Tóth Zsóka: Mária Evangéliuma, gondolatok

Az utóbbi idők lelkiekben legfelemelőbb előadását láttam: Tolcsvay László-Müller Péter-Müller Péter Sziámi: MÁRIA EVANGÉLUMA- Érsekújváron,az Érsekújvári Rockszínpad művészeinek előadásában, Stugel Tibor rendezésében.
Kezdés: Vadkerti Imre civilben a színpadon.Visszaemlékezés, miként jött össze a csapat azért, hogy egy közös álmot megvalósítsanak. Természetesen, Vadkerti Imre is megtalálta benne amit szeretett volna, János apostol lenni a Mária Evangéliumában.
Most újra láthatta a közönség, amit már öt éve színrevittek.
János, Jézus tanítványa, elmeséli, Mária történetét, életét, és halálát.
Kezdődött a történet a keresztrefeszítéssel, amikor valóban János még nem érti Jézus szavait "asszony, íme a Te fiad… és János, íme, a Te anyád…
Jánost láthatjuk szenvedő emberként, lázadóként,félő, rettegő emberként,aki anyjaként szereti, tiszteli, imádja, Máriát.
Vadkerti Imre maga volt az élő János a színpadon, átélte minden porcikájával, aki nézve őt nem úszhatta meg az ember szívdobogás, könnyek nélkül.
Visszafelé forog a történet, az angyali üdvözlettől kezdődően, a kis Jézus megszületéséig, Heródes bosszúhadjárata a kisdedek ellen, , menekülés Egyiptomba.
Jézus élete, Mária haláláig, Mária mennybeviteléig, a megdícsőülésig, Mária megkoronázásáig látjuk peregni a jeleneteket.

Jézus megszületésekor az angyalok mondták Máriának, készülj szenvedésre, árulásra,gyalázatra, boldoságra, dicsőségre, a világ áldani fog téged !
Úgy is lett, Mária élete nem volt boldog, tele volt egyszerűséggel, lemondással, szenvedéssel, várakozással.
Mutasd meg Jézus az arcodat!-várta egy életen át, mig Jézust keresztre nem feszítették- akkor látta meg Mária Jézus igazi arcát!
Bevégeztetett, hangzott el az utolsó sóhaj.
Máriának útjára kellett engedni fiát, adj vissza sorsomnak! Igy is lett.

Heródes jelenete, jól sikerült, (nem kell Messiás), félti a hatalmát egy ismeretlen nagy Királytól. Hátborzongató a katonák ahogy lemészárolják a kisdedeket.

Félelmetesre sikerült Jézus a leprások között jelenet. Mária imádkozik Jézusért, mentsd meg Uram Őt!
A lázadó, bosszút szomjazó ember , János - a harag napja- félelmetesen szólnak most is Imre szájából a hangok! Van-e rosszabb az embernél?
Ima a gyilkosokért-a beletörödés a sorsba, az elrendelésbe.Gyönyörű volt.
Tanits meg minket Jézus jelenet: - taníts minket a szeretetre! Jézus tanítványai között.
Szép volt.
Még most is lúdbőrös vagyok ahogy visszagondolok a jelenetekre, visszhangzik a fülemben Imre hangja,látom magam előtt az arcát, arcait.
Máriát alakító művésznő Gál Teodóra,nagy hatással volt rám is, varázslatosan szép Mária volt, szép hangja van.
Látjuk ahogy a gyermek Jézus felcseperedik. Mária imádattal nézi,gondozza istengyermekét .
A háttérben a felállított lépcsőre áll fel a kis Jézus, (a felnőtt Jézust Sotkovszky Lajos keltette életre ),"átváltozik" felnőtt férfivá. Milyen egyszerű szép színpadi megoldás!
Számtalan kedves vetített képpet láthatunk, kiszáradt fát, virágot, kéklepkét,városképet, János és az apostolok képeit,
Hátborzongató a "feszítsd meg"jelenet, vagy Jézus a leprások között, ahogy Mária imádkozik, mentsd meg Uram Őt!
Mária várja az időt, hogy újra találkozhasson szerelmetes Istenfiával újra, míg el nem jő az idő.
Jézus magához veszi Őt, halála után,felviszi a mennybe őt, fejére tétetik a korona,- a Világ és a Menny Királynője - újra helyet foglal Jézusa melett a trónon,igy tudjuk.

János feloldozást nyer, elmerül a fénybe, Jézus és Mária fényében, a szeretetben,lelke megnyugszik.
Imre arca , lénye is megnyugodott, (János )átélte a világ, a hit legnagyobb misztériumát.

Katarzis. Szabad folyást engedtem a visszatartott könnyeimnek.

Pazar előadást láthattam. Nagyon kivételes alkalom volt ez, kicsit résztvehettem Imre boldogságában, ünnnepében, egy újabb előadás erejéig.

Nagyszerű művészek kovácsolódtak itt egy csapattá. Kifelé is lehetne tekinteni, nagyobb megmérettetések felé! Szép volt.
Köszönöm Imre!
Gratulálok minden Művésznek aki résztvett a produkció létrehozásában, színpadraállításában!
Gratulálok! Igy tovább!!!
Taps, taps... taps.

Mária Evangéliuma 2010. nov. 29.

Mária Evangéliuma 2010. november 29. Érsekújvár

Egy olyan darab, aminek a zenéjét nagyon régen ismerem… Egy olyan darab, amit – bármennyire szerettem volna – színpadon eddig még sosem láttam…
Az előadás helyszíne: Érsekújvár
Az előadók: Az Érsekújvári Rockszínpad tagjai
Az Érsekújvári Rockszínpad 2005-ben alakult. Nem úgy kezdték, hogy társulatot alakítanak. Egyszerűen szerettek volna eljátszani egy darabot, amit szerettek… És azóta: öt év, öt darab… És ami a legfontosabb, egy közösség…
Az első előadásnak öt éve… és emiatt öt estén ennek az öt évnek öt darabját mutatják be.
A jubileumi előadássorozat első előadása, az annak idején, először bemutatott darab Tolcsvay László-Müller Péter-Müller Péter Sziámi: Mária evangéliuma volt.
Ezen, a 2010. november 29-i előadáson meglepő a kezdés: Vadkerti Imre – civilben – bejön, és elkezdi olvasni a – fiktív – naplóját, amiben „leírja”, hogy hogyan került sor, annak idején, hogy fölkérték János szerepére, milyen volt a mindennapi élete és mit jelentett számára az Érsekújvári Rockszínpad és a Mária Evangéliuma első előadása.
Maga a színpadkép egyszerű. Két oldalt két paraván, rajta (ezt persze később állapítja meg az ember) János apostol és az apostolok, a tömeg jelmezeinek földszíneit ismétlő színű és anyagú drapériák. Középen egy egyszerű, háromlépcsős sötétbarna emelvény. Ezen ülve olvassa Vadkerti Imre a naplót. Mintha egy baráti társaságban mesélné el… Természetesen, szép, tiszta prózával…
Mögötte a kivetítő. Ennyi a díszlet. És ezek között az egyszerű díszletek között fog majd megelevenedni a történet…
Ami tulajdonképpen mi is? János (Vadkerti Imre) elmondja Mária (Gál Teodóra) történetét. János, aki az elején nem érti a keresztre feszített Jézus (Sotkovszky Lajos) szavait: hogy Asszony, íme a Te fiad… és János, íme, a Te anyád…
A darab Mária drámája, aki hisz, szeret, elenged… De legalább ennyire Jánosé … Aki, az evangéliumok szerint Jézus halálát követően pártfogásába vette Máriát és fiaként gondozta haláláig…
János végigszenvedi a történetet, amit elmesél… Az angyali üdvözlettől, Mária haláláig és mennybemeneteléig. Az ő saját bosszúszomjas indulatától, (Harag napja) a teljes elfogadásig (Ima a gyilkosokért)… Nem elmeséli… Újra átéli…
Maga a rendezés azért is nagyon jó, mert az emberi érzelmekre koncentrál. Nem fokozza túl, nem csöpögteti el, sőt, a maga visszafogottságával hiteles. A rendezés (Stugel Tibor), a jelmezek (Borka Dávid) egy teljesen érthető és értékelhető ívet adnak. Heródes (Borka Dávid) jelenete több szempontból figyelmet érdemel. Heródes, teliaggatva láncokkal, kissé celebes megjelenéssel: Nem kell Messiás… majd bethlehemi gyermekgyilkosság… és közben Heródes a háttérben elkezd remegni… Jó.
A kivető pedig ott is van és nincs is ott. Öncélúan nincs. De hol a zene ütemére van vibrálás, hol pedig pont a pillanathoz illő képek vibrálnak. Egy virág. Egy fa, egy száraz ág…
Egy problémám van: a besúgók… A nyakba akasztott telefon, a gumikakas… Kár egy ennyire jó rendezésbe ilyen céltalanul disszonáns képet vinni… Heródes jelmezileg, mozgásilag kilógásának van tartalma, a besúgóknak nincs. Túlzás.
Jók a jelmezek. János „föld” színű jelmeze, az apostolok hasonló árnyalata. Jézus: életében matt fehérben, a megdicsőülését követően csillogó fehérben. Mária élete jelmezekben: az angyali üdvözletnél csillogó fehér, a királyok üdvözlésénél fehér és bíbor, az elengedésnél a fényjáték miatt zöld, aztán a fekete… a Mennybemenetelnél arany… Az egyik legszebb kép. Mikor Jézus a megkoronázott Máriát, a fénybe viszi… János mindig, végig, a földszínekben marad…
Látványvilág: Ez az előadás bebizonyította, hogy a kevesebb sokszor több. Nem kellenek látványos díszletek. A jelmezek, a kivetítőn látott effektusok, képek itt kifejezték, amiről szól az egész… A képek a kivetítőn mögötte, a virágok, a faág, a kiszáradt fa…
Ez a darab elsődlegesen mégis a zenében mondja el, amit elmond: és épp úgy szól Mária fájdalmáról, mint Jánosról
János, az ember… János, aki lázad… János, aki várja tanítást…. János, aki Máriát anyjaként kezeli… És Vadkerti Imre, mindezeket hozza… A prózában épp oly hitelesen, mint éneklésben:
A harag napja, az Ima gyilkosokért…
ÉS játékban…
Zeneileg a darab többi része: Mária és Jézus kettőse…, Heródes jelenete, Mária halála…
Egyet tudok, próbálhatnék még írni. sokat…
De igen kevésszer fordult velem elő, hogy átéljek egy olyan élményt a nézőtéren, ami a katarzis. Most megtörtént. És most ez volt nehéz, hogy írjak valamiről, ami nagy élmény volt.

Most inkább pár szót a tegnapi Trójáról…
A zenéjét az utóbbi időben már egészen kezdtem megszeretni… Maga a darab… Sem azt nem mondom, hogy szerintem jó, sem azt hogy rossz. Hogy miért?
A kerettörténet: valaki beleálmodja, beleképzeli magát egy történetbe… Nagyon régi és – valljuk be – sokszor fölhasznált irodalmi klisé. Magát az Iliászt meg belezsúfolni két felvonásba… Reménytelen vállalkozás. Aki nem ismeri az Iliászt, a görög mitológiát, az sok mindent nem, vagy nehezen ért meg. Hogy jönnek ide az istenek, miért énekel Paris arról, hogy mit ígért neki Aphrodité és miért? A dolgok megértésében viszont segítenek a tanári magyarázatok. Valószínűleg ez volt az alkotók célja az időnként a gyerekcsapattal fölbukkanó tanárral, aki a történetben egyben Odüsszeusz (Bencze Sándor).
De mégis nem áll össze egységes egésszé a történet. Inkább epizódok, egymás után… Érdekessége a darabnak, hogy igazán ki benne a pozitív hős? Nincs teljesen pozitív hős. Akhilleusz (Pintér Tibor) sem az. Hisz tudja, Agamemnon (Vadkerti Imre) valódi indítékait, mégis harcol. Ez véleményem szerint erőssége a darabnak, mármint az, hogy nem fekete-fehér képet rajzol a mitológiai történet szereplőiről.
Egyre kíváncsibb vagyok, hogy mindez egy nagyobb színpadon hogy fog mutatni. Több harcossal, több táncossal… Ugyanis a harci jelenetek, sőt néha a táncbetétek sem tudtak kellően érvényesülni.
A táncbetétekről még annyi, hogy hátborzongatóak a halálfátylas táncjelenetek, amit még fokoz Thetis istennő (Papadimitriu Athina) éneke. Viszont visszagondolva az eredeti történetre, a többi isten megjelenítése hiányzik a darabból. Bár ez a filmből is hiányzott.
Néha öncélú, nem a történet része, több momentum. Például mikor áll egymással szemben nyolc ember és csak a pajzsukat ütögetik egy percen keresztül.
A tegnapi, kiskőrösi előadásról tudok beszélni, hiszen azt láttam. Igazából nem tudom megmondani, mi zavart, vagy mi hiányzott. Vannak nagyon jó pillanatok… Nem is kevés. Erre megint csak példa: Paris (Hábencius György) és Helené (Janza Kata) kettőse alatt a lassított felvétel szerint ábrázolt mulatozás… Ahogy ünneplik a vezetők a békekötést, de közben két ember kívül kerül időn és téren és felrúg mindent a bennük támadt érzelem miatt…
Megint egy jó pillanat, mikor Agamemnon és Menelaosz (Berecz György) kettőse alatt egyértelműen kiderül, hogy Agamemnonnak Trója kell, nem egy nőért folyik itt a harc, hanem a hatalomért. Az ismert világ birtoklásáért… Agamemnonnak csak ürügy a testvére sérelme. Ez nagyon jó jelenet volt.
Priamosz (Makrai Pál) ezt tudja. Épp oly megrázó, a Trójáért fiát harcba szólító királyként, mint a fia holttestéért könyörgő apaként.
Akhilleusz mint az eredeti történetben is, beleszeret Briseisbe (Taskovits Judit) és ezért marad távol a harctól. És megváltozik… Mint ember…
Visszatérve a darabra… Engem nem zavartak a habszivacs szikladarabok, a fakardok, a műanyag pajzsok… Ugyanis pont a fiú (Mohácsi Márk) csodálkozik rá a végén, hogy fa volt a kard és műanyag volt a pajzs…
És ami kérdés maradt bennem a végén, hogy a sorsunk valóban meg van írva a csillagokban? Vagy az úton, amit mi választottunk végig kell-e menni?

Pesti Magyar Színház...

200. előadás... Lonka teljes körűen leírta az IAK történetét. Most csak a saját, teljesen szubjektív érzéseimet írom le...
Élőben az István, a királyt először 1984-ben láttam a Szegedi Szabadtérin. (Persze a Királydombról készült filmet már '83-ban és sokszor) Egy életérzés volt... És erről azért nem akrok többet írni, mert ezt az életérzést azóta is őrzöm függetlenül attól, hogy színházművészetileg láttam sok (és ezt most színházművészetileg értem) jobb előadást...
Majd Esztergom... Ez már az Iglódi-féle rendezés... És többször a Pesti Magyarban...
Jön a Társulat...
Egy teljesen más koncepció, hiszen más rendezés, más a kor...
És jött az az időszak, mikor párhuzamosan mentem a Társulat előadásaira és a Pesti Magyarba... Más volt mindkettő, de mindkettő jó...
Az Iglódi rendezés emelkedettebb, elvontabb volt... A Szikora-féle rendezés: emberi lett... (Közbevetőleg jegyzem meg: ami a Szikora rendezésben embert csinált Gizellából, az elveszett Saroltnál...) Az Angela által megformált Sarolt nekem egyszerre Anya és fejedelemasszony... Ezerszer félelmetesebb a sziszegése a Pusztulj, vagy meghalsz... szavaknál, mint a kiabálás. És ez a szerdai előadásnál is teljesen átjött... Az István, fiamnál anya, aki kézben akarja tartani a szerinte még nem érett gyermekét, de mindenképp biztosítani akarja számára a trónt. És az a pillanat, mikor Sanyi kimondja az Értem, anyám szavakat és nem birtoklevelet ad a magyar uraknak, hanem pénzt szór a tömegbe... Angela és Sanyi arca... Szavak nélkül lezajlott anya és fia közt a küzdelem... A fiú fölnőtt...
Tehát visszakanyarodva a szerdai előadásra: Sanyi, Angela, Éva jók voltak. Nekem a táltos teljes meglepetés volt... Pozitív
Az Őze-féle újítások közül igenis tetszik az asszonyos jelenet... A szalagokkal körbefont Koppány kifejezi, azt a próbálkozást, hogy ne foglalkozz a harccal, hanem velünk... Szeretkezz, ne háborúzz!!!
A felnégyelési jelenet is jobb színpadképileg, mint korábban volt.
Hogy mégis mi hiányzott?
A Gizella-váltás rossz döntés volt.
Legyünk őszinték. Bármennyire jó is volt Sanyi (sajnos a mikroportok szinte minden előadáson bekavarnak), Éva, Angela, Péter... De a többiek nem voltak topon... Persze, ebbe belejátszhatott a feszültség is... Ezt nem vitatom...
De fenntartom, hogy Koppányt aznap én akkor és ott éreztem először a színpadon mikor Imi elkezdte énekelni az Elkésett békevágyat.. (Lonka! Igaz, hogy nem fölfele néztem, hanem oldalról vártam, hogy mikor jön már be...Ráadásul nekem a szálfa termetemmel nagyon meresztgetni kell a nyakam, hogy átlássam a színpadot... De abban biztos vagyok, hogy az első hangnál úgyis kapcsoltam volna :) )
Nem véletlen hozta az a jelenet, az addig hűvös közönségtől, az első nyílszíni tapsot...
Imi úgy belesimult ebbe a rendezői koncepcióba, mintha mindig ebben játszott volna... És erővel és dinamizmussal, érzéssel... A tőle megszokott módon hatalmas énekléssel... Viszont színészi játékot tekintve, mintha mindig ebben játszott volna... Egy más Koppányt hozott, mint a Társulatosban... Olyan Koppányt, aki ebbe a rendezői koncepcióba illeszkedett... És hallottam azt a bizonyos híres fölszisszenést a nézőtéren... Mikor elkezdett énekelni... És az emberekben benn marad a lélegzet... És az Elkésett békevágy után az ováció mellett összesúgó embereket... És hallottam, mikor a mellettem ülő hölgy azt mondja, Vikidál óta a legjobb Koppány... Hát, ne tudjátok meg mit éreztem...
Varga Miklós szépen elénekelte István imáját... és megható volt a Sanyival váltott főhajtás... De ő kívül maradt a darabon...
Annak az estének az egyik legmegrázóbb pillanata a tapsrend és az volt, ahogy a színpadon állók fölhívják a többieket, üdvözlik őket és akik nem lehetnek ott, nekik odaintenek... Annyira emberi és szép volt...
Nekem még egy dolog megadatott. Az előadás után beszélgethettem az első Koppánnyal, Vikidál Gyulával, Istvánnal, azaz Tóth Sándorral... És Koppánnyal, Vadkerti Imrével...

Lonka: Volt egy 200. István .... a Magyarban

Az István, a király rockopera mindig is gondolat ébresztő volt, mióta csak Szörényi Levente és Bródy János megalkotta. Több mint negyed százada hódít, és generációk nőttek fel István és Koppány csatáján, a dalok pedig klasszikussá váltak. Nemzedékek éneklik együtt őket, minden helyszínen. A hangfelvételekből minden harmadik háztartásban találunk egy statisztika szerint.
Ennek az akkor rendhagyó műfajnak az ősbemutatója, mint tudjuk 1983. augusztusa, a Királydombon. A szereplők jó része rockzenész, akiket az akkori politika nem szeret igazán, dalaikat sokszor betiltják, megjelenésüket ellehetetlenítik. Ráadásul a mű tartalmaz olyan áthallásokat, amelyek aggodalomra adhattak okot. De a bemutató óriási siker, és a rendszer tűri, ahogy egy évvel később a Szegedi Szabadtéri Játékokon is, és az azt követő előadásokon is. Diadalút ez.
Az első sikerek után csendesebb évek következnek, de a darab sosem szűnik meg létezni, a színházak Pesten és vidéken sorba tűzik műsorukra, és mindig mindenütt a közönség szeretete övezi úgy a darabot, mint a szereplőket. A rendszerváltás aztán természetes módon ismét előtérbe emeli, és sor kerül a Népstadionbeli előadásra, mely a rockopera életében meghatározó ismét. A két előadáson egy gombostűt nem lehetett leejteni, a közönség végig énekelt a szereplőkkel, örömünnep, és könnyek. Mindenki tele álmokkal, tervekkel, .. a rabok legyünk, vagy szabadok alatt dübörög, hogy szabadon.. :) Külföldre is eljut a rockopera, Sevilla, Németország, Ausztria..... majd ismét csendesebb évek után 2003. júliusában Csíksomlyón csendülnek fel a dallamok. Ez az erdélyi előadás mind máig egyszeri, és egyenlőre megismételhetetlen.... Majd négy év után újabb szenzáció, a negyedszázados jubileumra felújítva mutatják be a rockoperát..a Társulattal. Ez már a jelen. Mint ahogy a jelen a Magyar Színház 200, jubileumi előadása is. Sokan az elmúlt években itt ismerték meg a darabot, itt találkoztak annak meghatározó gondolataival. Első színrevitele a még akkori Nemzeti színházban, 1985-ben volt, és ez a darab hivatalos kőszínházi ősbemutatója is. Ezt követően 2000. márciusában kerül sor a második bemutatóra, a legendás Iglódi féle rendezésben. majd napjainkban az Őze Áron által felújított színházi előadást láthatjuk.
Ezek tudatában vártam a 200. IAK-ot a Magyarban. :) Főleg, miután megtudtam, hogy Őze Áron itt is meglepetést tervez, és hívja és várja a darab eddigi szereplőit is. István és Koppány megformálóit a színpadra, a többieket pedig díszvendégként.
Azon az estén nagy várakozással ültünk többen be a színház nézőterére, kíváncsian várva a frissített, de mégis jubiláló előadást, és a nézőkre váró meglepetéseket. persze előtte megint majdnem elkéstünk, rohanás, szóval mindaz, ami egy jól sikerült este előhírnöke szokott lenni. :P
Nos, érdekes színházi élményben volt részem. Annyira igyekeztem mindenre figyelni, arra is , hogy mikor melyik szegletből tűnnek fel a vendég művészek, de biztosan van, ami elkerülte a figyelmemet. Ami feltűnő volt, hogy több jelenetben véltem a szikorai rendezés, tehát a társulatos IAK momentumait felfedezni, és ezek jól illeszkedtek a magyaros produkcióhoz. :) A szünetben a beszélgetésekből el -elkapva foszlányokat,azt hallottam, a közönség is jól fogadta a változtatásokat. Azonban meglepett, hogy az első felvonásban egy alkalommal se hallottam felcsattanni a tapsot, ott és azokon a helyeken, ahol ez már megszokott. Persze, tudjuk, a bemutatók, reprezentatív előadások közönsége mindig hűvösebb, de itt azért jó részt törzsközönség foglalt helyet. Az új Koppány, a fiatal Koppány nagy feladattal találta magát szemben, de biztosan nagyon igyekszik megtalálni a helyét, és a szerepet a jövőben. Sok sikert hozzá!

A második felvonásban is ez a csendes közönség várja a színre lépőket. És elérkezünk a pogány táborba ismét, a béke utolsó napj ai, a harcra készülődés elkezdődött.. és a háttérben végre feltűnik valaki, akit a mellettem ülő Pálma nem fedez fel. Nem is értem, egész előadás alatt kapkodta a fejét, és most úgy kell mutatni, hova nézzem.. a kezem ettől a pillanattól nincs biztonságban. :)) .. tehát a színpadon Vadkerti Imre, és szól az Elkésett békevágy.
Új a díszlet, új a jelmez, új a partner, .. csak az nem újdonság, ahogy ez a dal megszólal. Élmény hallani, és jó ezen a színpadon látni. Mi, akik ismertük a régit, tudjuk, mégiscsak a volt Nemzeti Színház színpada ez, nagy elődök hagyták itt lábnyomukat, szellemüket. :) Zökkenőmentesen megy minden, Auksz Évával nagyon jó párost alkotnak. A megszokott, erős Koppányt látjuk, a Vezért . Aki nem csupán erős, hanem érzelmekkel teli, népéért elkötelezett férfi is. És a dal végén ezen az estén először nyílt színi taps, és ováció a nézőtérről, .. jó látni, hogy a közönség így értékeli és mutatja ki tetszését. :)

A darab pereg tovább... csata, elbukás egyik részről, győzelem a másikról. És a végén Koppány kiterített teste a színpadon.. majd feltűnik mellette István, és felcsendül.. Ó, jó uram.. Varga Miklóst hallgatjuk. Néma, megilletődött csend a nézőtéren, a dal végén a vendég István távozik, főhajtással búcsúzva a másik Istvántól, Tóth Sándortól, aki ugyanígy köszönti a nagy elődöt. És a közönség ezen az estén másodszor ünnepel... :)

Ezután gyorsan itt a vége, koronázás, tétel mondatok, és Felkelt a mi napunk, majd Himnusz. A nézőtér csöndbe burkolózik... rossz érzés. Igazából érthetetlen. Nem tudom, a színpadon mit éreznek, nekem hiányérzetem van, és ez már mindig elkísér, ha erre az estére fogok gondolni.
Azért a végén nem lehet ok panaszra, végül is siker, nagy taps, és a színpadra szólítanak mindenkit. Az este szereplőin kívül akit felfedezek, Bodnár Vivien, és Pápai Erika, és Pelsőczi László, biztosan vannak még, elnézést tőlük, de egyemlőre két ember foglalja le a figyelmemet, akik várnak egy harmadikat.

A harmadikat, aki sehogy se akar a nézőtérről a színpadra menni, de ez lehetetlen ezen az estén... és egyszer csak mind a hárman együtt. Vikidál Gyula, Varga Miklós, és Vadkerti Imre. Jó ezt látni, és tudjuk, hamarabb is sor kerülhetett volna erre, de ki érti meg egyesek döntéseit. Azonban az élet megadta, Őze Áron elérte ezt.. bár, hagy jegyezzem meg, valakik most is hiányoznak. Nem csupán azok, akik már nincsenek közöttünk, de hiányzik más is, a névsor teljesebb lenne Feke Pállal, és Gazdag Tiborral. És persze hiányzik Szörényi Levente, és Bródy János is. Rájuk is gondolunk közben. Őze Áron a színpadon, a darabról, az elmúlt 200 előadásról beszél, és arról, hogy minden híresztelés ellenére István a király ... lesz!!! Nos, ez az egy biztos.. a Magyarban is kell, és másutt is. Olyan mű ez, amit nem lehet már levenni a színházak műsoráról. :)
Felemás érzésekkel, de boldogan távozunk. Lehet, hogy a mai előadás hagyott bennünk hiányérzetet, bár biztos vagyok abban, hogy mindenki a lehető legjobbat akarta adni, de a vendégművészek fellépése nagy élmény volt. És mindannyian megérdemeltem álltak ott.. :)))

Czéh Lonka: Hétvégék II.

Szeptember első hétvégéje is érdekesnek ígérkezett. Szombaton este csókakői látogatás, Operett gála néven hirdetett műsor, majd a zoboraljai Kolon a cél. Másnap pedig Kaposvár, lemezbemutató koncert.
Csókakő nevezetessége, a vár, a XII században már állt, nagyon jó stratégiai helyen, később is jelentős hatalmi , igazgatási központ volt, a mai 81-es út lehetett történészek szerint a "hadút". A török időkben végvárként használták, hol török, hol magyar kézen volt. Az alatta elterülő falu többször elnéptelenedett, de 1461-ből már vannak írásos emlékek, a török adóbehajtók pedig 1581-ben említik. Most, 2010 szeptemberének első szombatján ismét megrendezik 11. alkalommal a várjátékokat. A vár alatti területen kézművesek kínálják portékájukat, borkóstolásra van lehetőség, fegyver kiállítás, borrendek felvonulása, várjáték, könnyűzenei műsorok, és népi tánccsoport bemutatkozása a program, egyebek mellet. Estefelé érkezünk, az Operettgála néven hirdetett műsorra. Egész úton esik, bizony sáros az út, csúszkálni kell kicsit. A várat nem másszuk meg, ezért sem. :) A gála kicsit késve kezdődik, addig népzenére mozgolódunk, dudorászunk. Majd hamar kiderül, és mosolygunk is eleget, mert azért erre számítottunk, hogy az operettgála sok minden, de hogy nem operettet hallok, az biztos. :) Fellépők.. Derzsi Gyuri és barátai. Szeretettel fogadja a közönség Gallusz Nikit, Vadkerti Imrét, és Arany Tamást. Elhangzanak kedvencek, és régen hallott, vagy eddig nem hallott dalok. Gyuri rock and rollt énekel,.Utcabál..már nem fázik senki, aki mozog. Behívja kedvesen Arany Tamást, hogy ő is menjen énekelni, és táncikálni, így is történik. Jó a hangulat, közben eszembe jut, hogy azt megnézném, amikor Gyuri egyszer Imit hívja be rockizni .. ! :D remélem, ha ez egyszer megtörténik, ott leszek. Aki hallja adja át az ötletet!! És szól a Fényév távolság, Az élet szép.. és persze, jön Koppány, és a Szállj fel... Az itteniek is tudnak énekelni, és ujjongani, igen. És persze, hogy itt is szeretik őket.. már közhely ez lassan. A műsor végén mindnyájan a színpadon, és szól a Felkelt a mi napunk.. közösen...

Műsor után nem nagyon van idő örömködni, rohanás a Felvidékre, Zoboralja, Kolon a következő helyszín. Nyitrától 10 km. Ennek a tájegységnek a legrégibb települése. A honfoglalás óta vannak róla emlékek. Temploma a XII. században épült.
Nincs rettenetesen messze, de sötét van, és a térképről tájékozódás nem erősségünk. :) Sejtjük, hogy kalandos utunk lesz. Nos, azt , hogy leérve a vár alól, merre is forduljunk, nem tévesztjük el, vagy csak majdnem, tehát félig nyert ügyünk van. Nyitráig semmi baj.. itt meg tudjuk, mondták, hogy csak le kell kanyarodni.. jó, de hol?? Biztosan nem ott, ahol mi tettük, mert akkor elsőre megtaláljuk a települést. Így viszont megismerjük Nyitra belvárosát is, mire találunk egy olyan táblát, amely a Zoboralját jelöli.. erre indulunk, és egyszer csak látjuk a leágazást is. Számításaink szerint Imiék most kezdik a műsort a Gasztrofesztiválon. Áthágunk pár közlekedési szabályt, de megérkezünk. Íme , Kolon. És most merre?? Először a füstszag irányába haladunk, hisz ott biztos főznek.. ezek után Gyuri hangját hozza felénk a szél.. na akkor menjünk arra.. azt hiszem, kis túlzással ma is bolyonganánk, ha nem találkozunk egy kedves családdal, éjjel, akik útba igazítanak minket. Megérkeztünk, a színpad mögött hagyjuk a kocsit, kivágódunk, és már halljuk is.. A költő visszatér.. kb fél órája megy a műsor. Nem vagyunk sokan, de mindenki jól érzi magát, nagyon közvetlen a hangulat, és már megint közhelyesen azt tudom írni, szeretet áramlik a színpad felé. Imi és Gyuri énekelnek, Gyuri különben is formában van, beszél, énekelteti a közönséget. És újra Koppány dala. Nem tudom, hányan lehetünk, de teli torokból énekel mindenki. Azért Imi és Gyuri arcán is van valami, nyilván sokadszor élik át, és mégis melengeti őket az, ami feléjük sugárzik itt. Ugyanígy szól a Talpra magyar is..az Ébredj Felvidék is.. majd egyszerűen a zenei alap fogy el, már nincs mit énekelni.. de még kérik az emberek.. Nincs mit énekelni, mondom én.. nincs?? .. ők összenéznek fenn, majd zene nélkül Gyuri elkezdi.. Boldogasszony Anyánk.. egy hét telt el, de az érzés ma is bennem.. nem tudom, a többiek mit éreztek, de a hangunk szárnyalt ott az éjszakában, és ahogy körbelestem, nemcsak a mi szemünk csillogott. És ha lehet fokozni, fokozzuk.. ez után Himnusz, majd a Székely Himnusz.. Ehhez tehetség kellene, hogy leírjam, ki mit érzett, gondolt ott. Nekem, számomra meghatározó marad az élmény, és csak köszönni tudom, illetve hálás vagyok, mert eljutottam ebbe a kis faluba , és áldom az eszünket, mert nem fordultunk vissza Nyitrától, hogy már úgyse érünk oda.
És utána is, meglep, és magával ragad az itt élők közvetlensége, kedvessége. Nyilván feltűntünk, mint idegenek, de hogy egy percre se éreztem magam annak, azt elmondhatom. Csak köszönni tudom ezt is. És nagy élmény az is, hogy gyerekkorom óta nem láttam ennyi csillagot, persze a nagyváros fénye elhomályosítja őket, meg a szmog.. tudom.. de itt a magas fák fölött olyan csillagos volt az ég, hogy a számomra ismerős két csillagképet alig találtam köztük. :)Késő éjszaka van, indulás, haza is kell érni, Pest nincs a szomszédban. Szerencsére nem egyedül tartunk Pest felé, eltévedni nem fogunk, ez legalább biztos. Hajrá hazafelé, igyekszünk, mondhatom, így is fél hatkor állunk meg otthon a ház előtt. De kit érdekel... :)
És még aznap délután, indulás Kaposvárra, ahol Torma Emese lemezbemutató koncertje lesz, és sztárvendége Emesének Vadkerti Imre. Sajnos későn érkezünk, nagyon a várossal nincs idő ismerkedni, .. jaj, ott a színház, mennyi szép emlék :).. aztán a felújított gyönyörű Főtér, sétáló utca, és már foglaljuk is el helyeinket.. nem lepődik senki meg, első sor. Nincs meleg, mondhatom, de nagyon izgulunk, így nem érezzük. Emesének nagyon jó,és igényes lett a lemeze, kíváncsian várom élőben is, és azt is, hogy énekelnek Imivel közösen. Elkezdődik, nagyon jó.. jó dalok, jó előadás, gyönyörű hang.. Emese! veled énekel mindenki.
Aztán egyszer érkezik a sztárvendég, .. fogadjátok szeretettel Vadkerti Imrét, azaz Koppányt, mondja Emese, és úgy hallom Kaposvár nem felejtett. Imi népszerű, ki lehet jelenteni. A megszokott dalok. És duett, Réka és István, majd ahogy az utolsó hangok elülnek, Imi arcán már kis félmosoly, és jön, újra jön, a megunhatatlan.. Szállj fel, szabad madár.. hát, Kaposváron is ismerik, nincs mese. Ezután Emese énekel tovább, és hamar, nagyon hamar jelzi, hogy itt a vége, örül, hogy ennyien itt voltak, és búcsúzik. Még hallgatnánk. Szól a koncert utolsó dala.. Te és én.. Imi is a színpadon, és a végét közösen éneklik, egymással, és velünk..."..te és én, csak arról álmodunk, te és én, megtaláljuk a Földön a csillagunk.. " Méltó befejezése ez a dal egy nagyon jól sikerült koncertnek. Mit lehet mondani még.. igen, megérdemlitek, találjátok meg a csillagotokat, ti is, mi is, és mindenki itt e Földön. Gyönyörű hétvége volt ez is, elkényeztetett élményekben, szép emlékeket hagyva . :)

Czéh Lonka: Elmúlt hétvégék I.

Az idei augusztus 20.-i hétvége, valamint szeptember első hétvégéje szép élményeket tartogatott nekünk.

Augusztus 20.-a nemzeti ünnep. Nem csupán államalapításunk, de az új kenyér ünnepe is. Országszerte ünnepeltek az emberek, kis és nagyobb közösségek. Ez az a nap, amikor biztosan létjogosultsága van első szent királyunkat, Istvánt ünnepelni. Tették is ezt, helyenként ünnepi műsorral, másutt szoboravatással, és nem múlhatott el az ünnep István, a király előadások nélkül sem. A magyar televízió is műsorára tűzte a rockopera filmváltozatát, de sokan élőben, személyes élményekre vágyva Szekszárdon nézik meg, persze elsősorban helybeliek, és mi, akik ma már teljes természetességgel követjük a darab útját országszerte.

Szekszárd - a legkisebb megyeszékhely, borváros, 4500 pincével. De most nem ezért gyülekeztünk, hogy tájjellegű borokkal ismerkedjünk. A város nevezetességei közül a Prométheusz park ad majd otthont az előadásnak.

Estefelé gyülekezni kezd a közönség, nem kapkodják el, van idő még a parkban szétnézni, a bazárosokat megszemlélni.

Aztán fél kilenckor felcsendülnek a jól ismert dallamok. Ötvenhetedszer. Mellettem álló ismerősöm ötvenhetedszer énekli a dalokat, ötvenhetedszer ismétli a jellegzetes mozdulatokat. És mi mindannyian ugyanezt tesszük. A közönség is énekel, és minden elhangzó dal után nagy tapssal ünnepel. Közben a színpadon zajlik a játék, Gizella szűziesen pillant Istvánra, aki örül nagybátyja elismerő tekintetének, melyet a menyasszony kap. Ez igen, fiú, jól választottál. Réka ismét menekülne a bemutatás elől, de apja ismét fegyelmezi. Azonban a lány másodszor már ügyesebb, és elfut, nem akar tanúja lenni az esküvőnek. Koppány fékezi haragját Géza pillantására. nem sokkal később Réka Istenhez imádkozik a pogány tábor közepén, de Laborc ezt nem könnyen tűri. És jön a temetési jelenet, majd István és Koppány vitája a trón örökléséről. Ötvenhetedszer látjuk István őrlődését, és Koppány villogó tekintetét, halljuk a tízezer fegyverest emlegetni. Sok-sok szempár követi, amikor kettejük tenyere ezt követően a levegőben összecsap, majd igyekeznek visszatartani harcosaikat. Szállnak utánuk a palástok, és a Vezér karizma ötvenhetedszer feszül embereinek. A közönség mindenre reagál, minden tetszik, taps és taps mindig. És tovább, tovább, követik egymást a jelenetek, a végtelenségig ismert mozdulatok, gesztusok, beállítások, és mégis, mindig találunk valamit, amire azt mondjuk.. láttad?? hú, ezt most nagyon jól csinálta egyikük, vagy másikuk, és így még sosem. .. pedig dehogynem, csak mi is újra és újra elvarázsolódunk. Elvarázsol minket Sarolt és István párbeszéde, a magyar urak ármánykodása, Torda mindenkire ható gyújtóbeszéde, a táltosasszony transzba esése, Koppány álomlátása. És hatnak ránk a harc pillanatai, az azt követő siralom, Asztrik megrendülése, és a királyi udvar ünnepe. De ezek előtt az, ahogyan a Vezér és asszonyai csábítják egymást, forróvá téve az augusztusi éjszakát. Ez a jelenet is azok közé tartozik, amit nem lehet megunni, és ami mindig tartogat egy kis meglepetést, egy újabb mosolyt, mozdulatot.

A darab befejezéseként, a megbékélést szimbolizálva újra megjelenik Koppány, és a Himnusz hangjainak elhalltával Istvánnal kézen fogva fogadják az azonnal kirobbanó ovációt. Zajos, nagy siker, a közönség hálás. És a színpadon felcsendül a felkelt a mi napunk, és mi ötvenhetedszer velük együtt énekelünk, és összefogódzva ringatózunk, akár csak ők odafenn. Most eszembe jutott, hogy sose kérdeztem meg, nekik jó e látni minket, ahogy még mindig izgulunk, énekelünk, tapsolunk, összekapaszkodunk, és persze sikítunk. De bízom benne az ötvennyolcadik után megtehetem... A hírek ugyan megint felröppentek, hogy vége, nincs több IAk, ebben a formában.. nos, én ezt egyszer már elhittem, most nem teszem.. inkább reménykedek abban, hogy újra felcsendülnek ezek a dallamok. Talán nem a távoli jövőben. :)
A tüzijátékot követően indulunk vissza Kistelekre, jó időt megyünk, jól nyomjuk. De menni is kell, pihenni hamar, mert holnap folytatódik a kaland, Ópusztaszerre megyünk, Emlékparkot, és István, a király Keresztmetszetet nézni.

Hamar eljön a reggel. Az előző nap élményei élénkek még, de indulunk, irány az Emlékpark. Ma mindenre nyitott vagyok, nem jártam még itt. Hamar rájöttünk, a park egy délelőtt alatt bejárhatatlan. Így villanyautót béreltünk, és azzal igyekeztünk felderíteni a nevezetességeket. A látvány is, de az autózás is felejthetetlen volt, mondhatom ! :) Csak körbe körbe, ismerősök jönnek szembe, ki tudja hanyadszor találkozunk, meg is kérdezik, ez az autó csak így tud menni?? nem, biztos nem, csak nincs meg a hátramenet.. ha meg megtaláljuk, épp nem lehet tolatni.. a nevetéstől könnyünk folyik . Alig vagyunk túl ezen, újabb élmény vár.. a körkép. A Feszty Körkép.. várakozunk a bebocsátásra. Csoda ez, gondolom, amikor meglátom. Persze, az ember hallott eleget róla, részletesen is, na de mégis más ez így, saját szemmel. Igen, ezt mindenkinek látni kell. Egyszer azt olvastam róla, annyira szép, hogy már giccs. Nos, ez a fogalom mindenkinek mást takar, én jelentem, kicsit sem találtam giccsesnek. Persze, ellenkezőleg indulok körbe, mint amerre kellene, de ez nem von le semmit a látványból. Fél óra, és vége. Fél óra?? már eltelt?? Mindenkinek a viszontlátásra.. de mennünk is kell, mert kezdődik a Keresztmetszet, amelyet szintén most látok majd először.

Délután van, ragyogó napsütés.. messze a színpad.. de nincs mese, az előadás kezdődik. Persze, tudom, mire számítsak, hallottam eleget róla, felvételeket is láttam. Jönnek, énekelnek, éneklik a dalokat sorban. Érdekes. Egészen más ez így, mint tegnap este volt. Jól énekelnek, kedvesek, de valami azért hiányzik. Az, amiért első perctől morgok, a délutáni korai kezdés miatt, a napos délutáni perecezés miatt, a gyerekek zsivaja miatt, és azért, igen, mert ebben a hangulatban, helyzetben nem lehet elkezdeni énekelni, csápolni, és kicsit megőrülni. Így nem lehet interaktív a dolog. Azért vannak érdekességek is, csemegék. Ez a környezet, és az, hogy ez nem teljes darab, megenged némi egyéni, új megoldást, megnyilvánulást. Nézem a Vezért, aki ilyen fennsőbbségesen, és egyben ilyen lekicsinylően nem nézhet a darabban Istvánra, mint itt. Megsemmisítő, ledaráló.. itt látszik, ki is igazából a trónra termett. És az asszonyos jelenet, mint minden keresztmetszetben, itt is, nagyon újszerű, és hatásos. De ahogy Torda és Koppány összeütik öklüket, az is sokatmondó, nemcsak a darabról, Tordáról, de egyéb körülményekről is.
nagyon hamar vége.. nagyon.. még mondanám, állj.. hát most kezdődött, most kezdik az emberek beleélni magukat.. de ez a mai napra ennyi volt.. Rövid, ebben a formában nagyon rövid.. mint ahogy nagyon rövidnek tűnt, hiába volt három napos az augusztus 20.-i hétvége is. A napok elmúltak, élményeink maradnak.. jó volt együtt, ismét!!

Egy év telt el... A Capellában ültünk (de jó a fagyija) és fogtuk egymás kezét... Mert féltünk...Féltünk hogy mi lesz...
És akkor és ott mindegy volt ki imista, ki palista... akkor még vagy újra kölcsönösen tiszteletben tudtuk tartani...
Azt az éjszakát nem felejtem el... Most itt ülök a számítógépnél és átélem újra...
Nézem a képeket és ugyanazt érzem...
Megint ott ülök a Dóm téren...
A nézőtéren...
Nyirkos a tenyerem... Drica karja majd összetörik... És indul: Mondd, Te ki választanál?
Itt még Imi Koppány. Pali István.
Aztán változik...
Esküvői jelenet, majd Géza temetése...Itt megszűnt az a fajta izgalom... Ott már István volt és Koppány... És magával ragadott az egész... Második felvonás... Ott már Kristóf mellettem ült... A tabló jelenet, az elkésett békevágy, Réka könyörgése, István robbanása... És a következő emlékkép, hogy összenézünk... És folynak az arcán a könnyek... A Király...
Felkelt a napunk...Igen, és a Te csináltad meg gesztus...
Állunk a két rampánál. Mehetek, aztán mégse... Dia már a rampán fut.. Az nem lehet...Fel kell jussak... Félre, kétajtős szekrény... Fölmegyek, akkoris fölmegyek...És a nézőtéren újra... Felkelt a napunk... és Összekapaszkodva énekelünk... És ők is a színpadon...

Lonka: Évforduló.. egyszer, és soha többé??

Egy évvel ezelőtt ki félelemmel, ki örömmel, ki vegyes érzelmekkel indult útnak Szeged felé. Szeged, Szabadtéri Játékok, István, a király. Különlegesség, István szerepében ezúttal Vadkerti Imre. Jómagam, egy augusztus 1.-re szóló jeggyel a zsebemben, azt hittem, a nyár nagy élménye már az enyém, amikor megjelent a hír a "szerepcserés" előadásról. Nem volt kérdés.. annál inkább az, miként jutok el a helyszínre, és éjszaka haza? Megoldódott. A mai napig nagyon köszönöm, és szeretettel gondolok Fótos Évire, és párjára, aki azóta már nincs közöttünk. Ismeretlenül vállalták a fuvart. Nélkülük, szándék ide vagy oda, nem láttam volna ezt az egyestés eseményt.

Egy év telt el.. olvasgatom az akkori véleményünket, írásainkat.. mosolygok. Egy év távlatából érdekesek. Ma már arról beszélni, ki kit féltett jobban, kellett -e valakit egyáltalán félteni, vagy csak túlragoztuk a dolgot.. kár is beszélni. Mindegyikünknek megvan a maga elképzelése, miért is jött létre ez az előadás, és miért csak egyszer. De ma már... emlék.

Szeged rekkenő hőséggel készül. Miközben elfoglaltuk helyeinket, én a 2. sorban, persze bal oldal, gondolkodtam, szegények ott fenn a színpadon, hogy fogjátok bírni ezt a meleget? Nehezen telt az idő, láttam jönni ismeretlen ismerősöket virágcsokorral, és lassan megteltek a nyitott szektorok.
A rendező lépett a színpadra. Szikora is fontosnak tartotta elmondani, miért ez az érdekes előadás. Némi magyarázat, később az ő szavait is mindenki másként értékeli, de ez is a múlt ködébe vész már.
Az előadás hangulata, a szereplők játéka örök élmény. Emlékszem, mennyire vártuk, jöjjön már István.. és egyszer csak ott állt.. a király... és kiderült, nem csupán mi izgulunk a nézőtéren. :) Aztán az izgalom, a szorongás oldódott fenn, és lenn egyaránt. Miközben mindenkit magával ragadott a történet. Halad a mese, a cselekmény, .. elvarázsolódunk újra. Az előadás szünetében, és azt követően nekem sikerül olyan ismeretségeket kötnöm, amelyek mai napig élnek, sőt, napjaim egyik meghatározójává váltak azóta is. Akkor persze ki hitte volna ezt..

A második felvonás alatt is érezzük, nem mindennapi előadást látunk, nem mindennapi munkát, akarást, és nem mindennapi embereket. És egyszer vége.. a Himnusz hangjai elhalnak.. és kitör a taps, dobog a nézőtér.. a szokásos üdvrivalgás. Körülöttem is vannak könnyező emberek, és ahogy homályosan látom, a színpadon is. Az emlékezetes mozdulat, amikor az egyik főszereplő azt mutatja a másiknak, ez a taps a tiéd, megcsináltad.. és milyen jól megcsináltad. Majd könnyeik, összeölelkezésük.. és a két lány, aki virágcsokorral szalad feléjük, a biztonsági őrök minden ellenkezése mellett. És taps, és taps tovább..

Direkt nem írtam ma szerepformálásról, érdekességekről, hibákról. Mindenki, akit érdekel, különböző oldalakon részletesen olvashat mind a mai napig ezekről. De ezek akkor voltak fontosak. Ma pedig az, hogy volt egy ilyen előadás, hogy részesei lehettünk, talán sokkal fontosabb. És mennyire sajnálhatják azok, akik nem jutottak el. Sokszor társaságban ma is téma, hogy ebből az előadásból maradt e valami, az emlékeinken kívül.. egyenlőre úgy tűnik, nem. És itt eszembe jut, hogy minden tiltás ellenére, nem egyedü,l én is próbáltam felvételt készíteni.. és a nagy izgatottságban, miután elindítottam a felvételt, pár másodperc múlva elfelejtettem, és újra rányomtam a gombra, hogy hopp, el is kell indítani. Na, akkor kapcsoltam ki a masinát.. így otthon szomorúan kellett tudomásul vennem, képi emlékem nekem sincs. Nem sikerült a videó. A fejemben, a fülemben azonban ott van, és a képeken is.

Lonka: Egy éve történt..

Baráti társaságban beszélgetve jutott eszünkbe, hogy bizony eltelt már annyi idő megismerkedésünk óta, hogy évfordulókról lehet beszélni. Találkozásaink, összejöveteleink, nagy élményeink egy része tagadhatatlanul az István, a király rockopera előadásaihoz fűződött, fűződik. Mindannyiunk életének része ez a darab, és lelkesedésünk töretlen. Ezen belül mindig figyelemmel kísértük Vadkerti Imre színre lépését, alakítását, ahogy tesszük ezt mai napig. Tehát évfordulók.. mindig is igyekeztem anyagot gyűjteni az előadásokról, így most egy kis visszaemlékezés kapcsán van honnan, miből meríteni.
Egy évvel ezelőtt, Gombaszögön, Felvidéken láthatta a közönség az Istvánt. Úgynevezett kisszínpados előadás volt, a gyönyörű zöld háttér előtt felállított díszletek között. Akik ott voltak, bizonyos dolgok feltűntek, némi kívánnivalót néhány port, és pár hangfal hiánya hagyott maga után. A közönség azonban ott is szerette a fellépőket, és a végén nagy lelkesedéssel, és tele érzelemmel énekelték közösen a Himnuszt. Pár kép készült itt is, egy összefoglaló képi montázson láthatjátok.
http://kepfeltoltes.hu/100715/koll_3_www.kepfeltoltes.hu_.jpg

Következő emlékünk a ma egy éve, Győrben látott István, a király. Nai napra is hűlt az idő, de egy évvel ezelőtt, a rekkenő kánikulai hőmérséklet Győr és környékén 10 fok körülire esett vissza. Mindez óriási vihar után. A vonat, amelyre felszálltunk, valahol félúton megállt, mert a sínre fa dőlt.. és nem ez volt aznap az egyetlen. Jókora késéssel értünk Győrbe, de semmiről nem késtünk le. A színpad épp hogy állt a Rába felett, minden csurom víz, szél, hideg.. nem is biztos , hogy lesz előadás. Aztán végül is hét óra helyett kilenc óra után beengedték a nézőket. Becsületére váljon a rendezőknek, ma is állítom, hogy szárazra törölt székekkel várnak minket. Kihoztak mindent a helyszínből, amit akkor lehetett. Ugyanez mondható el a szereplőkről is, emlékszem, nagyon hálásak is voltunk. Mostoha körülmények voltak akkor ott. És ennek ellenére fontosak voltunk mi, nézők, értünk, nekünk megoldották azt, amit pár órával azelőtt nem is hittünk már. Legtöbbünk addigra már megszáradt, de nagyon sokan fáztak. Humoros ma már, de emlékszem, egyik ismerősöm a lábára nylon zsákot kötött, mert nagyon fázott a lába, és tartalék harisnya senkinél sem volt. :) persze a helybeliek takarókkal is készültek. A kicsi színpadhoz nagyon közel ültek a nézők, van is egy kép, amelyen ez jól látszik.
http://kepfeltoltes.hu/100718/P5020441_www.kepfeltoltes.hu__www .kepfeltoltes.hu_.jpg

Egy pár dolog nem valósulhatott itt meg, tánc, koreográfia terén. Átöltözésre nem nagyon volt hely.. a takarás nem mindig volt megfelelő.. de senkiben sem ez hagyott nyomot, remélem. Hanem az, hogy a nehézségek ellenére egy jó előadást láthattunk. Utána azért jó volt beülni egy kis külső és belső melegedésre a közeli presszóba.
Itt láthattuk például azt is, hogy Koppány a kivégzésre nem a véres ruhában érkezik..
http://kepfeltoltes.hu/100718/P1140504_www.kepfeltoltes.hu_.jpg

Eszembe jut két akkori mondatom, amin sokat mosolyogtunk. Szóvá tettem, ha Koppány egy kicsit jobban fegyelmezi lányát, Rékát.. vagyis Imi kevéssé figyel, és jobban visszapenderíti Flórát a helyére, könnyen lehet, hogy Flóra a Rábában köt ki. Ez persze túlzás, ma már mindenképpen, de ott határozottan volt egy ilyen érzése az embernek, sokszor a táncosokkal kapcsolatban is. :)
A másik ahhoz kötődik, hogy a sötétben óriási felhőket láttam felettünk, és megijesztettem a szomszédaimat is, hogy hatalmas eső lesz mindjárt. Aztán az eső váratott magára, a felhők csak álltak felettünk, nem is mozogtak nagyon, a szél ellenére sem. Elég sok idő kellett hozzá, mire rájöttem, hogy a fölénk boruló hatalmas fák lombját néztem felhőknek...
Nem lennék igazságos , ha nem említeném azonban annak hangulatát, amikor a fények visszatükröződnek a vízről, különleges éjszakai képet mutatva.

Készültek olyan fotók, amik nagyon ismertek voltak, és ma nem is mindenki tudja már, hogy ezek a győri előadás képei.
http://kepfeltoltes.hu/100718/P1140435_www.kepfeltoltes.hu_.jpg
http://kepfeltoltes.hu/100718/P1140438_www.kepfeltoltes.hu_.jpg
http://kepfeltoltes.hu/100718/P1140449_www.kepfeltoltes.hu_.jpg

http://kepfeltoltes.hu/100718/gy_r_koll_3_www.kepfeltoltes.hu_. jpg

És a felvételek, amelyek akkor készültek... szép emlék..

http://www.youtube.com/watch?v=nGU2zhE_DRA
http://www.youtube.com/watch?v=1egB7xMUcGU
http://www.youtube.com/watch?v=9OKLWcC28fU
http://www.youtube.com/watch?v=je90lZv8v5U&feature=related
http://www.youtube.com/watch?v=sPkVhvHb3O8
http://www.youtube.com/watch?v=6g-Gwc2rzoM

Lonka: Koppány kapcsán IAK-ról, Feféről, és szerepekről..

1993 óta kerül megrendezésre, és egy évvel később már Ferencvárosi Ünnepi Játékoknak nevezik,. majd kialakul a Fefe, azaz Ferencvárosi fesztivál.. . Ez a fesztivál minden év június 15 és július 15 között kerül megrendezésre, és ma már két, három helyszínen is zajlik. Az egyik helyszín volt ebben az évben az Albert stadion, vagyis , ahogy mindenki ismeri, a Fradi-pálya. Itt adták elő Szörényi: Bródy rockoperáját, az István, a királyt a Társulat tagjai. 2008 után újra a fővárosban a Társulat... örömünnepre készültünk.
A történetről nem hiszem, hogy írni lehetne bármi újat. Van-e, aki nem ismeri.. talán egy éve olvastam, hogy a szándék megfogalmazódni látszik, és érettségi tétel lesz az IAK. Valóban, láttam nagyon kicsiket, és nagyon időseket a közönség soraiban, és nem csak itt a Fefén. Mindegyikük ismerte, tudta, átélte. Nem állítom, hogy nem mindenki a maga módján, de ez nem von le semmit a dologból. Azért a"kedvenc" kommentem még ma is az, " és lesz majd egy ember, és azt négyfelé vágják.. " valahogy így. A darab után viszont sokakban felmerült a kérdés újra, hogy miért is harcol Koppány? Miért is emlegeti az ősi törvényt?? Mivel jómagam, mindig, a bemutatás óta az egész mű szeretete mellett a végtelenségig Koppány hívő voltam, vagyok... ) ezért valamikor ennek is utána néztem.
Tehát Koppány Árpád leszármazottja volt, és így a jogos utód. Géza azonban megeskette, hogy lemond erről a jogról, István javára, és István is az ősi törvényt követi majd. Mivel azonban apja halálát követően az ifjú fejedelem letérni készül erről az útról, Koppány követelése jogos. Mint ahogy az ősi jog alapján jogos az is, hogy Saroltot magának követeli, és ezzel a trónt is.
Egyes felfogások szerint István tulajdonképpen apja akaratával szemben cselekszik, elszakítja a magyarságot múltjától, és új útra vezeti. Ő lesz az első magyar király. A Kárpát-medence magyar törzseit vagy fegyverrel, vagy békés úton uralma alá hajtotta,, a lázadásokat leverte. A magyar törzsek szövetségéből létrehozta a keresztény magyar államot, az akkori Európa hatalmi törekvései, harcai közepette. Ma már legfeljebb elmélkedhetünk arról, hogy mi lett volna, ha akkoron Koppány győz, nem Róma, hanem Bizánc felé indulunk.. hol lennénk ma..
De jöjjünk vissza a múltból, és nézzük mi is történik az Albert stadionban. Két estén keresztül halljuk az ismert dallamokat, és nézzük a számunkra kedves embereket. A péntek esti fellépést követi egy nagyszerűre sikeredett szombati előadás. Minden ismert, minden láttunk már.. és mégis, egy egy gesztus kapcsán összenézünk.. de jó, mintha eddig ezt nem vettem volna észre. :) Újra azt látom, érzem, hogy a szerepek kiosztása annak idején nagy tapasztalattal, óriási előrelátással, és persze az akkori nézők empátiájával történt. ( és szavazataival..) Mindenki a helyén, mindenki arra a szerepre termett. Tudnának mást is, hogyne.. de az adott szereposztás a legjobb, mi elképzelhető, ezt is oly sokszor átbeszéltük. S ha már Koppány.. a szerep rátalált Vadkerti Imrére.. aki elhivatottan, megfelelő erővel, tartással, meg nem alkuvással kelti életre a vezérlésre termett, arra alkalmas, de a történelem viharában bukásra ítélt Vezér alakját. Mind e mellett egy szerethető embert mutat, aki valóban mindenben alternatívája lehetne Istvánnak. Hangi adottságai, egyéni hangszíne itt is sok kedvelőt szerzett neki.
Szép két estén vagyunk túl.. az IAK a régi, még mindig fogva tart sokunkat. A barátok, ismerősök újra együtt, a nézőtéri koreográfia működik, majd a színpadi is a tapsrend alatt. Mosolyok, taps.. ujjongás. Könnyek, mind velejárója az előadásoknak. Miközben kifelé araszolunk, halljuk mások véleményét is.. van, aki meghatott, van, aki itt is a Vikidál-korszakot emlegeti, van aki dudorászik. Mások tervezik hogy megnézik többször is.. remélem, lesz rá alkalom. Van, aki azt mondja, a legközelebbire elküldi a gyerekeket is, mert ezt meg kell nézni. Olyan is akad, aki azt kérdezi, őrültek voltak ott az első sorban? mit lehet mondani erre.. igen, őrültek vagyunk, tudjuk.. ez már így marad..

és hogy aki nem lehetett ott, az is kapjon ízelítőt.. jöjjenek a képek--
http://www.facebook.com/profile.php?id=100000249138775#!/album.php?aid=19388&id=100000249138775

legközelebb Szekszárd.. jaj, de messze van még

FEFE után hazafelé..., avagy véletlenek márpedig nincsenek

Két István, a király előadás a Ferencvárosban... A pénteki előadás is jó volt, de a szombati nagyon jó!!!! Nem kezdek részletes elemzésbe, nem kezdem el összehasonlítgatni a két napot. Nagyon élveztem. Szombaton annyira belefeledkeztem már sokadjára, hogy ugyanúgy izgultam, sírtam, mosolyogtam, lázadtam, reménykedtem, nevettem, felháborodtam, meghatódtam... Mintha először láttam volna...
De mint mondtam, most nem elemezni fogok. Más téma, ami most blogírásra késztet.
Tehát:
Vasárnap a 12.50-es vonattal akartam hazajönni. Ennek egyszerű oka van. Úgy föl voltam pörögve a szombati este után, hogy bizony már kezdett virradni, mire elaludtam. Tehát délelőtt jócskán belehúztam az alvásba. (Mondjuk, hogy bizonyos dallamok, képek, jelenetek, pillanatok álmomban is előjöttek, talán nem csoda.)
Végül 11.45-re kinn voltam a Nyugatiban és utolsó pillanatban eldöntöttem, hogy mégis futok a 11.50-es vonathoz. Épp, hogy elértem. A már mozgó vonaton gyalogoltam előre vagy három kocsit, majd találomra nyitottam be egy fülkébe, ahol egy 30-as nő ült egyedül. Cigarettázott és bámult ki az ablakon. A köszönésemre sem reagált, csak mikor már leültem vele szemben. Rám nézett és mint aki akkor tért magához kezdett beszélni...
- Jajj, ne haragudjon, de jóformán semmit nem aludtam az éjjel! - mondta, majd hozzátette:
- Végigbeszélgettük az éjszakát a barátnőmmel. Mondtam neki, hogy semmi baj, ismerős valahonnét az ilyesmi. Aztán ő folytatta:
- Tudja egy olyan előadáson voltunk tegnap, ami után egyszerűen nem lehetett elaludni! - mondta, megint csak elrévedező tekintettel. Persze, hogy kíváncsiságom feléledt és megkérdeztem, pedig már előre sejtettem a választ:
- Milyen előadáson voltak? És azt a választ kaptam, amire számítottam.
- FEFE-n. Az István a királyon! Azóta sem tértem magamhoz! - mondta megint elálmodozó szemekkel.
Voltam olyan "aljas", hogy nem mondtam, hogy én is onnan jövök, ráadásul hasonló lelkiállapotban. Egyszerűen bűnös kíváncsiság hajtott, hogy vajon hogy látja valaki, aki elfogulatlan. Hogy mi jön át annak, aki először vagy legalábbis nem sokadszorra látja. Úgyhogy megkérdeztem, hogy először látta-e a darabot. Elmesélte, hogy a régi változatot látta filmen és 1984-ben a Szegedi Szabadtérin. És hogy sokszor hallgatták, hallgatják a régi felvételt. Elmondta, hogy a Társulatost pedig a 2008-as Szabadtéri főpróbán nézte meg. Magamban arra gondoltam, hogy így még jobb, mert van összehasonlítási alapja. És innentől kezdve dőlt belőle a szó... Nem tudom szó szerint idézni, meg hosszú is lenne hiszen jóval Cegléd utánig másról sem folyt a szó... A lényeg:
- Tudod -kezdte, mert akkor már persze tegeződtünk - a királydombi lelkesített, meg lázadtunk vele. Az azért volt jó. Ez meg azért, mert amellett, hogy lelkesít, emberek vannak a színpadon. István is változik, Koppány is. Gizella leplezetlenül szerelmes és féltékeny. Réka reménytelenül szerelmes és félti az apját. Összetettebbek a szereplők és a dalok nagyon jól szólnak. Jobban, mint a királydombi felvételen.
Persze szerepemben maradva megkérdeztem, melyik tetszett a legjobban és miért.
- Hát erre nehéz mit mondani - válaszolta. - Talán az amikor Koppány azt énekli, hogy Szemtől szemben így kívánja tisztességünk, meg az amikor Réka kéri az apját, hogy ne legyen háború és Koppány arról énekel, hogy már elkésett a békevágy... először Rékával aztán Istvánnal.
Nem mondom, hogy nem dagadt a mellem, de még hallgattam, csak arra kértem folytassa.
- Néha azt sem tudtam, hova nézzek. - folytatta. - Azokat nézzem, akik elől énekelnek, vagy a szemek csatáját a háttérben.
Persze megkérdeztem mire gondol.
- Van egy jelenet, - mondta - mikor István gyászolja az apját és Koppány és Sarolt farkasszemet néz. Félelmetes! Vagy amikor az elfogott Koppány követi Istvánt a szemével. Meg sok ilyen rész.
Ekkor én már nagyon örültem. Tehát nem csak mi vesszük észre, akik sokadjára látjuk.
- És Te kinek szurkoltál? - kérdeztem.
- Koppánynak. - mondta határozottan. - És nem csak 1983 miatt.
Ez nekem elég volt. Nem forszíroztam tovább.
- Mesélj még! - kértem.
- Volt ahol együtt akartam énekelni, pl. a Szállj fel szabad madárnál, a Nap fénye világosságot-nál. Volt ahol nevettem, mint az uraknál, vagy mikor a főpap keresi, hogy hova tűnt István. Viszont amikor hozzák a foglyokat, megsajnáltam a főpapot. Volt ahol fölháborodtam, volt ahol sírtam... A végén nagyon... Képzeld el, hogy elkezdődik a Himnusz és persze mindenki feláll. Áll az egész nézőtér. István felnéz az égre, leteszi a koronát, letérdel és bejön Koppány. A kezét nyújtja Istvánnak és felhúzza. És közben egymást nézik. Ez csodálatos pillanat volt. És az amikor visszatapsolás után újra elénekelték a Felkelt a napunkat akkor együtt énekeltem velük. És képzeld el, hogy én a harmadik sorban voltam és az első sorban egy társaság összekapaszkodva, velük egyszerre mozgott...
Na, itt nem bírtam tovább...
- Az első sorból néztem pénteken is és tegnap is - vallottam be. Egy percig néma csönd. Aztán annyi:
- De jó neked! Ti annyira együtt vagytok.
Hát itt meg én nem tudtam megszólalni. Aztán persze folytattuk a beszélgetést, hogy én hányszor láttam az István a királyt különböző rendezésekben, melyikről mit gondolok, említettem a face-t, a rajongói klubot, az iwiw-et, a blogot... Megbeszéltük, hogy értesítsem, hogy hol milyen fellépés lesz. Beszéltünk magánjellegű dolgokról és rengeteg mindenről. Aztán email címet és telefonszámot cseréltünk. Stílusosan a szombati előadás jegyének letépett szelvényén. És mára az iwiw-en ismerősöm Hajnalka. Ő is elmesélte, hogy eredetileg későbbi vonattal akart jönni. De egyszer csak úgy érezte, hogy el kell induljon. Előttem pár perccel ült be a fülkébe. Én is elmeséltem, hogy értem el pont ezt a vonatot... És megbeszéltük azt is, hogy véletlenek márpedig nincsenek!

István a király - Kecskemét

Már hetek óta mondogatom, hogy István a király elvonási tüneteim vannak. Innen, a Dél-Alföldről minden messze van, Óvár is... Oda nem jutottam el.
Nem is sejtettem, hogy Kecskemétről írni fogok, hiszen azt gondoltam, már mindent megírtunk az IAk-ról, de most egyszerűen muszáj. Előre szeretném bocsájtani, nem színikritika következik, nem nagyesszé :)Érzések, impressziók. Elsődlegesen nem a dalokról akarok beszélni, ezt már sokszor megtettük. Erről csak annyit, hogy most még a megszokottnál is jobban szóltak. Inkább a színészi játékról. Mert az volt, de milyen jó volt!!!!
Szóval jött végre Kecskemét... Az elvonási tünetek megszűntek, bár tudom, hogy nem sok idő és visszatérnek... A kecskeméti előadás után, pláne...
De kezdjük az előzményekkel. Jöttek a lányok, beszélgettünk, nevettünk. Már nagyon hiányoztak. Át Kecskemétre. Hangbeállásra érkeztünk. Hallgattuk, néztük, sétáltunk...
Aztán elkezdtünk beszélgetni. Nemcsak mi négyen. Többen. Sok mindenről. Kellett. Mindannyiunknak, szerintem.
Kis nyomakodás a kordonig. Elbeszélgettük az időt... De ez nem kérdés, hogy így a volt a jó.
Első sor, első sorok.
Diáék. Beszélgetés.
Még világos van és megnyitó beszéd... (Megjegyzem: talán kicsit későbbre, mondjuk 9 órára kellett volna a kezdést hirdetni. Pontosan azért, mert a világosság eleinte kicsit rontotta az illúziót.)
Aztán Mondd, Te kit választanál... Ugyanazt váltja ki, mint két évvel, 27 vagy hány évvel ezelőtt... De mégis más... A pár nappal ezelőtti Mondd, Te kit választanál is benne van...
És indul...
És innentől az van, ami a színpadon történik... Áthallások viszont vannak.
Villanásokat szeretnék csak fölidézni... Az egészet, lehetetlen.
Erőszakkal térdre kényszerített magyarok keresztelése... Asztrik keresztel. Hiszi, hogy így a helyes.
Gizella érkezik, Sarolt mosolyogva int, milyen asszonyt szereztünk Neked, fiam... Koppány: Öcsi, le a kalappal mozdulata... és az első kézfogás, amely gesztusnak utána rengeteg jelentősége lesz még. Koppány áll, kihúzott gerinccel, a fejedelmi család tagjaként. Már itt konspirál Torda és Laborc. Réka elszalad az új rokon bemutatása elől. Koppány: fejet hajtok a családfő előtt, mert a lányom vétett. De ez a főhajtás sem megalázkodás.
Oly távol... - a nem én akartam, nem én választottalak,de azt akarom, hogy jó legyen belőle. Nagyon jól szól. A Gyarló az ember, hozza a megszokott humort, a Nem vagyunk még hozzád méltók az áhítatot, A Laborc, Réka duett mögötti színészi játék Réka dacos hitét, Laborc fanatizmusát, majd a Nem kell még fokozza ezt a fanatizmust, szinte az őrületig.
Géza halála,temetése
Ott már feszülnek és robbannak is az indulatok. Érdekes, először vettem észre, hogy a háttérben az asszonyok, közrefogva a lelkileg teljesen megsemmisült Rékát, tőrt rántanak, majd a De pacem domine-nél lehorgasztott fejjel dugják vissza az övükbe.
Hisz István és Koppány összecsapása bár kettejükre tartozik, de egy nemzetet érint. Már látszik a testvérháború árnya. Parancsolóan int Sarolt, hogy intézd el, fiam! Ennek a rendezésnek az egyik vitathatatlan előnye a háttérben zajló, néma színészi játékok. Erre nagyon jó példa Sarolt és Koppány szempárbaja. Egyszerűen nem lehet nem észrevenni, bármi is zajlik a színpad előterében. Ez a néma harc számomra mindig az előadás nagy pillanata. Két kemény akaratú ember, két politikus között feszül az ellentét. Koppány már itt is vezér, míg István még nem. Sarolt, az aki a hatalmat akarja, gyakorolja. És míg István szinte könyörög Koppánynak, Koppány a jogos trónkövetelő indulatával énekli, hogy "Ősi joggal engem illet Géza trónja, Árpád vére, hej" Kemény ám ez a hej! Nagyon jól szólt ez a duett. A színészi játékról nem is beszélve. Már-már kirobban a harc. De mégis, a már említett gesztussal összecsapnak a kezek. És mindenki a saját táborát tartja vissza.
Itt még van remény a békére...
A regősök énekét Sarolt az új rend elleni támadásként, árulásként értékeli, kiadja a parancsot a regősök elfogására. Laborc érkezik, előkerül szintén az "ősi jog". (Ami tényleg bevett szokásjogi gyakorlat volt. Mármint, hogy az özvegyet feleségül veszi az örökös, ezzel biztosítva az özvegy és esetleges gyermekei megélhetését és egyben saját, új családfői pozícióját)
Sarolt gúnyosan mosolyog, Laborc nem veszi észre a gúnyt, egyre fölényesebb, mígnem Sarolt kitör... Laborcot elfogják. Akinek az arcjátéka a félelmen kívül a nem értemet is tükrözi.
A korrupt, romlott magyar urak megzavarják Gizella és István pásztoróráját. Abcug, Koppány...
A következő momentum, ami bizonyítja, hogy itt még Sarolt az uralkodó, az István, fiam... Gizella fájó szívvel távozik, hisz ahogy anyuci megjelenik, onnantól csak anyuci számít...
Laborc kivégzését sem István rendeli el. Sarolt dönt. Igaz, hogy István könyörög, hogy mit is csináljak? Sarolt anya. Mint az édes fiam hangzása bizonyítja.
Laborcot kivégzik Sarolt utasítására, aki ekkor már ismét nem anya, hanem politikus, aki tanítandó a fiát szembefordítja a látvánnyal... Mást, itt e nép, meg nem ért...
Gizella Kecskeméten, hús-vér asszonnyá vált. Az Unom a politikát alatt látszik az arcán a gondolat, ahogy elnézi a szeretkezőket, hogy István velem miért nem...
Fejedelemmé választják Istvánt, Asztrik ünnepélyes főpapisággal adja át a kardot.
Réka, Réka... akinél nem tudom, hogy amint énekli az Oly távolt a mennyei vagy a földi uralkodóra gondol. Vagy is-is?
Itt nem voltak felvonások, egyben ment le a darab. Egy percre nem tört meg a varázs.
Máris Koppány táborában vagyunk.
"Magyarok! Férfiak és asszonyok! Hallgassátok Koppány vezért!" És megszólal a Szállj fel... Hát ez valami eszméletlen volt! Gyújtó, lázító, keserves, emelkedett... És itt is az arc- és testbeszédet is egyszerűen figyelni kellett. A táncosok is pogány-tábor, a közönség is. De a becsukott szem, az ég felé fordított arc, a színészi játék kifejezi, hogy én hiszem, hogy együtt sikerülhet... Még az is, ami reménytelennek látszik...
Asszonyos jelenet a szokásos módon jó volt.
Visszatérve: a színészi játékot egyszerűen nem lehetett nem figyelni az Abcug Istvánnál is. Az arcot, ahogy figyel, majd egyre jobban undorodik és robban... Félelmetesen.
Torda konspirál. "Minden eszköz, mely a trónra Téged juttat, elfogadható, mert szent a cél..." És ő tényleg hiszi, hogy a győzelemért minden eszközt meg lehet és meg kell ragadni. De ez nem Koppány... Koppány, mint ember igazán a Szemtől szemben... Itt elszakadt a gát... Repül a lándzsa és törik.Mint ahogy később a szék fog. Kikapja a két táncost... Amiben én hiszek, azért mindent, akár önmagam is, de becstelen eszközöket, nem... Tordával ellentétben kiáltja, "Szemtől szemben így kívánja tisztességünk, a becsület mindennél többet ér..." És a " büszke népünk idegen idegen hatalmat nem tűr, igazságunk, győzni fog, ne félj!" Az ott. Akkor és ott... Az ember tudja, hogy az igazság nem mindig győz, vagy legalábbis nem azonnal. De föladni nem szabad.
"Menj, hát és tudd meg az istenek szándékát!" Ez a Koppány nem a tanácsadók által irányított Koppány. Ez a Koppány utasít. Még a táltost is.
Jön a szertartás, a keresztény szertartások után a pogány. "Áldozatunk fogadjátok!"
Nap fénye világosságot, Hold fénye teljességet... Révület.
Koppány a jövőt akarja látni... Közben a néző szeme ide- odavillan... Mindent be akar fogadni... A Táltosasszonyt, a táncosokat, a táncoslányt, a hangokat. A varázslatos, pogány szertartást... A néző is belerévül abba a ritmusba, ütembe, szavakba... És hiszi... Közben Koppányt nézi, ahogy megy a tállal a kezében őt csalogató táltoslány után... Koppány a mákonyitallal látni akarja a jövőt... Megissza, elesik
Jön a látomás.
Koppány éledezik. Réka-Koppány kettőse... "Jó Atyám, álmodtam múlt éjszakán..."
Az aggódó gyermek, aki nemcsak az apjáért aggódik, hanem a sok árván maradt lányért is és még sok mindenért... "békét keress, hisz volt már elég áldozat"
és csattan "nincs visszaút, hisz István már a harcra készül, idegeneket hív, magyarok ellen segítségül..." Fáj... A hang, a dal, az arcjáték. Ő is aggódik a lányáért is. Érti a lánya aggódását, érti a békevágyát... Miért próbál magyarázni? Majd mégis, miért löki el Rékát? Mert a tehetetlen düh... Akartam, akarok valamit, ami fontos... De bizonyos szint után tehetetlen vagyok, bár mindent megtettem és megteszek... Réka fájdalmas arca. A szeretett férfi, a szeretett apa, a hit, ami az övé, nem az apjáé... Minden összecsap.
Kecskeméten a legszívszorítóbb pillanatok közé tartozott az Elkésett békevágy... Ahogy szólt az a " ... kényszerpályán a világ... "
Közben István megpróbálja, még egyszer, utoljára... Talán először önmagaként és nem az anyja kreatúrájaként... Koppány, a saját véleménye, meggyőződése szerint nem választhat más utat. Még ha tudja is, hogy nem nyerhet és tudatosan vállalja a sorsát...
Itt jön a következő olyan jelenet... A véres kardot hoztam...Koppány, aki teljesen tisztában van azzal, hogy mit vállalt,ésszel tudja, hogy nem győzhet,mégis érzelmileg elkezd hinni... Hogy győzhet, győzhetünk... Nem, ő. Az amiben hisz. Ezt csak pár gesztus mutatja... Az ökölbe szorított kezek kinyílnak... Az arc ellazul... Mégis... nem adjuk föl... Aztán röppen a háló. A becsületes embert, a tisztességtelenség hálója bénítja meg. És akik küzdenek, nem tudják már nincs kiért. A korrupt magyar urak kezéből röppent a háló. És a "mulatságos" magyar urak egyszerre valóságossá válnak. Annak a mentalitásnak a jelképévé, és már nem poén szinten, akik a tisztességet is elveszejtik a saját gazdagodásuk érdekében. És harcolnak a koppányisták és az istvánisták... Pedig István és Koppány célja nem volt más, mint " magyarságunk megőrizzem" Az utat másként látták, de a cél nem volt más. S harcok, aminek nincsenek nyertesei, legfeljebb győztesei. Amik miatt szétforgácsolódunk. És közben azok nevetnek a markukba, akik a széthúzásból profitálnak.
A krónikás... Igenis nekem a Gyászba öltözött csillagom nem egyszerűen erről a darabról szól. Hanem a Muhi pusztáról, Mohácsról, Segesvárról... És még rengeteg mindenről.
És Kecskeméten jött a darabnak egy olyan része, ami megint szívbe markolt
Asztrik.
Ahogy a falhoz hajtja a fejét... Én nem erről beszéltem, nem ezt akartam, nem ez az én hitem.
Már hallatszik az Úrnak adj hálát..
Közben a rabszíjon vezetett foglyok felé kinyújtja a kezét...
Vajon a vesztesek s épp olyan hálásak az Úrnak, mint a győztesek?
És a győztesek könnyen kezelik azt a rengeteg szenvedést amit a győzelmük okozott?
Győzelmi buli
Szerencsére nem voltak lufik.
És az az Asztrik, aki az előbb egy ember belső vívódását, az elvei győzelmének pusztító eredménye miatti lelkiismeret furdalását mutatta meg, most "eljátssza az itt a király, hol a király?" jelenetet. Humor, a javából.
Következik a pont, mikor István először tépi ki a kezét anyuci szorításából, majd szembesül azzal, hogy nevében milyen aljasságokat követtek el...
Sarolt arca... mi? ez a kisfiú önállóan dönt?
Közben jön Réka, aki könyörög. "Halott Atyám, add ki nékem.." Egy olyan bátorság, a szeretet bátorsága, ami azt eredményezi, hogy belemegyek az oroszlánbarlangba is, azért aki fontos... Gizella féltékenysége, Sarolt fokozódó dühe.
És itt jön a pillanat, ami mindig meggyötör. A felpeckelt szájú, a hátrakötött kezű Koppányt bevezetik. Fogságában is méltóságteljes. Legyőzték, de nem törték meg. A lánya védelmére mozdul, még megkötözve is. Szinte azt várja az ember, hogy szétrobbantja a karjait leszorító köteleket.
Most István robban... Röpül a teríték. Itt már az uralkodó utasít. "Hagyjatok magamra..."
Tabló.
Háttérben a halk zene... És jön a család, Torda és Laborc, jönnek az élők és halottak... Bejön Koppány is. Megáll. Ismét az a bizonyos kézfogás. Megáll kinyújtott kézzel és csak a szemek, az arcok beszélnek...
Oly távol vagy... István gyötrődése, Gizella a jövővel a karjában.
Csak István és Koppány marad a színpadon. Nincs körözés. Ez sokkal jobb, kifejezőbb. István zaklatottan jár fel és alá. Koppány áll, egyenesen, rendíthetetlenül, rezzenéstelen arccal. Csak a szemével követi Istvánt. Megint csak az arcok, a szemek, a gesztusok beszélnek. De többet mondanak a kimondott szavaknál.
Koppány maga indul el. Már csak ez az eszköze maradt az igazának a bizonyítására. Hogy ezt is vállalja.
De a végső döntést Istvánnak kell meghozni. Lehet, hogy hülyeségnek hangzik, de ilyenkor mindig reménykedem. Hogy István nem úgy fog inteni. A kivégzés helyett a szabadságot adja meg Koppánynak és az a nagyformátumú államférfi, aki a kezdetektől Koppány és az akivé István lett, összefog és a kettőjük elveiből egyesítik ami a magyarság javát szolgálja... Ábránd, persze... Hisz bár az alapvető cél mindkettőjüknél a magyarság megőrzése, de az út annyira más... Én ilyenkor mégis mindig ezt remélem.
De István int. Nagyon nehezen, roskadozva a saját döntésének súlya alatt, de mégis meghozza azt döntést...
Glória, koronázás.
Asztrik kezében a koronázási jelvények.
Felkelt a napunk, Himnusz.
És ismét a kézfogás. Nem egyszerűen a megbocsájtás gesztusa, hanem a megbékélésé, a szövetségé. Tedd a dolgod! Hisz a végcélunk ugyanaz volt!
Nem szégyellem, sírtam. Megint. Nem egyedül. Sokan voltunk így.
Vastaps. Jó közönség volt a kecskeméti.
Újra a Felkelt a napunk... Ők a színpadon, mi az első sorokban összekapaszkodva, egyszerre mozogva... Ahogy ez már két éve természetes...
De jó lenne, ha erre még sokszor lenne lehetőségünk!

Még annyit, hogy itt minden figura emberré válik. A háttérben zajló néma színészi játékok is mindig tudnak újat mutatni.
És a kistelki ismerőseim reakciója magáért beszél. Egyet idézek:
Pálma! Köszi, hogy szóltál! Fantasztikus élmény volt! Mikor és hol lesznek legközelebb?

Jó lenne, ha nem Szekszárd és Ópusztaszer lennének az utolsók. Sok embernek meg kellene még nézni. És természetesen nekünk is. Még sokszor. Van, ami megunhatatlan. Mert mindig hat!

Kisteleki fellépés

Készül az ígért kecskeméti beszámoló. Még ízlelgetem, alakítgatom.
Annyit előre: fantasztikus előadás volt. Az egyik legjobb, amit láttam. Pedig láttam egy párat. És még szeretnék nagyon sokat!

És most jöjjön a hír:

2010. augusztus 20.-án 11.30-kor Kisteleken a Szent István napi ünnepségsorozat és szoboravató keretében kerül sor Vadkerti Imre fellépésére. Imi egy kb. 40 perces műsort ad!

Nagyon-nagyon örülök! Mindenkit szeretettel várunk Kistelekre!

Czéh Lonka: 2010-ben is István, a király

Ebben az évben ünnepli 1000 éves történetiségét Mosonmagyaróvár, ez a Győr-Moson- Sopron megyei város. Az ünnepségsorozat nagyon várt része volt a május 28-án, a város főterén előadott István, a király előadás. Pénteken délután már az utcalezárás miatt a főtéren meleg, napsütéses időben sétálgathatott, nézelődhetett a város apraja - nagyja, és az idelátogatók. Pestről indulva, az elmúlt napok rossz időjárásához alkalmazkodva kiskabáttal, váltócipővel, esernyővel felfegyverkezve az előadás kezdete előtt 4 órával sikerült megérkezni. Kellemes séta után meg is találtuk a nagy színpadot, ahol már állt a díszlet, és a kordonok. Barátokkal, ismerősökkel ácsorogtunk, és támaszkodtunk nagy beszélgetés közepette. Azt is ötleteltük, milyen módon is jutunk majd be az elkerített ülőhelyekhez. Ugyanilyen békésen beszélgettek a darab szereplői is, a színpad mellett, egy fa árnyékában. Kellemes, lusta nyári péntek délután, amikor is mindenki tudja, hogy pár óra múlva nagy érzelmek kavarognak majd a lelkekben.
Előadás előtt nem sokkal a szervezők bejelentik, hogy az ülőhelyeket azoknak tartják fenn, akik valamilyen okból hátrányos helyzetűek. Betegek, öregek, kismamák, gyerekesek. Azért óhatatlan, hogy az ember ne kezdjen el morfondírozni a felsorolt csoportok valós hátrányos helyzetén, holott tudjuk, itt nem erről beszélnek, itt egy rosszul megfogalmazott mondatról van szó. Lényeg, hogy értjük, és kordonnyitás után próbáljuk engedni az ülőhelyre szorulókat a székekhez. Természetesen ez nem megy vita nélkül. Már kezdődnie kellene, de még a székcsata folyik. A biztonsági őr nem hiszi először, hogyha azt szeretné megvárni, hogy az idősek a tőlünk több száz méterre lévő kis színpadtól ideérjenek, miután átverekedték magukat a tömör emberfalon, és leüljenek, akkor nyugodtan módosítsa az előadás kezdetét éjfélre. Minimum. Egyszer csak csoda történt, és mi, akik órák óta álltunk a korláthoz ragadva, benn találjuk magunkat a székek között. Először csak hárman, azonnali lelkiismeret furdalásom támad, én inkább visszamegyek.. de akkor látom, a többiek is bebocsátást nyertek. Nem egymás mellett, de egymás közelségében ülünk.. jó ez így, hisz Istvánt mégis csak így jó nézni.. olyanokkal, akik közel ugyanazt gondolják, és érzik..
És már kezdődik is..az év első IAK előadása. Jönnek a fiatalok, nézelődnek, majd " Mondd, te kit választanál.. " de jó újra hallani élőben. És az előadás megy a maga útján, eleinte előfordulnak hangosítási problémák, porthibák, de a pillanat elmúlik, és robog tovább a darab. Nyilván néha szövegtévesztés, előfordul. Egyszer csak, a következőt hallom.. " tízezer jó harcos választ meg engem, ha kell.. " jé, ez új..:) de azóta is ízlelgetem, és azt kell mondjam, ha ezt lehet, tőlem maradhatnak a jó harcosok, jobban hangzik, mint a fegyveresek...
S megyünk tovább.. mindenki jól énekel, bár előtte beszélgetve azért tudjuk, nem frissek és kipihentek, hiszen több színházban próbálnak, fellépnek, koncerteznek.. de az IAK azért mégis doppingszer mindenkinek. Az előadás alatt minden olyan jelenetet, amely államisághoz, Istvánhoz , nagy nemzethez köthető, a közönség megéljenez, hurrával kísér. Hiába nagy remények évét éljük..
A darab a végéhez közeledik.. érdekes, reszketek, pedig nem fázom, meg is döbbenek, még mindig ekkora hatással van rám az István? Jót mosolygok most ezen, de így kell lennie..és a végén újra a nemzet megvédésének, az államalapításnak minden súlya alatt összeroskadó király, majd a megbékélés gesztusa, amely nem csak megbocsájtás, de az Istvánba vetett hit és bizalom mozdulata is.. csináld, tedd, ami a dolgod... és a közös meghajlás. A Himnusz, a közös ének, a taps. és többfelé könnyek..
Jó volt, jók voltak. Boldog, fiatal, majd nagy dolgokkal szembesülő, és az élet harcaiban erősödő István, első perctől erős, uralkodásra termett Koppány, aki még mindig szereti asszonyait, és még mindig vívja harcát önmagával is, majd elbukik.. de bukása nem megaláztatás.. szelleme, szellemük ma is velünk él.
Erős, erőszakos Sarolt, bájos, szeretetre vágyó Gizella, aki Imre herceggel a karjában az életet hozza a harcok után.. Réka, aki most is dacos, aki küzd az igazáért, aki reménytelenül szereti álmai férfiját, és aki látja az utat, de ereje eddig terjed.. Torda, aki ezen az estén visszafogottabb, és így elgondolkodtatóbb, párja a táltosasszony, aki megint babonáz, Laborc, aki kellően tenyérbemászó, az asszonyok, akik ma is bűvölik párjukat, és forróságot hoznak a hideg estében. És Astrik, aki nem csupán a mindenek felett álló követe, és ezzel együtt megközelíthetetlen lény, hanem ember is. Ember aki megborzad attól, ami történt, a szenvedéstöl, a harcoktól, a fájdalomtól. Így jó, így emberi, és így keresztény.
A magyar urak, a lovagok mind mind végzik feladatukat, miközben a krónikás feljegyzését végzi.

Nem gondolom, hogy ki tudja hanyadik felvételt kellene itt mutatni,. mint ahogy képet sem lehet már nagyon újat hozni.. annyiszor, de annyiszor fotóztuk már őket..
De a hangulat érzékeltetése miatt talán ezt érdemes megnézni, letölteni erről az oldalról..

http://www.sendspace.com/file/vjrcpy

Czéh Lonka: Apró.. vagy talán nem is apró.. örömeim..

Ez is eljött...:) Az utóbbi hónapokban többször írtam, beszélgettünk Vadkerti Imre fellépésiről, koncertjéről. Mindig kértétek, meséljek.. és én tettem, és teszem ezt boldogan, egyrészt mert szeretek írni, másrészt sokan vannak akik nem jutnak el a koncertekre, és természetesen azért, mert mindig nagy élményben van részem Imit hallgatva. Sokan, sokszor kértetek, reklamáltatok, miért nincs képi vagy hanganyag, miért nem osztom meg veletek felvételeimet. Aki ismer, tudja, hogy " üres kézzel" nem szoktam hazajönni. Viszont tiszteletben tartom, és azt hiszem a kezdetektől eltekintve :) mindig is tiszteletben tartottam azt a kérést, hogy csak olyan anyagot osszak meg, amelyet Imi engedélyez, illetve ő is elégedett vele.
Természetesen igazat kell adjak neki abban, hogy a koncertről készült felvételek nem adják vissza az ottani hangulatot, és a kiragadott pillanatokkal nem lehet érzékeltetni azt a magával ragadó előadásmódot, ami Imi sajátja. Tegnap viszont öröm ért, és boldogan osztom meg veletek, és mindenkivel. :)
Két olyan felvételt is közzétehetek, amely sokunk kedvence. Az első a Fényév távolság, a Padlás című musicalből. Ezt a dalt Imi előadói estjén is énekli, így kicsi csalással olyan képeket válogattam a hanganyag alá, mely ezeken az esteken készült. Remélem, ti is legalább annyira örültök neki, mint én tettem ezt tegnap, és azóta is folyamatosan. MIndkét felvétel a "Hűség hangjai" CD-n hallható, amelyhez hozzájuthattok, ha részt vesztek a Szlovákiában, Felvidéken zajló választási kampány eseményein. Két dalról beszélek, de egyenlőre egy van készen, a youtubera feltöltve, ezt hozom most. A másikat, nem árulom el melyik, :) ahogy elkészül, hozom.

tehát letölthető, megnézhető itt

http://www.youtube.com/watch?v=kbJr4qPaN0c

Fényév távolság.. énekel : Vadkerti Imre

És elkészült a másik is..

Szerintem, nincs köztünk olyan, aki ne ismerné, ne hallgatta volna rongyosra Imi régi CD-jének hallható dalait. Innen ismerem én is a Légy jó mindhaláligból Az élet szép című dalt. Nos, hallgassátok ti is.. összehasonlítható, és hallható mi minden történt az elmúlt több mint egy évtizedben. Ha a régi felvételt szerettük, valószínű az újat még inkább fogjuk.

http://www.youtube.com/watch?v=qLAl1SWLZvI

Az élet szép

Czéh Lonka: egy koncert nyomában

Azt hiszem, a blog olvasói tisztában vannak azzal, hogy idén tavasszal több helyen lép fel előadói estjével Vadkerti Imre. Beszámoló volt azokról a fellépésekről, ahol jelen lehettem, és képeket is lehet találni bizonyos közösségi oldalon. Videófelvétel nem volt látható, hiszen az előadók érdeke nagyon fontos, és nem titok, hogy magam is az ő érdeküket tartom szem előtt. Van igazság abban, hogy az élő koncert varázsát , hangulatát semmi se adja vissza, a legjobb felvételek sem. Valamint az előadók kívánságát is illik figyelembe venni.
Azonban a mai napon nyilvánosságra került egy koncert felvétel, más oldalakon. Ezért úgy gondolom, hogy ebben az esetben ugyanezt a felvételt az itteni olvasóknak is meg lehet mutatni. Gondolom ezt annak ellenére, hogy azt hiszem, ez a megjelent felvétel akár lavinát is elindíthat, mert ettől kezdve nehéz lesz megmagyarázni, hogy van akinek lehet közzéteni anyagot, és másoknak nem.
Akik szeretnék megnézni a koncert részletet, a következő link betöltésével megtehetik.

http://www.nztv.eu/main.php?stid=1&page=uvodna-stranka&lang=hu

Ugyan akkor csak bíztatni tudok mindenkit, menjenek el, menjetek el, és nézzétek meg az előadói estet, igazi, nagy érzelmeket, jó szórakozást, és igazi hangi élményt ott kaptok...

Czéh Lonka: Május első vasárnapja

Májusban, a legszebb tavaszi hónap első vasárnapján ünnepeljük, köszöntjük az édesanyákat.
Az ünnep története messzire nyúlik vissza. Még biztosan nem köszöntötték virággal a mamákat az ősközösségi társadalomban, de az anyaközpontúság jelen volt, matriarchátusban éltek. A rómaiak, görögök idejében viszont a köszöntés szokása jelen volt, erről írásos emlékek vannak. Európában az 1600-as években, Angliában szintén ideje volt ennek az ünnepnek, akkor még kizárólag egyházi, templomi megemlékezésként. A XIX. században aztán szélesebb körben is meghonosodott ez. És az USA-ban 1910-ben először hivatalos ünnepként is elismerték az Anyák napját. Ettől kezdve aztán sebesen terjed, és 1925-ben először nálunk is hivatalos ünnep keretében emlékeznek, emlékezünk meg az édesanyákról.

Ébresztem a napot,
Hogy ma szebben keljen.
Édesanyám felett
Arany fénye lengjen!
Ébresztem a kertet,
Minden fának ágát,
Bontsa ki érette,
Legszebbik virágát!
Ámon Ágnes

Ennyi az ünnep története. De mennyivel több, és mélyebb az, amit mi emberek érzünk. Nagyon jó lenne, ha nem csak ezen a napon ünnepelnénk őket, hanem gondolatainkban többször hálát adnánk nekik. Közhely, de valóban a legtöbbet kaptuk tőlük, az életünket. Tudom, ilyenkor ma már illik tudományosra fogni a szót, és be is lehet valami faramuci, elrugaszkodott gondolkodással bizonyítani, hogy azért a ma tudománya már sok mindenre képes, és az élet adása egyébként sem csak az anyákon múlik. Lehet ezt mondani, de az alapvető igazság ettől nem változik. És minden asszony, aki valaha gyermeket hozott a világra, az tudja, mert átélte a csodát, mit jelent életet adni.

"Fáradt kezedre könnyesen hajolva
Megköszönöm néked az életet,
Az, álmaim s fehér szívedből nőtt
Meséidet, a tündérszépeket."
Ámon Ágnes

A gyermekkor csodatévői ők, akik minden bajra megoldást tudnak, akik mindig gyönyörűek, akikhez jó odabújni, akiknek "anyaillatuk" van, akik biztonságot adnak. Ahogy növekszünk, szerepük változik, jó esetben barátnőnk is lesz az édesanyánk, akivel nagyos gondjainkat is megoszthatjuk. A kamaszkor talán hoz egy kis megingást, a lázadás éveiben őket is kritizáljuk, hogy pár év múltán egy napon újra rájuk csodálkozzunk, hogy jé, hát mi mennyire egyformák vagyunk, és milyen jól megértjük egymást. És szentül hisszük, hogy ők változtak jó irányba, pedig csak felőlünk múltak el a felnőtté válás viharai. Később majd azt is látni fogjuk, hogy ezekben az években is mellettünk voltak ők, igyekeztek rossz döntéseinket finomítani, ingerültségünket tűrni, és a kuszaságban is utat mutatni. Hányszor bántjuk őket ilyenkor oktalanul, vélt igazunk tudatában. És a legnagyobb viták idején is bíznak bennünk,.... majd elmúlik, majd benő a feje lágya ennek a gyereknek is,... és rettegnek, hogy nehogy olyan lépésre szánjuk el magunkat, ami később egész életünkre negatívan hat.

"Köszönöm, hogy elviselted az elviselhetetlent. Hogy valamit teremtettél a semmiből. Hogy üres zsebekből is képes voltál adni. Hogy szerettél bennünket, mikor nem volt bennünk semmi szeretetre méltó. Köszönöm, hogy a lehetetlent is megoldottad egyetlen mosolyoddal. (Még ha az a mosoly néha el is halványult egy kicsit.)"
Pam Brown

És felnőttként már ők azok, akik elfogadják döntéseinket, akiknek mi a legkomolyabb, legrátermettebb, legszorgalmasabb, és legkiválóbb emberek vagyunk. Akik dícsérnek minket minden szomszédnak, hogy sosem volt gondjuk velünk, és csak jót kaptak tőlünk. És milyen büszkék is vagyunk ilyenkor magunkra, milyen jó ezt hallani, de azért a szívünk mélyén érezzük, és persze tudjuk is, hogy ez nem más, mint a színtiszta anyai szeretet, elfogultsággal párosulva. Felnőtt életünkben mellettünk állnak, gyermekeink születése ünnep nekik, megjöttek a várva várt unokák.. és tűrik, amikor mi mindent jobban tudunk, hisz mi is szülők vagyunk már. Mama, ne vedd fel azt a gyereket, ne úgy fogd, jaj, ezt nem így kell... ne szólj bele, én is anya vagyok, tudom, mit kell tegyek..bölcsek, mert nem mutatják azt, hogy mindazt, amire mi azt hisszük, tudjuk, azt ők már átélték, és ők valóban tudják mi vár ránk, és szépen lassan követjük őket az anyaság útján. Itt jut eszembe, nekem édesanyám mindig azt mondta, hogy ne neki adjam vissza mind azt, amit kaptam, hanem a gyerekeimnek adjam majd tovább. Mert neki a legnagyobb köszönet és hála az én boldogságom, és az, hogy látni fogja az unokákat szeretetben felnőni. Így teszek, mama!

"Nem bánom, ha korhol, nem bánom, ha zsémbes.
Néha pedig fáraszt, egyenesen rémes,
de amikor elmegy, vágyódom utána.
- „Öregedő” gyermek kapaszkodó vágya.
A hangom elakad, a torkom kiszárad,
ilyennek szeretem szerető Anyámat."
János Árpád

Vannak, sajnos, akik a mai ünnepen is már csak a temetőkben tudják felkeresni édesanyjukat. Ők azok minden bizonnyal, akik a legfájóbban érzik, amit én még szerencsére csak az eszemmel tudok, hogy anya csak egy van, és nem pótolható. Adja ég, hogy minél később ismerjem meg ezt az érzést. !

Néha, hivatásomnál fogva is, találkozom olyan emberekkel, nőkkel, akik tudatosan utasítják el a gyermekvállalást. Anélkül, hogy pálcát törnék bárki felett, ilyenkor mindig elgondolkodom, tudja e, mit taszít el magától. Tudja e, hogy a gyermek által nem kevesebb lesz, meggyőződésem, hogy több. A női szerep, a női identitás fontos, ez nem veszhet el. Egy nő számára nem megtapasztalni , tudatosan, az anyaság misztériumát.. maga ellen vét, aki így tesz. Mai világunkban, természetesen, változik a női szerep. Már tudunk függetlenek lenni, (kérdés akarunk-e), már önállóak vagyunk,( kérdés szeretnénk-e), nagyon talpraesettek vagyunk. ( de milyen jó valakire azért támaszkodni, és valaki fogja meg azt a pókot ) tudunk tartósan társ nélkül, szingliként is élni ( de azért mit nem adnánk, ha álmaink hercege betoppanna ) .. és tudunk gyermek nélkül is élni... kérdés, mikor bánjuk meg??? Ez a mulasztás egyszer csak nem pótolható.. és a hiányérzet mindig elkísér.

"Minden halandó. Az öröklét csak anyáknak adatott meg."
Isaac Babel

Egy anya a családot összetartó erővel is bír. Társadalmunkban szükségszerű, hogy újra fontos legyen a család, itt az ideje újra annak, hogy érték legyen a gyermek, és ne szükséges rossz.
Ilyenkor ünnepen mindig nagy gondolatok jutnak az ember eszébe, de a hétköznapokon túljutni a józanság is segít. Józanul gondolkodva, milyen jó nőként anyának lenni, és anyaként is nőnek maradni!! És aki azt gondolja a mondat első fele igazabb, fontosabb, az téved, egy boldog élethez a másik rész is elengedhetetlen. Mert nőnek lenni sem rossz dolog!
Ehhez legyen erőnk, kedves anyukák, nagymamák.. és ne felejtsük el életünk részeseit, az apukákat se. :)