második évadban sem kerül fel a pesti néző elé. A szolnoki változat, egy héttel a bemutató után már a pesti közönség előtt. Én természetesen e mögött semmi előre eltervezettséget sem kell látnom.

Sokáig hittem, de már rég tudom, hogy a művészetben, színházban, is egyéni érdekek, és hatalmi harcok lángolnak. De miért kell ezt ilyen nyíltan?

Kérem vissza a varázslatomat, kérem, hogy én legyek a fontos, és kérem, tiszteljenek meg azzal, hogy ennyire nem lóg ki a lóláb.

Külön köszönetem Somogyi Szilárdnak, hogy engem mint nézőt fontosnak tartott!

Riport!

Az Új szóban szombaton megjelent riportok:

Imivel:

https://docs.google.com/fileview?id=0B8E2HZF2pl8pZjIzOTE4ZjktZmM5Yi00ZmU4LTg4ZTEtZGFlMjAwYTIyOTQw&hl=en

Gyurival:

https://docs.google.com/fileview?id=0B8E2HZF2pl8pNTQ0MGEyYmYtODNlZS00NWUxLWIwM2YtN2ViNTBhMmFmMmM3&hl=en

Megnyitni úgy tudjátok, hogy kijelölitek a linket, jobb egérgomb, másol. Majd egy új lapon, vagy ablakban jobb egérgomb, beilleszt (a lécbe felül)

De benn vannak a csevegőben is. Ott egy kattintással meg tudjátok nyitni

Gondolatok...

Itt most jég, van hó van, csend... Annak a versnek a folytatását, mindenki tegye félre, ami következne a leírt szavakból. Ugyanis teljesen más az az életérzés, amiért sürgősen naplót, mai, modern nyelven blogot kell írjak. Anno Mikes Kelemen a fiktív nagynénjének írta a leveleit. Akkor, hol itt a különbség? Pedig azóta eltelt pár évszázad. Ő is tudta, én is tudom, más az a napló, amit önmagának ír az ember, más az a levél, amit egy fontos embernek írok. És más, amit egy irodalmi nagynéninek, vagy egy nyilvános naplóba. Pedig ez utóbbiak is lehetnek teljesen őszinték.
Tehát hideg téli éjszaka van. Hó, jég, De közben ragyognak a csillagok, és már kezdi kedves barátom, a Telihold, egyre beljebb csatolni az nadrágszíját...Egyre fogyatkozik... A gyertyám ég...
Az én Telihold varázslatom vagy játékom - egyre megy a kettő - arról szól, hogy vannak az életben olyan dolgok, amelyek nem foghatóak meg ésszel, nincs bennük racionalitás.
De ha végiggondolom az elmúlt két évet, hol volt itt racionalitás?
Hány ember volt, aki már elfeledte, mi az, hogy játszani, és itt újra kisfiú, kisleány tudott lenni és újra tudott ott álmodni, ott járni, ahol "ember nem járt még"?
Vagy aki majdnem gyermek volt, ki tudott nyílni?
Hányan voltak, akik akik ettől az elmúlt időszaktól találtak vissza, vagy találtak el a színházhoz... És hány virág  nőtt ki, vagy mutatkozott meg? És hány emberi kapcsolat, sőt barátság született?  Ezek a nagy ajándékai az elmúlt két évnek.
Hogy volt ebben az elmúlt két évben keserűség, veszekedés, kisszerűség is? Volt, igaz..
Hányszor nem vettük figyelembe azt alapelvet, hogy érted haragszom, nem ellened?  És hányszor uszultunk egymás ellen? Miért nem vettük észre, hogy lehet más a kedvencünk, de mindannyiunk kedvencét ugyanabban a pénzmalomban őrlik?
Hányszor hagytuk, hogy belerángassanak bennünket ebbe a régi csapdába? Oszd meg, és uralkodj! Hányszor sikerült, hogy bennünket tettek majdnem egymás ellenségeivé, ha már őket nem sikerült?
Miért maradtunk ennyire kevesen?
Sokat adott ez az elmúlt két év. Szerintem sokunknak.
Sokan megváltoztunk, vagy visszaváltoztunk.
Nekünk, keveseknek, akik megmaradtunk, már nem a régi vélt vagy valós sérelmeken kéne rágódni... hanem segíteni...
Ragyognak a csillagok, és gondolkodom, mi miért, hol csúszott el...